Máté, Mirella

Legyen ott a Zeneakadémia első nyilvános hangversenyén!

2013.07.15. 15:28

Programkereső

A nagyközönség az október 25-i Jeney 70 című hangverseny alkalmából veheti birtokba a kívül-belül megújuló Zeneakadémiát.

Az október 22-i zártkörű, ünnepélyes megnyitó gálakoncertet követően mindössze három nappal már a hangversenylátogatók előtt is megnyitja kapuit a Liszt Ferenc téri szecessziós palota és páratlan akusztikájú Nagyterme. Az első nyilvános hangversenyen az idén 70. életévét betöltő Jeney Zoltán zeneszerzőt ünnepli a Zeneakadémia, illetve a társrendező MR Zenei Együttesek.

Jeney Zoltán
Jeney Zoltán

A magyar kortárs zenei avantgárd egyik úttörője és doyenje, Jeney Zoltán az egyik alapítója a hetvenes-nyolcvanas évek vitathatatlanul legeredetibb alternatív műhelyének, az Új Zenei Stúdiónak, mely az új utakat kereső zeneszerzők és előadók tucatjai számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget. A küldetés kettős volt: megismertetni a nyugati világ aktuális zenei irányzatait a hazai közönséggel (Cage radikalizmusát vagy éppen Boulez és Stockhausen posztszerializmusát), illetve kikísérletezni egyfajta új esztétikát, amely nem csupán dacol a bevett konvenciókkal, de igyekszik meghaladni is azokat. Jeney - amellett, hogy 1986-tól tanárként, a kilencvenes évek közepétől 2013-ig a Zeneszerzés Tanszék vezetőjeként, illetve a Doktori Iskola elnökeként is komponista-generációk útját egyengette - foglalkozott többek között sakkjátszmák, meteorológiai adatok, telexek zenei folyamatokká való konvertálásával, de jelentősen formálta zeneszerzői gondolkodásmódját a Dobszay László és Szendrei Janka által alapított és vezetett Schola Hungaricában töltött évek alatt megismert gregorián dallamvilág rugalmas szerkezeti összetettsége is. A fraktál-elv alapján létrehozott, 128 hangból álló hangsor mellett, amely nagyszabású oratorikus műve, a Halotti szertartás zenei szerkezetének is lényeges eleme, idővel a régi mesterektől örökölt ellenpont-hagyomány is eszköztárának részévé vált.

A Jeney 70 című koncerten a kortárs zene iránt mindig is elkötelezett MR Szimfonikusok és MR Énekkar előadásában két Jeney-ősbemutató mellett megszólal a Halotti szertartás IV. része is, mégpedig a Jeney-életmű talán legavatottabb tolmácsolója, Kocsis Zoltán vezényletével; de az ünnepi hangversenyen Jeney Zoltán legfontosabb szellemi mesterétől, Bachtól és legfontosabb konkrét mesterétől, Goffredo Petrassitól is elhangzik egy-egy kompozíció Kamp Salamon karmester, valamint Baráth Emőke (szoprán), Megyesi Zoltán (tenor) és Bálint János (fuvola) közreműködésével. A részletes műsor a Fidelio.hu programkeresőjében tanulmányozható, a hangversenyre jegyet váltani pedig a Zeneakadémia honlapjára kattintva lehet.