Jenő

"Fischer Annie művészetének ma is élnie kell"

2013.07.03. 12:41

Programkereső

A legendás zongoraművésznő születésének 99. évfordulóján, 2013. július 5-én sajtónyilvános beszélgetést rendez a Zeneakadémia. Székely György orvosdoktort, Fischer Annie művészetének egyik tevékeny csodálóját - aki nem mellesleg az idén 30 éves Semmelweis Vonósnégyes tagja, amatőr hegedű- és gitárművész - kérdeztük Fischer Annie kevésbé exponált arcairól, a jubileum jelentőségéről, és a formálódó tervekről. INTERJÚ

- Hogyan került kapcsolatba Fischer Annie művészetével és személyével?

- Még gimnazista voltam, amikor komolyan elkezdtem érdeklődni a klasszikus zene iránt. Egyre többet jártam hangversenyre a Zeneakadémiára, és elég hamar találkoztam Fischer Annie művészetével. Egyszer aztán elhatároztuk unokatestvéremmel, hogy leutazunk autóstoppal Martonvásárra, ahol a Brunszvik-kastély parkjában az Állami Hangversenyzenekarral Beethoven c-moll zongoraversenyét játszotta Fischer Annie - szemerkélő esőben. Ez olyan meghatározó élmény volt, ami után egyetlen koncertjéről sem hiányoztam. Néhány év múlva, már az orvosi egyetemen, tanulmányaim mellett egy zenei klubot szerveztem, ahová csupa nagy zenészt igyekeztem meghívni: így például Kocsis Zoltánt és Ránki Dezsőt is. Fischer Annie-t egy családi-baráti kapcsolaton keresztül kerestem meg. Elfogadta az invitálást, s attól fogva kapcsolatban maradtunk. Lassan a bizalmába fogadott, és bekerültem abba körbe, akikkel hosszas éjszakai telefonbeszélgetéseit folytatta; sőt, Ungár Imréről  - zongoraművész barátjáról - még hanglemezt is szerkesztettünk közösen. Örök életre szóló élményként őrzöm ezeket az emlékeket.

Fischer Annie
Fischer Annie

- Másfél évtizede szervez emlékkoncerteket az Óbudai Társaskörben Fischer Annie születésnapja alkalmából. Idén azonban rendhagyó lesz a helyszín és a műsor is: július 5-én Vásáry Tamás és Batta András részvételével szűk körű zenés beszélgetést rendeznek a Zeneakadémián.

- Batta Andrással, a Zeneakadémia rektorával arra gondoltunk, hogy  „A századik év: Fischer Annie" címmel sajtónyilvános emlékbeszélgetést rendezünk azon a napon, amikor Fischer Annie századik életévébe lépne.  Az a célunk, hogy felhívjuk a hazai és a nemzetközi figyelmet az évfordulóra, valamint régi és új támogatókat nyerjünk meg az ügynek, Fischer Annie páratlan művészetének terjesztéséhez, hogy ne merüljön feledésbe a 20. század egyik legnagyobb magyar művészének életműve. Szeretnénk a Fischer Annie-t személyesen ismerő művészeket felkérni, hogy a centenáriumi évben ajánlják koncertjeiket az ő emlékének; legszebb felvételeiből pedig DVD-t állítanánk össze - hang- és tévéfelvételeinek többsége ugyanis csak külföldi kiadásban jelent meg. Születésének századik évfordulója alkalmából feladatunk nem kevesebb tehát, mint hogy a hiányokat pótoljuk, és újra a figyelem középpontjába állítsuk Fischer Annie egykor körülrajongott lényét és művészetét.

- Az emlékkoncertek sora és a felvételek publikálása kétségkívül ráirányítja a figyelmet Fischer Annie művészetére, de hogyan lehet személyiségét is közelebb hozni azokhoz, akik nem ismerhették őt?

- Az emlékbeszélgetéssel épp ezt szeretnénk elérni, hiszen vendégünk, Vásáry Tamás mesterének és patrónájának tekintheti Fischer Annie-t, akihez végig baráti kapcsolat fűzte, és számtalan színes történetet tud róla. Bízunk benne, hogy július 5-én is sok érdekességet oszt majd meg velünk. Meggyőződésem ugyanis, hogy Fischer Annie személyiségének varázsát azok adhatják csak át, akik ismerték őt, szoros kapcsolatban álltak vele, és szívesen meg is osztják a róla őrzött emlékeiket. Ezért döntöttünk úgy még 2002-ben mi, egykori rajongói és barátai, hogy összegyűjtjük és leírjuk emlékeinket, és kiadunk egy gazdagon illusztrált könyvet róla. A kötet archív anyaga jelentős részben Dévény Anna, a neves gyermek-mozgásterapeuta gyűjteményére épült. Ő ugyanis olyan rajongója lett Fischer Annie-nak, hogy minden vele kapcsolatos dokumentumot - cikkeket, koncertműsorokat, fotókat, hangfelvételeket - összegyűjtött. A kerek évforduló alkalmából szeretnénk ismét egy kiadványt megjelentetni, sőt, a rendelkezésünkre álló gazdag fotóanyagból nagyszabású kiállítást is tervezünk. A 2002-es kötet összeállításakor szembesültünk azzal, hogy bár rengeteg kritika jelent meg Fischer Annie koncertjeiről, de szinte soha sem adott interjút, és nem szerette, ha róla írnak. Azonban nekem és másoknak is többször elmondta, hogy halála után a hallgatást megtörhetjük, és mindent - személyes emlékeket, életének részleteit -  publikálhatunk.

- Amiről azonban mindmáig kevés szó esett, az Fischer Annie háború utáni sikereinek kontextusba helyezése. Amikor svédországi önkéntes száműzetésükből 1946-ban visszatértek Magyarországra, férje, Tóth Aladár az Operaház igazgatója lett, Annie pedig bejárta Európát, az USA-ban is járt, és három Kossuth-díjat is kapott '49-ben, '55-ben, majd '65-ben. Hogyan oldható fel Fischer Annie fénykora és a korszak megítélése közötti feszültség?

- Az egész világtörténelemre érvényes, hogy a diktatúrák is felmutatnak nagy művészeket. A Fischer Annie-Tóth Aladár házaspárnak a fasizmus elől kellett menekülnie, és természetes, hogy a közvetlen veszély elhárulása után visszatértek hazájukba. Tény, hogy kivételezett életet éltek, mert a diktatúrának szüksége volt nemzetközileg is nagy presztízsnek örvendő sztárokra, amilyen Fischer Annie volt. De talán az is számított, hogy Révai József, a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusa történetesen Tóth Aladár egykori osztálytársa volt. A Rákosi-korszak viszont őket is traumatizálta, sokszor nagyon keményen szembeszálltak a rendszerrel, és kihasználva privilegizált helyzetüket, jó néhány ismerősüket és művészbarátjukat támogatták és mentették meg a kitelepítéstől. Fischer Annie-nak semmifajta politikai megnyilvánulása nem volt, konzekvensen távol tartotta magát ezektől a kérdésektől. Azzal pedig, hogy vállalta, hogy egy diktatúrában szolgálja a kultúrát, hihetetlen élményt és reményt adott közönségének, méghozzá nem csak zenei élményeket: Fischer Annie a diktatúrán belül egy többé-kevésbé fenntartható polgári életmód és stílus szimbóluma volt.

Dr. Székely György
Dr. Székely György

- Egyszerre tágabb és szűkebb, zenetörténeti kontextusban elhelyezve, milyen horderejűnek látja a Fischer Annie-centenáriumot?

- Meggyőződésem, hogy Fischer Annie a magyar zenetörténet egyik óriása, mi több, a 20. századi előadóművészek egyik legkiemelkedőbb, a nagy orosz iskola zongoraművészeihez: Emil Gilelszhez, Szvjatoszlav Richterhez, Vlagyimir Horowitz-hoz fogható alakja volt. De nemcsak én gondolom így itthon, hiszen olyan pályatársai vélekedtek hasonlóképpen, mint például Martha Argerich, akit éppen Fischer Annie ajánlott a magyar koncertszervezők figyelmébe.

- Apropó Martha Argerich: a 2013 őszén a Zeneakadémia Nagytermében fellépő művésznő mellett Fischer Annie-nak voltak magyar hölgy-pártfogoltjai is, például Csoba Tünde, Failoni Donatella, Varga Csilla vagy Prunyi Ilona, akit Fischer Annie utolsó éveiben barátságába fogadott. Fischer Annie lenne a magyar női zongorista-történet központi figurája?

- Az az érzésem, hogy Fischer Annie nem szerette  volna a „női zongorista" kifejezést, és azt mondta volna, hogy csak jó és kevésbé jó zongoraművészek vannak,  nemtől és kortól függetlenül. Az ő  játéka egyébként kifejezetten férfias - drámai, energikus, lendületes - volt. Más tekintetben viszont nagyonis nő volt: szeretett szépen öltözködni, zseniálisan főzött, és mintaszerű harmóniában élt férjével. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy kevés zongoraművésznő tudott a 20. században igazán nagy karriert befutni, miközben Fischer Annie azon kevesek közé tartozik, akiknek ez sikerült. Nem lehet vitás: Fischer Annie művészetének ma is élnie kell.