Előd

Százhatvan

2013.11.12. 12:42

Programkereső

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara százhatvan éves, így a világ legrégibb társulatainak sorába tartozik. Múltja a magyar kultúrtörténelem szerves része - de a múlt nem minden. Király Tiborral, a Társaság választmányának elnökével, a zenekar első trombitásával jelenről és a jövőről is beszélgettünk, miközben az Operaház zeg zugaiban a múlt tárgyi emlékeit szemezgettük. INTERJÚ

„Egyfajta startvonalon vagyunk most - mondja Király Tibor. - A hagyományosan egyesületi alapon működő szervezet a jogi-törvényi változásokhoz eddig is tudott alkalmazkodni (bár néha nehezen), most viszont új alapokra helyeződött az együttes működése. Az Operaházzal eddig is együttműködött: az Opera partner volt, mely biztosította a termet, a személyzetet és mindent, ami egy hangversenyhez kell, a Társaság pedig a művészeket, valamint a lényegtelennek tűnő, de szükséges anyagi dolgokat, kellékeket. Mostantól az Operaház a szervezés egészét szerződés keretében magára vállalja, mi pedig a szellemi tőkénket, a történelmünket, jelenlegi művészeti erőnket adjuk az a közös munkába. A teljes műsor- és jövőtervezés közösen történik. Az összefogással arra is esély nyílt, hogy hosszabb távon tervezzük a programot, hiszen a vendégművészek évekre előre be vannak táblázva. Mostantól tehát nem folyamatos improvizálás folyik. Eddig a műsortervezés elég neuralgikus pont volt. A Társaság egyesületi vezetésében a zenekari igazgató mellett az Operaház főigazgatója is helyet kap, így a két intézmény egy irányba halad. Az együttműködés keretein túli felkéréseket továbbra is az egyesület bonyolítja."

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Ha már a történelemnél tartunk, megjegyzem, kicsit olyan ez, mint a perszonálunió: a két szervezetnek vannak közös ügyei, de „magánélete" is lehet. „A Budapesti Filharmóniai Társaság tagsági feltétele, hogy a tag az Operaházzal munkaviszonyban álljon, ez történelmileg így alakult ki, elődeink kicsit a Bécsi Filharmonikusok mintájára szervezték annak idején" - magyarázza Tibor s hozzáteszi: a Filharmóniai Társaság eddig is bérleti hangversenyeiről volt híres, s ha már a perszonáluniót említem, érdemes elgondolkodni azon, hogy még a Bécsi Filharmonikusok előtt volt a zenekarnak bérletes hangversenysorozata.

A kettős elnevezést firtatom: a koncerteken a Filharmóniai Társaság Zenekara, az árokban az Opera zenekara játszik, a zenészek viszont ugyanazok. „Mivel az összefonódás nagy, kiegészítettük a nevünket. »Az Operaház együttese« elsősorban a fiatalabb generációt orientálja, az idősebbek jobban tudják, kik vagyunk."

Az idősebbek azt is tudni vélik, hogy a „filharmonikus" jelző eredetileg azokat a zenekarokat illette meg, melyek valamely operaházhoz tartoztak. Ez a második világháborúig egyértelmű volt, azóta a szó lassan elvesztette ezt a jelentését. „Az Operaházzal kötött együttműködési szerződéssel a Társaság jelentős támogatót is kapott, emiatt nevezem ezt startvonalnak: mindkét fél komoly eredményeket várhat el a folytatástól."

A múlt leginkább a szervezeti felépítésben van jelen. Az egyesületre, melynek tagsága önkéntes, az egyesületi jogok vonatkoznak: a teljes tagság kö gyűlése választja a vezetőséget, vagyis a választmányt. A választmány a végrehajtó, a közgyűlés döntéseit, a mindennapi szervezést intézi. Alanyi jogon tagja az Operaház főigazgatója, az együttes mindenkori zenekari igazgatója, az elnök-karnagy, valamint a zenekari szólamokból delegált zenészek. „A napi gyakorlatban átlátható, hogy az egyes tisztségeknek mi a feladata. Az egyik legfontosabb napi rutin, hogy ki melyik koncerten játszik. A fellépő vendégművészekről, a műsorról testületi döntés születik (persze ritkán dönthetünk szabadon arról, hogy mit játsszunk, de erre is van példa), a választmányi ülésen vitázunk, a kikerekedett megoldásokat pedig végrehajtjuk." Kérdésemre, hogy rendszerint van-e ellentét, vita a választmány tagjai közt, Király Tibor diplomatikusan válaszol: „Mindenre volt már példa, mindenféle konfliktus előfordult az évtizedek során - ez az egyesületi létből fakad. Mindenki kinyilváníthatja a véleményét, addig tárgyalunk, győzködjük egymást, míg megszületik a megoldás, akár közgyűlési, akár választmányi szinten. Humor nélkül is unikális a helyzet. Mindenkinek kell egy kis »átkapcsolás«: a választmányban a főigazgatónak és a zenekari igazgatónak ki kell lépnie a munkáltatói szerepkörből, mert a választmányban ők is az egyesület tagjai. A hagyomány értelmében az elnök karnagy biztosítja a művészeti felügyeletet, garantálja a minőséget. A választmány kilenctagú, elvileg tehát nincs szavazategyenlőség, de ha mégis, akkor az elnök szavazata dönt. A közgyűlésen és a választmányban is többségi szavazás folyik, s az a döntés érvényes, mely szabályosan van jegyzőkönyvezve is."

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Az ügyvezetői feladatokat, a napi szervezési munkát a zenekari igazgató látja el: ő egyeztet, ő készíti elő a vendégművészek szerződését. A pénztáros feladatköre kissé más, mint régen volt, hiszen ma már csak okleveles könyvelő könyvelhet, a pénztáros viszont együtt él a zenekarral, így együttműködik a hivatásos pénzüggyel is. Az elnök felügyeli a törvényességet, illetve gyakorolja a törvényi képviseletet, ami azt jelenti, hogy ő ír alá; ezen túl ő megy el az ellenőrzésekre - feladata tehát leginkább adminisztratív. A zenekari titkárok nem vezetők, de nagyon fontos feladatot látnak el: megírják az előkészített szerződéseket. Nélkülözhetetlen emberek az altisztek: azok a műszaki kollégák, akik a zenekar elhelyezése körüli feladatokat látják el (például a kottaállvány- és hangszerszállítást).

Kérdezem Király Tibort a tervezett új próbateremről. „Pontos részleteket nem tudok, de nagyon örülnénk, ha a próbateremkérdés megoldódna - tudja-látja mindenki, hogy a jelen helyzet nem felel meg a céloknak: a Jókai utca - mely persze az Üzemház ötödik emeletéhez képest előrelépés volt - akusztikailag nem alkalmas. De biztosak vagyunk benne, hogy ha az Operában lesz átalakulás, az a Társaság zenekarát is biztosan érinti. Mindnyájunk célja, hogy a produkciók színvonala emelkedjék. Az Erkel Színház újranyitásával sem alakul ki új helyzet a zenekarban: gyakorlatilag a 2007 előtti állapot áll vissza, csakhogy a két játszóhelyen nem két sztenderd zenekar lesz, hanem egyetlen nagyobb létszámú, mely két színházat szolgál. Nyilván lesznek, akik szeretnének a Filharmóniai Társaságban tagok lenni, és lesznek, akik nem. Az ajtó senki előtt sincs zárva. Elsősorban a tagságunkra számítunk a koncertjeinken - de néha kellenek külsősök, például betegség, illetve az operai szolgálat miatt."

Ezután a múltra terelődik a szó. Az előző elnök-karnagyok közül a jelenlegi tagok egy része együtt dolgozhatott Rico Saccanival, Erich Bergerrel, Kórody Andrással. A nyugdíjas kollégák közül él olyan, aki Ferencsikkel is. „Párszor át kellett futnom a zenekar történetét, például minisztériumi beadványok miatt, így tudom, hogy 1945-ig precízen, pontosan dokumentálva van minden, fel is van dolgozva. A háború után a túlélők állították talpra az együttest, a politikai környezet nem mindig volt baráti. A mindenkori minisztériumon kívül nehezen jutott forráshoz a zenekar, mert ez egy társaság - amelynek az akkori társasági törvények jóval szűkebb mozgásteret biztosítottak. A fennmaradás érdekében folytatott munka hasonlóan küzdelmes volt, mint az alapításkor, 1853 után, a Bach-korszakban, amikor minden egyes koncert megrendezését engedélyeztetni kellett a rendőrséggel. Miközben Brahms jött ide zongorázni, Dvořák vezényelni." A Filharmóniai Társaság igazán 1871-ben lesz egyesület, társaság, a kiegyezés után, amikor ehhez adottak a törvényi és egyéb feltételek. Ezzel együtt az 1853. november 20-i nyilatkozatot tekintjük az alapítás dátumának: Erkel Ferenc, valamint az első fagottos, az első brácsás, az első csellista írja alá, hogy az akkori Nemzeti Színház zenei tagozatának zenekarából megalapítják a Filharmonikusokat. A Nemzeti Múzeumban voltak a hangversenyek. Erkel Ferenc, majd fia, Sándor vezette az együttest. Közben felépítették az Operát, a Zeneakadémiát, az Operába társulati zenekarként kerültek (az 1886-os hivatalos elnevezésük még a mainál is hosszabb: a Magyar Királyi Operaház tagjaiból alakult Filharmóniai Társaság Zenekara). Erkel Sándor halála után Kerner István elnök-karnagy lesz, aki felfuttatja az együttest. Az ő betegsége, majd halála után Dohnányi Ernő veszi át a vezetést.

Gustav Mahler
Gustav Mahler

„Vannak persze közben is nevezetességek és nevezetes események a zenekar életében. Mahler két évig zeneigazgató az Operaházban, I. szimfóniáját Budapesten írta, tavaly megemlékezésül elő is adtuk az eredeti verziót - ez volt egyébként elnök-karnagyunk, Győriványi Ráth György DLA diploma-hangversenye, a Mahler-mű eredeti verzióját ő rekonstruálta." Emellett említésre méltó a számos külföldi út egészen a második világháború kitöréséig, miközben rengeteg művet mutatnak be, a zenekarnál vendégkarmesterként, -művészként megfordul a világ zenészeinek színe-java. Király Tiborral szobáról szobára, folyosóról folyosóra járunk, felismerem Reiner Frigyest, Igor Stravinskyt, Bruno Waltert, Wilhelm Furtwänglert, Erich Kleibert, a fiatal Menuhint, de ott van Respighi, Dohnányi Ernő, majd a későbbi generáció „sztárjai" Kodálytól Gidon Kremerig és tovább. Eliahu Inbal fiatalon is itt járt, de visszatért akkor is, amikor már neves karmesterként jegyezték. A falon lóg az első koncert plakátja, egy csoportkép: az ötvenedik évforduló választmányáról, ahol a pénztárost még gazdának nevezik. „Legutolsó szerzeményünkön még az aukciós szám is rajta van: Hubay Jenő 1933 tiszteletbeli tagsági oklevele." A két világháború között Budapest a világ egyik zenei központja volt, a Filharmóniai Társaság Zenekara pedig a zenei élet zászlóshajója. „A Rádiózenekart is Dohnányi Ernő alapította, aki kétszer volt elnök-karnagyunk - emlékeztet Tibor. - A háború után az együttes szinte magától alakult újra, minden visszásság ellenére megmaradt és működött. 1960-tól Ferencsik János volt az elnök-karnagy." Nézegetjük a nagy könyveket: a turnékról többoldalas anyag készült minden esetben - aligha kapott ezekért bárki pénzt, inkább azt érezni, a tagok egyszerűen fontosnak tartották, hogy megőrizzék ezeket az emlékeket. Még a repülőgépes ülésrend is be van rajzolva. „Fegyverládánk is van - dicsekszik Király Tibor -, a Spielpénz elődjét ott találtuk meg. Amikor nem volt telefon, a 2 pengő 70 fillért a váltó is megkapta, ami akkor annyi pénz volt, hogy meg tudott belőle vacsorázni. Mert mindennél fontosabb volt a produkció, egy esetleges megbetegedés, lemondás esetén se hiányozhatott valamely szólam."

Tíz éve, a százötvenedik évfordulóra Bónis Ferenc szerkesztésében szép kivitelű könyv jelent meg a zenekar történetéről. Ebben megtalálhatók az adatok, a Király Tibor által megmutatott képek, plakátok is, egyszóval a hivatalos történelem. A mostani évfordulóra ehhez Scholz Anna - a zenekar csellistája - összefoglalja az elmúlt évtized történéseit. A Király Tiborral folytatott beszélgetés azonban mást is elárul: hogy a százhatvan év szerves része a zenekari művészek életének; a hagyomány nem ünnepi alkalmakra előhúzandó kirakat, hanem olyan élő legendárium, mely egyszersmind kötelez arra, hogy megfeleljenek a nagy idők művészi színvonalának.