Katalin

"A zenei nyelv kommunikációs eszköz"

2013.10.07. 07:25

Programkereső

Fischer Iván műveiből tavaly Bruges-ben rendeztek szerzői estet. A világhírű karmester kompozícióiból néhányat - mint elismerte, némi rábeszélésnek engedve - most a budapesti közönség előtt is bemutat október 13-án és 14-én a Millenáris Teátrumban. Ennek kapcsán beszélgettünk vele. INTERJÚ

- A szerzői estjén elhangzó művekhez írt ismertetőjében leszögezi, hogy nem modern szerző. Milyen kifejezésmódok, hangzáslehetőségek, kompozíciós ötletek foglalkoztatják?

- Pontosítanám: nem vagyok olyan modern zeneszerző, aki hozzátesz a zenei nyelv fejlődéséhez. Ezt a kérdést már jó ideje úgy közelítem meg, mint a leíró nyelvészek: a nyelv, és szerintem a zenei nyelv is, kommunikációs eszköz, amely nem fejlődik, hanem alakul, változik. A zene azért különös, mert a befogadó, a közönség csak hallgatja, nem beszéli. Olyan, mintha füle lenne, szája nem. De azért értelme van, tehát meghatározható az a zenei nyelv, amit a közönség ért. Nehogy félreértsen, nem a könnyen befogadhatóságról, vagy a kommerszről beszélek. Hanem arról, hogy például az indonéz zenehallgató felismeri a gamelánok különböző hangolásait, míg nekünk, európaiaknak ez semmit sem mond. Ezzel szemben mi halljuk a különbséget Monteverdi és a magyar nóta között, de lehet, hogy ez egy tibeti szerzetesnek nehezen menne. Tehát van közös zenei nyelvünk, és engem ez érdekel.

Fischer Iván
Fischer Iván

- Korábban említette, hogy a figyelmét számos hanghatás megragadja, és voltaképpen egyfajta montázst készít ezekből. Ehhez feltétlenül szükség van valamiféle viszonyítási pontra. Milyen ötletekre fűzi fel a benyomásait?

- Hasonló montázs-technikát használnak képzőművészek is, akik egy képkereten belüli egymásmellettiséggel foglalkoznak különböző anyagok segítségével. Így kerülhet egymás mellé egy hajcsomó, egy elbarnult fénykép vagy egy rajz. A viszonyítási pont mindig a tartalom, tehát az az érzés, amit ez az egymásmellettiség kifejez. Az én zeném is felismerhető elemekből építkezik, és a tartalom köti őket össze. Ha jó a mű, akkor a tartalom hat erősebben, nem az eszközök.

- Hogy látja, merészség kell ahhoz, hogy egy előadóművész saját művekkel álljon a közönség elé?

- Minden szerepléshez kell merészség, mert végtelen a fanyalgók és irigyek száma. De nem a szereplés a cél, hanem a közlés. Vannak gondolatok, érzések, amiket csak saját művekkel lehet kifejezni. Csak ez a cél, minden más, a siker, a bukás, a népszerűség, a kritika huszadrangú.

- Egykor természetes jelenség volt, hogy aki zenével foglalkozik, óhatatlanul komponál is, ha mást nem, cadenzát improvizál. Időközben azonban a zeneszerzés a zene megszólaltatásától nagyrészt független szakma lett. Érezhető valamiféle "céhen kívüliség", vagy magától értetődő az alkotói törekvések fogadtatása?

- Mozart korában mindenki értette és beszélte azt az egyetlen zenei nyelvet, stílust, amelynek segítségével egymással kommunikáltak az emberek. Természetes volt, hogy sokan írtak saját darabokat. Az utóbbi kétszáz évben szétváltak a feladatok. Az előadó (és a hallgató) dolga az, hogy otthon legyen sokféle stílusban, a zeneszerzőé pedig, hogy hozzárakjon ehhez egy újat. Kissé beragadtunk ebbe a feladatmegosztásba.

- Miben lehet megragadni Ön szerint a kortárs zene kulturális szerepét, mit gondol a közönség és a kortárs zeneszerzés kapcsolatáról?

- Nagyon sokféle új zene van. A huszadik század második felében volt ez inkább dilemma, mert akkor szakadt szét a közönség befogadóképessége és a nyelvújító zeneszerzők kínálata. Ezen túl vagyunk. Sőt, már túl vagyunk a posztmodern kitörési kísérleteken is, már mögöttünk van Schnittke, a minimalisták, Arvo Pärt, akik sokkolóan letértek a nyelvújító ösvényről. Most a tartalomról van szó.

Fischer Iván
Fischer Iván

- Tetten érhető valamiféle, a jelenre jellemző gondolatiság, a látás- és kifejezésmódban megmutatkozó hasonlóság a mai zeneszerzők között, vagy kimondottan személyes érdeklődés vezeti az alkotókat?

- Nem a kifejezésmód a lényeg, hanem a mondanivaló. Olyasmi ez, mintha Kazinczy nyomdokaiban folyton azt vizsgálnánk, hogy egy költő, vagy író mit tesz hozzá a nyelvújításhoz. De akkor jön egy új generáció, akinek ez már nem fontos.