Olivér

Szereti Ön Brahmsot?

2014.01.08. 11:33

Programkereső

A Nemzeti Filharmonikusok „Téli esték Brahmsszal” hangversenysorozatának harmadik estjére a január 10-én a Művészetek Palotájában kerül sor. Brahmsot mint a variációs formák nagymesterét ismerheti meg a nagyközönség Ránki Dezső zongoraművész tolmácsolásában és Kocsis Zoltán dirigálásával. A sorozat első két előadása akkora sikert aratott, hogy a pénteki hangversenyre már elővételben minden jegy elkelt.

Brahms szenvedélyesen szerette és kutatta a múltat, fantasztikus kéziratgyűjteményt őrzött, a zenei múlt minden relikviája csodálattal töltötte el. A Bécsi Zenebarátok Egyesületének könyvtárosa mutatott meg neki egy addig elveszettnek hitt Haydn-kéziratot, amely egy fúvósokra írt divertimento kottája volt. Brahms lemásolta a Szent Antal korál című tételt - erre írt nyolc variációt és egy finálét először két zongorára, majd ezt átültette zenekarra. Mára egyértelművé vált, a himnusz nem Haydn kezétől származik, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Brahms zsenije ezt az alig húszütemes egyszerű kis darabot bámulatosan sok karakterbe öltözteti, olimposzi magaslatokra emelve azt.

Ránki Dezső
Ránki Dezső

Brahms két zongoraversenyének megkomponálása között 22 év telt el: a d-mollt 1859-ben, 26 éves korában fejezte be, a B-dúrt 1881-ben, 48 évesen. A B-dúr koncert elkészült partitúráját a komponista elküldte egyik legjobb barátjának, Theodor Billroth híres bécsi sebésznek és szenvedélyes muzsikusnak. Billroth véleménye szerint a második zongoraverseny úgy viszonylik az elsőhöz, mint a férfi az ifjúhoz. Talán maga a szerző is úgy gondolta, hogy a B-dúr versenyművel pályájának egyik magaslatára ér. Gyönyörű kürtdallam nyitja, csellószólós lassú tétele pedig minden idők legszebb zenéi közé tartozik. 1881 nyarán ezekkel a szavakkal számolt be Brahms Elisabeth von Herzogenberghez írt levelében frissen elkészült művéről: „Tájékoztatom, hogy írtam egy kis zongoraversenyt egy kedves, egészen gyengéd kis scherzóval". A koncert ősbemutatója 1881-ben Budapesten volt, a szólót maga Brahms játszotta, a zenekart Erkel Sándor vezényelte.  

Beethoven kilenc szimfóniájának árnya sok későbbi zeneszerzőre hatott bénítóan. Mahler például babonás aggodalommal szemlélte saját kilencedik szimfóniájának keletkezését - hiszen a Kilencedik nem csupán Beethoven, de a Mahler számára meghatározó jelentőségű Bruckner életművében is az utolsónak bizonyult... Brahms másképpen viaskodott a nagy előd nyomasztó árnyával: közismert, hogy I. szimfóniájának lezárását több mint két évtizedes készülődés és gyötrődés előzte meg, s a zárótételnek az Örömóda dallamával való, sokat emlegetett hasonlóságán keresztül mintha maga a zeneszerző is tudtunkra akarta volna adni, mi és ki is volt a bénító tökéletességű modell. Mindennek fényében érthető, hogy a zenetörténészek gyakran Brahms 1883-ban bemutatott III. szimfóniáját is Beethoven majd' nyolc évtizeddel korábbi Harmadikjának fényében próbálják értelmezni - még ha e két mű összevetésekor a különbségek sokatmondóbbnak bizonyulnak is a hasonlóságoknál. A harmadik szimfónia különlegessége, hogy a nyitó fanfár háromhangos motívuma átszövi a művet, mint afféle wagneri vezérmotívum. Az F-A-F hangok mögött állítólag egy brahmsi jelige áll: frei aber froh (szabadon, de boldogan), utalva a korábbi, „szabadon, de egyedül" jelentésű mottóra. A harmadik tétel szívhez szóló, lírai főtémáját a Szereti ön Brahmsot? című filmben is felhasználták.