Erzsébet

Életrajz helyett munkarajz

2013.10.21. 11:04

Programkereső

„Életrajzom nincs is, csak munkarajzom van" - írja Füst Milán A feleségem története Gallimard-féle, francia kiadásához. Valamiért azt gondolom, Az évad művésze, Perényi Miklós is így lehet az életrajzával.

Ahelyett, hogy írok róla, őt magát szerettem volna kérdezni. Nagyon udvariasan elutasított, mondván: most pihen, meg készül újabb munkáira. Ami egyértelműen a munkarajz mellett szól. Ettől még nekem lennének kérdéseim, melyeket jelen írásomban pedzegetek: talán palástolni próbálva azt a vallomást, hogy Perényi Miklós az a művész, akit a legrégebb óta, több mint negyven éve szeretek és tisztelek.

Perényi Miklós
Perényi Miklós

Amikor 2000-ben az egyik neves nemzetközi lemezcégnél én lettem a komolyzene hazai felelőse, nagy lendülettel próbáltam a magyar művészeket „eladni" a cégnek. Volt egy angol úr - Richard, aki azóta is a barátom -, mint később kiderült, azon nagyon kevesek egyike az anyacégnél, akiket érdekel a zene: ő volt a Kelet-Európa-felelős. Sétáltunk az akkor még viszonylag számos pesti lemezbolt között, s közben öles gesztusokkal érveltem amellett, hogy ha a világ legjobb csellistáját szeretnék kiadni, akkor itt van, tessék, Perényi Miklósnak hívják. Tudom, mondta Richard, de elmúlt ötvenéves, és a mi cégünk hosszútávon gondolkozik. Hogy igaza volt-e, azt ékesen bizonyítja, hogy az évszázados múltú cég azóta eltűnt, Perényi Miklós viszont aktív, és még mindig aligha túlzás a világ legjobbjának nevezni.

Zenészcsaládban született, nővére hegedűművész lett, sokáig volt a Zeneakadémia tanszékvezetője. A kis Miklós csodagyerekségéről anekdoták keringenek, például amikor Kodály bácsinak a zongora alatt játszva megmondta, milyen hangot ütött le. Hogy ebből mi igaz, nem tudom, az abszolút hallás nyilván, annyi viszont tény, hogy Kodályt kevesen játszanak úgy, mint ő (másik kedvenc csellistámat, a májusban elhunyt Starker Jánost azért hadd említsem meg), és ez - hál' istennek - lemezen is dokumentálva van.

Pályája indulásánál két neves csellóművészt kell megemlíteni. Közülük Pablo Casals az ismertebb, aki előbb mesterkurzusokon oktatta, majd a hatvanas évek végén meghívta az akkor alig húszesztendős Perényit, hogy olyanokkal játsszon együtt a Marlborói Fesztivál zenekarában, mint a hegedűs Isidore Cohen, Jaime Laredo és Michel Schwalbé, a brácsás Raphael Hillyer, a csellista Hermann Busch, a nagybőgős Julius Levine, a klarinétos Harold Wright vagy a fagottos Milan Turkovic. A másik nagy csellóművész, aki Perényi pályájának indulásában segített, az az Enrico Mainardi, aki, ha csak az Edwin Fischerrel és Wolfgang Schneiderhannal készült triófelvételei maradtak volna fenn, már akkor is a legnagyobb elismerést érdemelné. (Mainardi élete egyébként sokban mutat hasonlóságokat a Perényiével: ő is zsenigyerek volt, ő is otthonos volt a kortársak zenéjében, ő is híres tanáregyéniség lett.)

Perényi Miklós
Perényi Miklós

Perényi Miklós nem specializálódott valamilyen területre. Hogy talán többet kamarázik, mint ahányszor szólistaként fellép, az nem biztos, hogy az ő döntése. És természetesen szólistaként is kiváló, gondoljunk (fájdalmasan kevés!) lemezfelvétele közül a Haydn- vagy a Dvořák-versenyművekre. Emellett egyaránt játszik barokkot és kortárs zenét, és talán csak ő tudná megmondani, melyiket szívesebben. Az biztos, hogy bármit hallunk tőle, arról nagyon határozott elképzelése van. Nem tudom viszont, összefügg-e ezzel, hogy mintha korszakai lennének abból a szempontból, kivel kamarázik a legtöbbet. Ha csak a zongoristákat soroljuk, mintha lett volna egy Kocsis-, majd egy Ránki-időszak, aztán Schiff Andrással, majd Várjon Dénessel lépett fel a legtöbbször, és közben vannak alkalmibb kamarapartnerei (például fia, Benjámin). Most, október 30-án épp Bogányi Gergellyel játszik majd együtt. Azt azonban többektől hallottam, hogy Perényivel játszani élmény, mindenkiből a legjobbat hozza ki.

Perényit aligha érdeklik a körülmények: nincs rossz terem, nincs hideg vagy meleg: csak a zene van. Ha Bach, akkor Bach, ha Kodály, akkor Kodály, ha kortárs zene, akkor az. Nehéz megnevezni, miben egyedi az ő játéka, én talán a jobb kézre szavaznék: Perényi a nem dögönyözős csellisták szűk táborába tartozik. Ettől aztán a hangja mindig természetes, szép és nem tolakodó. De hamis hangot se sokat hallottam tőle. Mégis: mindez csak technika, melyet hihetetlen zenei tudás és „zenékenység" tesz teljessé.

Ezt tanítja 26 éves kora, 1974 óta. Perényi a tehetségesek tanára... bár minden mondata világos, nem beszél sokat, annál többet mutat. A középszerűeknek ez sokszor kevés - az igazán tehetségesek viszont boldogok, hogy tőle tanulhatnak.

Hogy egy csellista átiratot készít, azon aligha csodálkozunk, hiszen a gordonka viszonylag szűk irodalma imigyen bővíthető. Azt viszont kevesebben tudják, hogy Perényi Miklós igazi zeneszerző is - a 2014-es Mini-Fesztiválon erről a Müpa közönsége is meggyőződhet majd. (A Müpa ebben az évadban amúgy is tele lesz híres csellistákkal Jordi Savalltól Sol Gabettáig. Az évad művésze mégis Perényi Miklós, akinek művészetét négyszer is megcsodálhatjuk majd a szezon során.) Hogy Perényi világsztár-e?

Azt hiszem, rossz a kérdés. Yo-Yo Ma vagy Mischa Maisky világsztár. Ha ők lépnek fel, könnyű megtölteni a koncerttermet, mert őket és a hasonlókat körülöleli a sztárság csomagolása - amiért ők maguk is mindent megtesznek. Képzeljük el Perényi Miklóst, amint sztárolja magát. Ugyan már, minek? Az ilyesmi nem a zenéről szól - őt meg a zene érdekli (meg a vonatok, meg a hegyek - de ez nem tartozik ide). Talán ezért maradtak le Önök is most egy interjúról. De aki Perényi-hangversenyre megy, biztosan tudhatja, hogy a legmagasabb minőségben lesz része. Hogy csupán ezzel megtölthető-e egy hangversenyterem? Terme és műsora válogatja. Februárban például aligha hiszem, hogy üres sorok akadtak a Berlini Filharmónia nagytermében, ahol Lutosławski Gordonkaversenyét adta elő Sir Simon Rattle vezényletével, és emlékszem olyan zeneakadémiai koncertre is, melyet sokan álltunk végig boldog örömmel (köztünk például Kocsis Zoltán), és eszünkbe nem jutott elfáradni.

Szerencsére úgy tűnik, Perényi Miklós nem öregszik, így reméljük, még sokszor lesz alkalmunk arra, hogy művészete segítségével közelebb juthassunk ismeretlen vagy jól ismert zenékhez. És egyszer talán majd arra is lesz idő, hogy megválaszolja mindazt, amit most nem sikerült tőle megkérdeznem.