Hedvig

Koncertekkel vár a Balaton

2013.08.12. 13:21

Programkereső

Az augusztus 20-i ünnep alkalmából hat különleges hangverseny is várja az érdeklődőket Bachtól Bartókig, Budapesttől Keszthelyig.

A kolozsvári születésű Demény Balázs zongoraestjére a Fasori református templomban kerül sor. A Domenico Scarlatti, Joseph Haydn, Liszt és Bartók műveiből összeállított műsor önmagában is nagyszerű élményt ígér, annak ismeretében pedig különösen, hogy az alig huszonnégy éves zongorista nemrég nyerte meg a nagyszebeni Carl Filtsch Nemzetközi Zongoraversenyt, és szeptemberben a svájci Clara Haskil-versenyre készül. Tanulmányait egyébként szülővárosában kezdte, majd Budapesten Eckhardt Gábor és Kemenes András tanítványaként folytatta. 2011 októberében  - Erasmus ösztöndíjjal - a Berlini Hochschule für Musik „Hanns Eisler" diákja lett, mint Georg Sava és Gabrielle Kupfernagel növendéke.

Demény Balázs
Demény Balázs

A pesti rendezvénnyel párhuzamosan Budán magyar szerzők műveiből összeállított programot hallgathat a közönség a Batthyány téri Szent Anna templomban Fassang László előadásában. A muzsikus családba született, harmincas éveiben járó orgonista számos nemzetközi versenygyőzelemmel - köztük a Chartres-i Nagydíjjal - és rangos koncertekkel a háta mögött nemcsak világhírű művész, de a Liszt Zeneakadémia orgona tanszakának vezetője, valamint a Művészetek Palotája orgonakoncertjeinek szervezője is. Klasszikus zenei tudása és kiváló improvizációs képességei nyitották meg az utat Fassang számára sikeres népzenei- és jazz-együttműködései felé is - utóbbiban partnere a kiváló francia szaxofonos, Vincent Lê-Quang.

A Balaton túlsó végén, Keszthelyen ugyanakkor négy fiatal muzsikus (Nyári László, Guttmann Mátyás, Berki László és Balázs István) várja a zenekedvelőket Weiner Leó és Brahms egy-egy művével. A Nyári Quartet valamennyi tagja a vonós hangszerek bűvöletében nőtt fel, jelenleg mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói. 2011-ben és 2012-ben első díjat nyertek az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen, 2012-ben pedig Magyarországot képviselték a Japán Nemzetközi Zenei Fesztiválon. 2013-ban vonósnégyes kategóriában első helyezést értek el a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen.

Nyári Quartet
Nyári Quartet

A Tihanytól alig egy kőhajításra fekvő Aszőfő temploma két kiemelkedően tehetséges fiatal muzsikus kamaraestjének ad otthont. Csillagh Katalin kitűnő minősítéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián, 2001-ben elnyerte a torontói Glenn Gould Shool of the Royal Conservatory of Music, Toronto kétéves ösztöndíját, ahol Leon Fleisher és John Perry professzoroknál tanult, és ugyanabban az évben megkapta a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány ösztöndíját is. A Salzburgi Mozarteumban 2008-ban szerezte meg posztgraduális diplomáját Rohmann Imre professzornál. Több nemzetközi verseny győztese, koncertezett Bécsben, Londonban, Torontóban, Buenos Airesben, New Yorkban, Salzburgban, Nizzában és több európai fesztiválon. 2010-ben Londonban Martha Argerich partnereként lépett fel. 2012-ben megkapta az elismerő „Steinway Artist" címet. Győri Noémi háromszoros Fischer Annie-ösztöndíjas, valamint a bécsi és a müncheni Yehudi Menuhin Live Music Now Alapítvány művésze, 2008-óta a müncheni Orchester Jakobsplatz szólófuvolása. Emellett olyan kiemelkedő zenekarokban játszik rendszeres vendégként, mint a Bécsi Filharmonikus Zenekar, a BBC Philharmonic, vagy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Grazioso Kamarazenekara. 2012-től a manchesteri Royal Northern College of Music tanársegédje, illetve az egyetem fiatal tehetségekkel foglalkozó részlegében vezeti saját osztályát. Augusztus 20-án a két művész Händel, Schubert, Bartók, Chopin és Doppler alkotásaival lép közönség elé.

A tó déli partján, Balatonbogláron szintén orgonaestre látogathatnak az érdeklődők: a számos billentyűs hangszeren jártas Pétery Dóra játszik J. S. Bach-, Vivaldi- és Mozart-műveket Kruppa Bálint és Jeszenői Emese (hegedű), valamint Zétényi Tamás (gordonka) közreműködésével. Pétery Dóra a Liszt Ferenc Zeneakadémia elvégzése után a Sibelius Akadémián képezte tovább magát, ahol Spányi Miklósnál tanult klavikordjátékot. Orgonatudását Hans-Ola Ericsson koncertorgonista osztályában tökéletesítette a svéd Pitea Musikhögskolanban. Érdeklődése mind a hangszerek, mind a repertoár tekintetében rendkívül széleskörű, rendszeresen koncertezik szólistaként és kamarazenészként orgonán, csembalón és klavikordon is. A legkorábbi reneszánsz billentyűs műveket ugyanolyan természetességgel szólaltatja meg, amilyen szívesen dolgozik együtt kortárs szerzőkkel, és vesz részt kísérleti produkciókban.

Csillagh Katalin és Győri Noémi
Csillagh Katalin és Győri Noémi

A billentyűs és vonós hangszereknek szentelt esték mellett a rézfúvós repertoár kedvelői sem maradnak koncert nélkül: a 2002-ben alakult Four Bones Quartet Händeltől Mozarton át Duke Ellingtonig ívelő programja számukra kínál tartalmas kikapcsolódást a siófoki evangélikus templomban. A Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett  négy ifjú harsonaművész - Magyar Péter, Gáspár Olivér, Kiss Bálint és Gyetvai Péter - igazi  elkötelezettje  és virtuóza elegáns és különleges hangszerének. Az összeszokott együttest a magabiztos hangszerkezelés mellett nyitottságuk teszi igazán izgalmassá, hiszen a korai reneszánsztól egészen a 21. századi kortárs zenéig, a klasszikus melódiáktól a könnyed ritmusokon át a jazz világáig számos stílusban mozognak otthonosan.

A hangversenyek egységesen 19:30-kor kezdődnek.