Nándor

A kolindálás a szellemi világörökség része

2013.12.07. 15:23

Programkereső

Felvették a szellemi örökség listájára az úgynevezett kolindálást, egy román karácsonyi népszokást az UNESCO illetékes bizottságának Bakuban zajló ülésszakán. A házról házra járó, elsősorban fiúkból, fiatal férfiakból álló csoportok karácsonyi kántálását Románia és a Moldovai Köztársaság közösen terjesztette fel a szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára.

A kolindálás egyike annak a három előterjesztésnek, amellyel a román kulturális és örökségvédelmi minisztérium tavaly márciusban fordult az UNESCO-hoz. A csíksomlyói pünkösdi búcsú és a majszini (románul: Moisei, Máramaros megye) Nagyboldogasszony-napi zarándoklat idén végül nem került napirendre, mert az UNESCO illetékes bizottsága ezek esetében még kiegészítéseket kért a bukaresti kulturális tárcától - tájékoztatta az MTI-t Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a szövetség kulturális főosztályának vezetője.

Turka és kolinda - illusztráció
Turka és kolinda - illusztráció

A kolindálás a téli napforduló ünnepéhez kötődő népszokás, amely részben idomult ugyan az idők során a keresztény tematikához, pogány vonásait azonban mindvégig megőrizte. A folklórgyűjtő Bartók első találkozása ezzel a néphagyománnyal roppant jelentős állomás volt azon az úton, amelyen haladva a zeneszerző népdalkutatóból a kulturális antropológia autodidakta, de annál nagyobb tudású szakértőéjévé vált.

Mintegy négyszázötven kolindaszöveget rendszerező gyűjtményében tartalmi alapon többféle csoportba sorolta az egyes szövegtípusokat, lelkesen számolva be azok különös témáiról: "Karácsonyi énekeken azonban ne értsünk semmi olyat - írta, - ami megfelelne az ájtatos nyugat-európai karácsonyi énekeknek. A szövegek legfontosabb része - talán egyharmada - semmi kapcsolatban nincs a keresztény karácsonnyal: a betlehemi történet helyett csodálatos, győzelmes harcokról szól a még soha le nem győzött oroszlánnal (vagy szarvassal); egy legenda kilenc fiútestvérről tud, kik addig vadásztak a rengetegben, míg szarvasokká nem váltak; vagy csodálatos történetet regél arról, hogyan vette nőül nővérét, a holdat a nap... stb. Tehát csupa pogány kori szövegemlék! A pogány népek egyik legfőbb ünnepe volt a téli napforduló. Valahogy úgy adódott - véletlenül vagy szándékosan -, hogy a keresztények karácsonyünnepe pontosan a téli napforduló idejére került. Nem csoda hát, hogy a megkeresztelkedett pogány népek a két ünnepet tudattalanul azonosították. Legfeljebb azt csodálhatjuk, hogy a pogány szövegek annyi évszázad után ilyen frissen tovább élnek!"

Bartók két, zongorára írt kolinda-sorozata mellett e szokás inspiráló hatása fedezhető fel az eredetileg román nyelvre komponált Cantata profana kilenc csodaszarvasról szóló szövegében is.

Bartók Béla
Bartók Béla

A kolindálás énekes hagyományát alakoskodó szokás is kísérte, a turkajáték tradíciója. Ennek jellegzetességeit Bartók így foglalta össze: "A turkatánc a karácsonykor előadott román napfordulós ceremóniák kiegészítője. A következő szereplők vesznek benne részt: a) a kolindák énekesei (colindatori); b) a zene megszólaltatója (-i); c) a turka megszemélyesítője. A kolindák eléneklése után a turka eljárja táncát. Testét - feje tetjétől körülbelül térdig - köpeny borítja, amelynek felső részéhez (fa?) állatfej csatlakozik, hosszú csőrrel. A csőr alsó részét mozgatni lehet a köpeny alatt elrejtett drót segítségével. Ezt a turka arra használja, hogy a csőr két felének összecsapásával bizonyos ritmusban zörgő hangokat hallasson."

A táncos egyébként igen vad, kimerítő táncot járt, de feladata nem csak ezért volt veszélyes: úgy tartották, hogy egyfajta átalakuláson, átlényegülésen megy keresztül a megszemélyesítés során, és ezért "kerüli a védangyala", ennek következtében pedig a tisztulási idő letelte előtt, ami egyes helyeken hat hét, máshol akár hat hónap is lehetett, a turkatáncos nem mehetett templomba, és ha meghalt, lelke pogányként szállt sírba.

Ami a szintén az UNESCO elé terjesztett csíksomlyói búcsút illeti, ez a világ szellemi kulturális örökségéhez tartozva fokozottabb védelmet kaphatna, a cím ugyanakkor méltó elismerést is jelentene a székelység több mint 500 éves hagyományának. "Ezzel olyan közös székelyföldi, erdélyi, magyar értékünk kerülne fel a nyilvántartott nemzetközi értékek közé, amely méltó módon képviselne bennünket ezen a listán" - indokolta az előterjesztést 2012 márciusában az akkori kulturális miniszter, Kelemen Hunor.

A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezményt 2003-ban fogadták el, erre azért volt szükség, mert a szervezet világörökségi egyezménye alapvetően az épített örökségre összpontosít. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat, szóbeli hagyományokat, előadóművészeteket, társadalmi gyakorlatokat, ünnepi rítusokat, eseményeket, régi iparágak tudásanyagát tartalmazza.