Gyöngyi

Szonáták szaxofonra és zongorára

2013.11.08. 11:20

Programkereső

Az Óbudai Társaskör november 14-i koncertje a szaxofon több mint másfél évszázados történetéről ad áttekintés Seleljo Erzsébet és Seleljo Irén közreműködésével.

Amikor Adolphe Sax létrehozta találmányát az 1840-es években, elsősorban a zenekarokba szánta a szaxofont egyfajta összekötő kapocsként a fa- és a rézfúvósok közé. Szólisztikus használatához pedig azzal járult hozzá, hogy tanszakot nyitott a párizsi zeneakadémián és szerzőket kért fel, hogy komponáljanak az általa megalkotott hangszerre. Sax halálával a szaxofon fejlődése is megrekedt. A repertoár gazdagodásának második nagy hulláma az 1930-as években indult el, és a mai napig is tart.

Seleljo Erzsébet és Seleljo Irén
Seleljo Erzsébet és Seleljo Irén

Érdekes megfigyelni, hogy a 20. század közepén, amikor mind a klasszikus forma- mind a harmóniavilág széthullóban volt, mit kezdtek a zeneszerzők egy újfajta hangszerrel, és hogyan kezeltek egy olyan nagy múlttal rendelkező formát, mint a szonáta. Az elsőként elhangzó kompozíció, Fernande Decruck műve talán leginkább Debussy harmóniai világát idézi. Paul Hindemith szonátájának négy tételes lassú-gyors-lassú-gyors felosztása a barokk szonáták szerkezetét eleveníti fel, Edison Gyenyiszov tizenkét fokú hangzásvilága és bonyolult ritmusképletei pedig klasszikus szonátaformában öltenek testet. William Albright szerzeményének formáját a reneszánsz műfajok és a romantikus szonáták ihlették.

A zárómű, Takashi Yoshimatsu Fuzzy Bird szonátája pedig valódi cross-over, amely a klasszikus szonáta, a dzsessz és a tradicionális japán zenei elemeket ötvözi. A műsor minden darabja egy-egy ismert, a hangszer történetében meghatározó szerepet játszó szaxofonművész számára íródott.