Gellért, Mercédesz

Vásáry Tamás-ösztöndíj

2013.10.30. 17:18

Programkereső

Vásáry Tamás-ösztöndíjat hoznak létre az önkéntesség elősegítésére 2014-től - jelentette be október 29-én este Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a Zeneakadémián, ahol Vásáry Tamás zongoraművész, karmester 80. születésnapja alkalmából rendeztek ünnepi koncertet.

Mi van a zenén túl? - tette fel a kérdést a miniszter, utalva a zongoraművész-karmester közkedvelt televíziós műsorára és könyvére. Az az emberség, amelyet Vásáry Tamás egész élete példáz. Ezért hozták létre a havi kétszázezer forint juttatással járó ösztöndíjat - mondta Balog Zoltán. A miniszter reményei szerint Magyarország nemcsak a zene országa lesz, hanem az együttérzésé, az erkölcsé is. A kedvezményezettet Vásáry Tamás fogja kiválasztani.

Vásáry Tamás
Vásáry Tamás

Köszöntő beszédében az emberierőforrás-miniszter méltatta Vásáry Tamás pályáját, hangsúlyozva, hogy mindig feladja a leckét nemcsak önmagának, hanem másoknak is, ezért a hivatalos, miniszteri hang helyett neki is személyes hangon kell fogalmaznia. "A te nyelved a zene, amely rokon az emberiség paradicsomi nyelvével" - mondta. Vásáry Tamás számára a zene az élet, de az élet is zene. Nem egyszerűen az öröm vagy a fájdalom kifejező eszköze, hanem a legnagyobb inspiráció forrása. Ezért tudta, tudja a klasszikus nagy mesterek művei mellett a kortársak, Ligeti György, Petrovics Emil vagy Durkó Zsolt alkotásait megmutatni és elfogadtatni nemcsak itthon, hanem a világban is - fogalmazott. Balog Zoltán felidézte, hogy amikor tavasszal Pekingben járt, két fiatal kínai kísérője egy nevet emlegetett. A furcsa kiejtésből is kiderült, Vásáry Tamásról beszélnek, aki szereplésekor páratlan "hódítással" nyerte meg őket, mert arra az útra, amely a zenéhez és azon túl is vezet, őket is magával vitte.

Batta András, a Zeneakadémia rektora, kormánybiztos köszöntőjében hangsúlyozta: Vásáry Tamás visszatért az alma materbe, ahol Hernádi Lajos volt a mestere. A Zeneakadémia óriásai, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán, akik idejekorán felfedezték tehetségét, az intézmény szellemét plántálták belé. Felnőtt bölcsességgel él, de gyermeki nyitottsággal fordul a világ felé.

Vásáry Tamás köszönő szavaiban azt emelte ki, hogy azért volt képes sokak bizalmát elérni, meg magát teljesen kitárta. A művész Üzenet című életregényének első kötete ezekben a napokban jelent meg. Az 1250 oldalas könyv hasonló terjedelmű folytatása tavaszra várható.