Katalin

Ferences énekes

2014.01.06. 11:39

Programkereső

A szentkúti kegyhely javára ad jótékonysági hangversenyt Alessandro Brustenghi ferences szerzetes február 20-án a Szent István-bazilikában.

A szerzetes az utóbbi évben gyönyörű tenor hangjával meghódította a világot. A La voce di Assisi című lemezét a világ egyik legrangosabb cége adta ki és terjeszti. Második, Voice of Joy című lemezén, amely karácsony előtt jelent meg, ismert karácsonyi dalokat ad elő. Ezt az albumot Londonban és Jézus szülőhelyén, Betlehemben vették fel.

Alessandro Brustenghi
Alessandro Brustenghi

A világhírű olasz szerzetest, akinek a felmenői között magyarok is vannak, a szentkútiak egy évvel ezelőtt hívták meg. A közlemény szerint a tenor énekes néhány hete levélben közölte, hogy ráér, és szívesen fellépne Budapesten. Alessandro Brustenghi a szereplést nem tartja ellentétesnek a ferences lelkülettel, hiszen éppen az éneklés által valósíthatja meg a ferences küldetést: hirdeti az evangéliumot az egész világon. Korábban csak akkor hagyta el Assisit, amikor más kolostorokba látogatott. Most pedig járja a világot. A február 20-i koncerten a tenor szerzetes a szentkúti kegyszobor jelenlétében fog énekelni, mivel a kegyhely legféltettebb kincse a szentkúti felújítási munkák miatt ősz óta a pesti bazilikában vendégeskedik.

A szerzetes énektudását a U2 producere, Mike Hedges fedezte fel. Az első albumot a híres Abbey Road-i stúdióban vették fel. A lemez 2012 őszén jelent meg, és néhány hét alatt a komolyzenei sikerlisták élére került. A bevételt Alessandro Brustenghi a minorita rendnek ajánlotta fel.

A koncerttel kapcsolatos további információkat a szervezők a pontos program kidolgozása után teszik közzé.

A mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen októberben kezdődött az építkezés, a 2,5 milliárd forintos, jövő novemberig tartó beruházás során megújul a szabadtéri misézőhely, megközelíthetőbbé teszik a Szűzanya szobrát, felújítják a rendházat, komfortosabbá teszik a zarándokházat, újabb zarándokszállásokat is építenek. Mindemellett rendezvényterem, szabadtéri színpad és fogadóépület is épül Szentkúton.