Friderika

Beethoven Budán 2013

2013.04.17. 12:06

Programkereső

Május 3-7. között újra Beethoven Budán komolyzenei fesztivál a Budai Várban! Műsoron Szakcsi Lakatos Béla jazz-improvizációi, ifj. Balázs János zongorakoncertje, a május 7-i emlékkoncerten pedig Baráti Kristóf és Würtz Klára hegedű-zongora szonátaestje a Nemzeti Táncszínházban. Játsszon a Fidelióval!

A Budavári Önkormányzat 2000. óta évről évre megemlékezik arról a jeles eseményről, hogy Ludwig van Beethoven 1800. május 7-én fellépett a Várszínházban. A 213 évvel ezelőtti koncert résztvevőinek nem kellett csalódniuk. A Várszínházbeli hangverseny, amelyen Beethoven Giovanni Punto (eredeti nevén: Johann Wenzel Stich) kürtművésszel játszott, méltóképpen koronázta meg azt az ünnepségsorozatot, amelyet József nádor feleségének, Alekszandra Pavlovnának a tiszteletére rendeztek névnapja alkalmából. Az egyhetes programban álarcosbál, hajóút, színielőadás, katonai lovasparádé, valamint több ünnepi ebéd és vacsora is szerepelt. A hetedik napon, a lovas felvonulás megismétlése után került sor a két művész koncertjére, amelyről a Magyar Kurír a következőképpen számolt be: „(...) a' Budai Theatrumban Concert tartatott, a' mellyben egy Beethoven nevű híres muzsikus a' Forte-Pianon való mesterséges jádzása által mindeneknek magára vonta a' figyelmetességét."

Ludwig van Beethoven
Ludwig van Beethoven

A Vereinigte Ofner und Pester Zeitung valamivel részletesebb híradással szolgált: „Május 7-én megismételték a nagy katonai Karusszelt, utána pedig hangverseny volt az itteni színházban. A hangversenyen a híres Beethoven úr különös ügyességgel mutatta be tehetségét a Forte-pianon, mellette pedig Punto úr tüntette ki magát ritka talentumos játékkal, vadászkürtön."

Az eseményre emlékező korábbi koncerteken olyan neves előadók léptek fel, mint Vukán György, az Orfeo Zenekar Somlai Petrával és Simon Standage-dzsel, Balog József, Földváry Gergely Gregó, a Salomon Quartet, Ránki Dezső és Klukon Edit, Kocsis Zoltán és Érdi Tamás, Szilasi Alex és Oláh Kálmán, Kelemen Barnabás, Jandó Jenő, Bogányi Gergely.

Szakcsi Lakatos Béla
Szakcsi Lakatos Béla

Az idei évben a nyitókoncerten Szakcsi Lakatos Béla Beethoven művein alapuló jazz-improvizációit hallgathatják meg az érdeklődők. Szakcsi Lakatos Béla koncertjeire a jazz és a kortárs improvizáció ötvözése jellemző, amellyel a klasszikus- és kortárs zenére, a népzenére, valamint a jazzre egyaránt reagáló, progresszív előadást hoz létre. Életműve elismeréseként 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2006-ban Prima-díjat kapott, 2010-ben a Hazám-díj elismerésében részesült.

Május 5-én, ifj. Balázs János hangversenyén többek között a c-moll szonáta ("Pathétique", op. 13), a G-dúr szonáta (op. 14/2) és a cisz-moll szonáta ("Holdfény" op. 27/2) hangzik majd el. A fiatal zongorista nemzetközi karrierje 2005-ben kezdődött, amikor az akkor mindössze 16 esztendős művész elnyerte a pécsi Nemzetközi Liszt Zongoraverseny első díját. Azóta játszott többek között a Pannon Filharmonikusokkal, az MR Szimfonikusokkal, A Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Nagoyai Filharmonikus zenekarral, a Zágrábi Rádió Szimfonikus Zenekarával és a Brüsszeli Filharmonikusokkal. 2011 novemberében a fiatal művészek számára létrehozott egyik legjelentősebb elismeréssel, Junior Prima-díjjal tüntette ki a Prima Primissima Alapítvány.

ifj. Balázs János
ifj. Balázs János

A május 7-i emlékkoncerten Baráti Kristóf és Würtz Klára hegedű-zongoraestjére kerül sor a Nemzeti Táncszínházban, ahol az Esz-dúr hegedű-zongoraszonáta (Op. 12/3), a G-dúr hegedű-zongoraszonáta (Op. 30/3) és az A-dúr ("Kreutzer") hegedű-zongoraszonáta (Op. 47) hangzik majd el. Baráti Kristóf Würtz Klárával készített felvétele, amelyen Beethoven összes hegedű-zongoraszonátáját rögzítették, 2012 őszén jelent meg. A sokoldalú művész rendszeresen vezet mesterkurzusokat Pécsett, néhány éve pedig karmesterként is bemutatkozott. Munkásságát Príma-díjjal és Liszt-díjjal ismerték el. A világjáró hegedűs, aki fellépett már Kurt Masurral, Jurij Basmettel, Jurij Tyemirkanovval és Pinchas Steinberggel is, és akiről az amerikai Fanfare azt írta: "hozzá fogható tehetség évtizedenként, sőt generációnként egy, ha akad", egy 1703-ban készült Stradivarin játszik.

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf

Amennyiben 2013. április 29-ig helyesen válaszol az alábbi kérdésre, partnerével részt vehet a Nemzeti Táncszínházban rendezett emlékkoncerten május 7-én.

Kitől ered a "Holdfény-szonáta" elnevezés?