Katalin

Indul a hárfafesztivál

2013.10.04. 12:41

Programkereső

Magyar mű bemutatójával, Fekete Gyula Angus álma című darabjával kezdődik szombaton a királyi kastélyban a 15. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál.

Az évforduló alkalmából színes és viszonylag hosszú sorozatot tervezett Vigh Andrea hárfaművész, a fesztivál alapító vezetője."Valami újat létrehozni nagy dolog, de elérni egy ilyen csúcsot, mint amilyet most a hárfafesztivál képvisel, nehéz, a színvonalat fenntartani még nehezebb. Gondoskodni a finanszírozásról és arról, hogy ne legyen egyhangú a rendezvény, komoly munkát igényel. Ráaádsul az ötödik, a tizedik és a tizenötödik fesztivál egy kicsit mindig hosszabb: idén október 13-án zárul. Tehát két hétvégét foglal magába, és a hétköznapokon is lesznek hárfás események, így emlékezünk meg a jeles állomásokról" - mondta el Vigh Andrea.

Gödöllői Királyi Kastély
Gödöllői Királyi Kastély

A klasszikus hárfa határozza meg a fesztivál arculatát, de minden évben más-más vonásait mutatják meg ennek a hangszernek: idén például a kelta hárfa napját rendezik meg. Kiállítással, hangszerbemutatóval kezdenek, majd iskolások, növendékekeből álló együttesek lépnek fel. Ezután előadás hangzik el az ősi kelta hárfa történetéről és mai reneszánszáról, este pedig a hangszer kiválósága, Nikolaz Cadoret játszik.

Vigh Andrea elmondta, hogy a nyitókoncert - amelyen ő is pódiumra lép - a programszerkesztés sokrétűségét tükrözi, a 20. századi klasszikusok - Debussy, Fauré, Ravel - művei után ugyanis elhangzik egy, a fesztivál számára komponált új alkotás is. Fekete Gyula egy ír mesét dolgozott fel Angus álma címmel, és a próbák alapján úgy véli, hogy a kompozíció "sikerre van ítélve".

Több visszatérő vendég is érkezik Gödöllőre, például Marielle Nordmann, aki már az első fesztiválon is játszott. "Hogy őt se unjuk meg, ezúttal egy izgalmas latinos programot mutat be Eduardo García bandoneón-játékossal. Őt egy 'ifjú titán' követi, az Opéra National de Paris szólóhárfása, Emmanuel Ceysson, aki maga is készít operarészletekből virtuóz átiratokat" - sorolta a fellépőket a főszervező. A walesi Catrin Finch sem először muzsikál Gödöllőn, most azonban új oldaláról mutatkozik be: szólóestje után a 13-i gálakoncerten saját hárfaversenyét adja elő, október 14-én pedig mesterkurzust is tart a Zeneakadémián. Fontosnak tartja még Vigh Andrea a fiatalok hangversenyét, amelyre nem Gödöllőn, hanem a Régi Zeneakadémián kerül sor. A hazai jeles előadók közül két nemzedék képviselője is pódiumra lép: Maros Éva és a doktoriskolát most befejező Razvaljajeva Anasztázia. A gödöllői fesztivál olyan rangra tett szert a nagyvilágban Japántól Venezueláig, hogy rengetegen keresik meg Vigh Andreát fellépési szándékkal, és a hangszer sztárjai is az első szóra igent mondanak a felkérésére.

Vigh Andrea
Vigh Andrea

Vigh Andrea november 1-jétől veszi át a Zeneakadémia rektori tisztét. "November elsejéig Batta András tölti be a posztot, akinek a munkáját három éve segítem helyettesként. Korábban is együttműködtünk, régi a kapcsolatunk, hiszen a növendéke voltam a Zeneakadémián. Azt érzem irányából is, hogy kormánybiztosként támogatni fogja az akadémiát, ez egyébként egyik fő feladata. A jól működő Wesselényi utcai épülettel és a Liszt Ferenc téri épület október 22-i megnyitásával irigylésre méltó infrastruktúra áll rendelkezésünkre. Szívügyünknek tekintem a nagyterem Voigt orgonájának rekonstrukcióját, ami még legalább két évnyi munka" - beszélt jövőbeni elképzeléseiről a leendő rektor.