Jenő

Szezonvég és nyárköszöntő az Óbudai Társaskörben

2013.07.12. 18:07

Programkereső

Az Óbudai Társaskör látogatói éppúgy hallhatták júniusban a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar játékát, mint a Rolla János együttesét példaképnek tekintő, hároméves Anima Musicae Kamarazenekar évadzáró hangversenyét.

Emellett a Nyitott Kapuk napján a népszerű Pergolesi-opera, Az úrhatnám szolgáló előadására is sor került, a hónap végén pedig Clint Eastwood nagysikerű filmjének színpadi adaptációját nézhették meg az érdeklődők A szív hídjai címmel, László Zsolt és Udvaros Dorottya főszereplésével, Novák Eszter rendezésében.