Iván

"Egy nem jellemző műfaj"

2013.06.17. 07:02

Programkereső

A dalok a „nem jellemző" kategóriáját képviselik Richard Wagner életművében, jóllehet számuk egy egész hangverseny műsorára elegendő. A Budapesti Wagner Napok június 21-i koncertjének műsorvezetője, Kovács Sándor zenetörténész e különleges repertoárról beszélt a Müpa Magazinnak. INTERJÚ

- Wagner dalai nemcsak azért érdekesek, mert egy más műfaj perspektívájából világítják meg művészi portréját, hanem azért is, mert fejlődésének három különböző fázisába kínálnak betekintést. 1831-ben egy tizennyolc éves fiatalember Hét dalt írt Goethe Faustjának versbetéteire.

- Ez, persze, vegyes sorozat: vannak benne dalok, van kórus, illetve egy olyan dal is akad, amelynek a végén kórus szólal meg, vagyis nem mind a hét tétel igazi dal. Kicsit még kezdetlegesnek tűnnek ezek a művek, ha az ember a későbbi nagy Wagner-stílus elemeit kéri számon rajtuk. Ismert szövegekre készültek, melyeket a Faustból mások is megkomponáltak - Beethovennel kezdődik a sor. Wagner is olyan stílusban dolgozik, amely leginkább a Beethoven-dalokat jellemzi. A Bolhadal effektusaiban is hasonlít Beethoven megzenésítéséhez. Úgy látszik, tizennyolc évesen még nem ismerte Schubert daltermését - ez persze nem meglepő, mert bár Schubert 1828-ban már meghalt, életműve halála után két-három évvel még nem volt elterjedt.

Wiedemann Bernadett
Wiedemann Bernadett

- Ha már Schubertnél tartunk: milyen Wagner Margit a rokkánál-megzenésítése?

- Ez talán a sorozat legsikerültebb darabja, érdekes azonban, hogy a rokkamozgás megjelenítése ábrázoló eszközként csupán jelzésszerűen van jelen Wagnernél, a dal elején és végén. Nem az történik, ami Schubertnél, aki végig „pergeti" a rokkát - a kompozíciós poén nála éppen az, hogy amikor Margit Faust csókját említi, egyedül abban a pillanatban áll meg a folyamatos mozgás. A csóknál Wagner is megállítja a zenét, ez tehát a Schubertéhoz hasonló effektus, de a rokkapergés csak a bevezetésben hallható, majd egy átlagos dal következik, amely színvonalában nem mérhető össze a Schubert-megzenésítéssel - pedig az is korai, 1814-ben keletkezett, vagyis Schubert a Goethe-vers megzenésítésekor egy évvel fiatalabb volt, mint Wagner.

- Wagner, akit zenedrámáiban az epikus terjedelem, a bonyolult formák, dallamok és harmóniák iránti vonzalom jellemez, a Faust-megzenésítésekben még az egyszerűséghez és rövidséghez vonzódik...

- ...és a strófikus szerkezethez. A Katonadal például szándékoltan primitív. Igaz persze, hogy a maga módján épp ezért hatásos.

- A következő dalkomponáló életszakasz 1839-ben kezdődik, és nagyjából 1844-ig tart. Wagner Párizsban megpróbál népszerű lenni, sikert aratni, és ennek eszközeként igyekszik felhasználni a műfajt.

- Már 1838-ban kezdeném ezt a sort: ekkor Rigában tölt egy évet, ott írja A fenyőfa című kompozíciót. Ez egy schuberti hangú ballada, sötét, jóslatterhes, figyelmeztető tónusú, tragikus költemény. Itt érződik egy óriási ugrás a wagneri életművön belül. Dalai ettől kezdve érdekesek: elhagyja a strófikus formákat, gondolatai összetettek, meghökkentő harmóniakapcsolatokat és izgalmas zongorafigurákat ír le - előlegeződnek az operai megoldások. Különösen a francia dalokban.

Kovács Sándor
Kovács Sándor

- A Stuart Mária búcsúja például vérbeli operajelenet, terjedelmes formával, a koloratúrákat is tartalmazó énekszólam virtuóz kidolgozásával.

- Ez Wagner leghosszabb dala ebben a periódusban. Érdekes módon tele van Donizettire emlékeztető koloratúrákkal - miközben a dal egésze az igazi Wagner-stílust képviseli. A többi dalban is megjelennek olyan ötletek, amelyekkel a Tannhäuserben vagy a Hollandiban találkozunk. Akad olyan részlet, melynek hallatán az ember azt mondja: ez olyan, mint a Dal az esthajnalcsillaghoz.

- A két gránátost Wagner 1840-ben komponálja: Schumann is ekkor zenésíti meg Heine versét. Mindketten idézik a Marseillaise-t, holott a vers nem tereli e megoldás felé a zeneszerzőt.

- Schumann és Wagner ismerték egymást, a drezdai forradalom idején együtt voltak, Schumann panaszkodik is a forradalomban vezető szerepet vállaló Wagnerre, aki a komponálás helyett „őrültségeket csinál". Hogy 1840 táján ismerték-e egymást, arról nem tudok, és arról sem, hogy egyiküknek tudomása lett volna a másik Heine-megzenésítéséről. Viszont a Marseillaise idézésének ötlete annyira kézenfekvő ötlet, hogy nem csodálkozhatunk azon, ha mindkét műben szerepel.

- Az utolsó dalperiódus az 1857-es évhez kötődik, ez a Wesendonck-dalok keletkezésének ideje. Az 1831-es Faust-megzenésítések gyerekszerzője kóstolgatja a konvenciókat, az 1840 körüli dalok alkalmazkodni próbálnak a divatokhoz, de már átsüt rajtuk egy erőteljes egyéniség - ez az öt dal azonban azt üzeni, hogy a negyvennégy éves Wagner végérvényesen zenedráma-komponistává vált, aki többé nem tud és nem is akar alkalmazkodni, hiszen ezek a dalok a Trisztánon dolgozó zeneszerző rangrejtett operajelenetei.

- Oda is írta bizonyos dalok harmadik verziójához, hogy „tanulmány a Trisztánhoz". Vannak  a ciklusban  ötletek, amelyek itt jelennek meg először, majd visszaköszönnek a Trisztánban. Valóban: ezek nem igazi dalok. Helyesebben egy új műfaj, az ekkoriban még csak szárnyát bontogató zenekari dalciklus képviselői. Persze zongoraverziójuk is van - a mi koncertünkön az fog megszólalni -, de zenekarral teljesednek ki, amikor a Trisztán színvilága kerül az énekszólam mögé. Abszolút eredeti művek - ahogy Mathilde Wesendonck (1828-1902) is eredeti figura volt: eredetileg Agnesnek hívták, férje, Otto Wesendonck selyemkereskedő elhunyt első felesége emlékére vette fel a Mathilde nevet...

A Művészetek Palotája kívülről
A Művészetek Palotája kívülről

- Wagner, aki érett korában már csak saját szöveget zenésít meg, itt kivételesen más szövegére dolgozik. Tudjuk, miért: szerelmes a szövegek költőnőjébe.

- Otto Wesendonck Wagner művészetének csodálója. „Szponzorálja" a zeneszerzőt - az pedig hálából elszereti a feleségét. Nem tudjuk, persze, hogy a romantikus érzelem eljutott-e a beteljesülésig.

- A Trisztánban valami hasonló játszódik le, mint ami a zürichi Wesendonck-villában a házaspár és a zeneszerző között történt. Mathilde amolyan múzsafigura lehetett. Évtizedekkel később Brahms is kapcsolatba került vele: levelezésükből önálló kötetet adtak ki...

- Mihalovich Ödön, a Zeneakadémia igazgatója, a pesti Wagner-egylet elnöke is megismerte őt, majd szintén megzenésített hetet a versei közül - ügyelve, hogy ne ugyanazokat válassza, mint Wagner...