Jusztina

Lukácsházi Győző a Szegedi Szimfonikusok új igazgatója

2013.07.02. 17:28

Programkereső

Lukácsházi Győző tubaművészt választotta július 1-jétől öt évre a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójának pénteki ülésén a Tisza-parti város közgyűlése

Lukácsházi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1978-ban. Játszott a Magyar Állami Operaházban, a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarában, a Budapest Ragtime Bandben, amelynek tíz éven át vezetője is volt. Dolgozott a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként és az IBS Színpad zenei vezetőjeként is. Eddigi munkásságát többek között EmeRTon-díjjal, a Magyar Rádió nívódíjával és Artisjus-díjjal ismerték el.

Lukácsházi Győző
Lukácsházi Győző

A Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Dél-Alföld legjelentősebb zeneművészeti együttesének története a 18. századra nyúlik vissza. Mai értelemben vett szimfonikus zenekarként a 19. század végétől működik több-kevesebb megszakítással, változó szervezeti keretek között és elnevezésekkel. Az együttest a legendás karmester és zeneszerző, Vaszy Viktor 1969-ben szervezte önálló intézménnyé. Az elmúlt évtizedekben Pál Tamás, Oberfrank Géza, valamint Acél Ervin állt a zenekar élén, majd Gyüdi Sándor, illetve Baross Gábor vezette az együttest.

A csaknem százfős társulat tagjai a szimfonikus hangversenyek, kamarazenei és matinékoncertek mellett a Szegedi Nemzeti Színház operaelőadásain is fellépnek. Az együttes a hagyományos komolyzenei műfajok mellett könnyűzenei darabokat, operettet, musicalt is játszik a színházi évad csaknem száz előadásán, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékokon.