Kelemen, Klementina

Solti Árpád: "Az operaírás fordulópont egy zeneszerző életében"

2013.07.05. 15:07

Programkereső

A Zeneakadémia operavizsgáján, a Magyar Állami Operaházban mutatták be a fiatal komponista La Violetta című egyfelvonásos operáját. Molnár Ferenc Az ibolya című drámájából Almási-Tóth András írta a szövegkönyvet. INTERJÚ

- Első operádat mutatták be június 30-án. Hogyan jött az ötlet, hogy operát írj? Miért esett pont erre a szövegre a választásod?

- Bátran kijelenthetjük, hogy az operaírás fordulópont egy zeneszerző életében. 2012-ben Bella Máté barátomnak jutott a megtiszteltetés, hogy elindítsa Almási-Tóth András (a Zeneakadémia rendező-tanára) zseniális elképzelését: minden évben legyen egy magyar ősbemutató az operavizsgán. Az eredmény mindenkit meggyőzött arról, hogy ez támogatandó ötlet. Közelről néztem Máté darabjának születését, közben arra gondoltam, hogy én tudnék-e ilyet írni, vagy sem. Erre - hatalmas meglepetésként - az operavizsgát követően András szinte rögtön felkért. Természetesen szóhoz sem jutottam, de boldogan kinyögtem egy igent. Felkérésemtől fogva elkezdődött a szüzsé keresése, ami cseppet sem volt egyszerű feladat. A történetet hat lányra és két fiúra kellett optimalizálni, továbbá vígoperában gondolkodtunk. Olyan darabra volt szükségünk, ami méltó arra, hogy az Operaházban elhangozzon, és arra is, hogy köszöntse az idén 70 éves Marton Éva tanárnőt. Ezek a paraméterek adottak voltak, és több mint fél év telt el, amíg András rátalált a Molnár-színműre. Abszolút telitalálatnak tűnt (és az is lett), bár maga a szöveg annyira zseniális, hogy felveti a lehetőségét a megzenésítés kétségességének.

Solti Árpád
Solti Árpád

- Ez esetleg azt is jelenti, hogy nem tartottad megfelelő operaszövegnek?

- Molnár Ferenc egy igazi nyelv-virtuóz, az ő sziporkáihoz kellett felnőnöm. Aggódtam, hogy a zene miatt elsikkadnak ezek a nyelvi bravúrok.

- Milyen további nehézségekkel kellett szembenézned?

- A Molnár-darab jogdíjköteles, de András villámgyorsan elintézte az engedélyeztetést, sőt apróbb változtatásokat is sikeresen kiharcolt (így lett az opera címe La Violetta). Eközben más felkéréseket kellett teljesítenem, továbbá iskolába járnom, így elképesztően kevés idő maradt a darab megírására, mindösszesen három hónap. A másik kedvezőtlen tényező, hogy fizikailag nem voltam Magyarországon, így minden felmerülő problémát interneten keresztül kellett megoldanom. A produkció próbafolyamatába így is be-bekapcsolódtam, ingáztam Brüsszel és Budapest között. Természetesen nem tudtam eleget jelen lenni a próbákon, de így is változtattunk sok mindent (főleg énekszólamokba kellett belenyúlni).

- Hogyan láttál neki a komponálásnak ebben a most először kipróbált műfajban?

- András úgy gondolta, hogy kellene egy úgynevezett főcímdal, amiből foszlányokat énekelne minden karakter, teljes egészében azonban csak a címszereplő adná elő. A La Violetta-dal (ami egy Gabriello Chiabrera vers megzenésítése) a darab egyetlen áriája (ezt írtam meg legelőször), meghatározta az egész opera motívumrendszerét. Ahol csak tehettem, további idézetekkel éltem (pl. Bartók, Debussy, Rahmanyinov, Szkrjabin, Lutosławski, Bizet, Ravel, Poulenc, Danny Elfman), de úgy, mint ahogy azt Ligeti tette a Le Grand Macabre-ban, ami számomra abszolút etalon ebben a műfajban.

- Mennyire voltál megelégedve a produkcióval? Milyen érzés volt az Operaház színpadán látni-hallani a műved?

- Mindenki maximálisan igyekezett, ennyi szeretetet, odaadást még soha nem kaptam énekesektől, hangszerjátékosoktól. Sokat korrigáltunk (persze közel sem eleget), ebben Marton Éva tanárnőnek, Gyökér Gabriella korrepetítornak, valamint a darab karmesterének, Kocsár Balázsnak voltak elévülhetetlen érdemei: szakmai tapasztalatuk és jóindulatuk összmunkájából egy sokkal jobb darab született, mint amit eredetileg elképzeltem. Az énekesekhez hasonlóan én is ismerkedtem a világot jelentő deszkákkal. A bemutatkozás véleményem szerint egészen jól sikerült, az összes énekesem bámulatos koncentrációról tett tanúbizonyságot.

- Színpadi zenét már írtál korábban is, két balettet. Van hasonlóság a színpadi műfajok megközelítésében?

- Természetesen. Az első ilyen jellegű munkámat Andrásnak köszönhettem, mert ő ajánlott be Barta Dórához az egri színházba, ahol La Fontaine Állatmeséihez írtam zenét (András itt szintén szövegíróként volt társalkotó). Ott rengeteget tanultam idő- és formakezelésről. A másik produkció pedig Gaál Mariannhoz és a Pécsi Baletthez kötődik: Liszt Ferenc Haláltáncához kellett írni afféle hommage-darabot. Sok Dies irae- és más Liszthez köthető motívumot transzformáltam a magam kényére-kedvére. Ez a fajta komponálási technika fontos szerepet kapott az opera írásánál is.

- Mi lesz a következő műfaj vagy esetleg apparátus, amit meghódítasz?

- A nyári időszakra két zenekari kompozíció is megírását várja. Utána zeneiskolásoknak alkotok egy ütőhangszeres kamaradarabot. 2014 pedig a duók éve lesz: egy cselló-zongora és egy szaxofon-hárfa darabot kell abszolválnom. Zenei világomat egyre inkább szeretném tágítani az elektronikával, azon belül is a dub-step elemek használatával.

- Az operádban is lehetett hallani elektromos gitárt.

- Mindig is lenyűgözött a torzítós gitár hangzása, úgy véltem, hogy egy hagyománytisztelő közegben komikus hatást válthat ki a használata. Sokat tett Ádám Patrik barátom (aki az operában is közreműködött) azért, hogy egyre inkább észrevegyem ennek a hangzásnak az előnyeit.

Solti Árpád
Solti Árpád

- A közelmúltban több bemutatódról, koncertedről is lehetett hallani. Többek között Szűcs Péter klarinétművész felkérésére írott Cooltrain című darabod csendült fel többször az elmúlt hónapokban (olykor Palotás Gábor számára írott vibrafon változatában is), Razvaljajeva Anasztázia és a Budapesti Vonósok előadásában pedig Hárfaversenyedet is hallhatta a közönség. Mennyit komponálsz mostanában, hogyan és milyen gyakran keresnek meg a megrendelők, felkérők?

- Módfelett szerencsés helyzetben vagyok, hiszen kiváló előadók kérnek fel darabírásra, sokat nem is, vagy nem azonnal tudok vállalni. Ha konkrét koncertidőpont van, akkor általában azok a darabok elsőbbséget élveznek. Némi előnyt biztosítok az ütőhangszeres, a billentyűs darabok számára, de mostanában szeretnék egyre többet írni hárfára is, erre a csodálatos hangszerre.

- A hangszerek elsőbbsége nem véletlen, hiszen zongoristaként és ütőhangszeresként kezdted a pályádat, sőt még a mai napig is fellépsz hangversenyeken az említett hangszerekkel. A zeneszerzés csak később jött? Milyen út vezetett el a komponálásig?

- Az első „darabomat" zongorára írtam (mindig ugyanazon a hangon, egy kontra h-n repetáltam). Nálam mindig összefüggött a hangszeres megszólalás a zenei anyag kitalálásával. Amikor zeneiskolás lettem, „sokként" éltem meg, hogy társaim nem komponálnak, nincs abszolút hallásuk, nem érdekli őket mániákusan a zene... Amikor Kecskeméten szakközépiskolás voltam, ott még a hangszerjáték dominált, azokból a darabokból táplálkoztam komponistaként, amiket magam is előadtam. Ez mind a mai napig így van.

- A Huszár Lajossal folytatott magánórák után a Zeneakadémián először Jeney Zoltán, majd Fekete Gyula tanítványa voltál. Igencsak különböző zeneszerző-egyéniségekről beszélünk. Hogyan lehet szintetizálni ezt a sokféle hatást, stílust?

- Három tanáromtól három nagyon értékes dolgot tanultam: Huszár Lajostól precizitást (tulajdonképpen a szakma alapjait), Jeney Zoltántól önállóságot, Fekete Gyulától szabadságot. Ciklikusan változik bennem, hogy mikor mire van szükségem, de nem tudok ezek nélkül alkotni. Nem tartom véletlennek, hogy a sors pont hármójukkal hozott össze, amiért rendkívül hálás vagyok.

- Tetézve a hatásokat az idei tanévet Erasmus-ösztöndíjjal Brüsszelben töltötted a Konklijk Conservatorium hallgatójaként. Az ott hallgatható kurzus(ok) vagy az ott tanító tanár(ok) miatt mentél a belga fővárosba? Vagy csak pusztán új környezetre volt szükséged az alkotómunkához?

- Mindenképpen francia zenével szerettem volna foglalkozni, Párizsnak pedig a bolondja vagyok. Bármennyire is szerettem volna Franciaországban tanulni, erre nem nyílt mód. Viszont a brüsszeli akadémiával bontakozó kapcsolat okán egy előzetes meghallgatást követően felvettek Jan Van Landeghem osztályába. Ez a véletlen igen szerencsés volt, hiszen - Párizzsal összehasonlítva - egy sokkal nyitottabb nemzetközi környezetben találtam magam, ami újult energiával töltött fel. Számos tudásanyagot kaptam itt, amit otthon szeretnék hasznosítani.

- Jelenleg a Zeneakadémia doktori iskolájának hallgatója vagy. Miért fontos egy zeneszerzőnek doktori iskolát végezni?

- Egy komponistának, pláne hazánkban igencsak behatároltak a lehetőségei. A tanítás mindig szervesen hozzátartozott a zeneszerző-léthez, igen kevesen vonták ki magukat ez alól. A felsőfokú oktatásban pedig elengedhetetlen a doktori fokozat megszerzése. A másik ok, hogy még nem éreztem elég érettnek magam; még szerettem volna tanulni, fejlődni, intelligens környezetben létezni. Ezeket a körülményeket a doktori iskola maximálisan teljesíti.

- A doktori iskola elvégzése után hogyan tovább? Vannak már ötleteid?

- Természetesen rengeteg elképzelésem van, egészen merészek is. Ezért ezekről inkább még hallgatok.

- Aki esetleg lemaradt az operádról, de szeretne megismerkedni egy Solti-kompozícióval, hol és mikor találkozhat legközelebb valamelyik műveddel?

- Konkrét hangversenydátummal kivételesen nem tudok szolgálni, de aki kíváncsi rám, a szerzői honlapomon várom szeretettel (http://www.arpadsolti.com/), ahonnan naprakészen informálódhat a következő koncertekről, illetve meglévő darabjaimba is belehallgathat.