Olivér

Inkább érzés, mint gondolkodás

2014.01.15. 20:55

Programkereső

Az ECHO (European Concert Hall Organisation – Európai Hangversenytermek Szervezete) népszerű sorozata, a feltörekvő csillagokat bemutató Rising Stars januárban és februárban a kamaramuzsikára összpontosít.

Bár Magyarországon gazdag hagyományai vannak a klarinétjátéknak, mégis kétséges, vajon e hangszer legtehetségesebb virtuózai valaha is „sztárrá" válhatnának-e nálunk abban az értelemben, ahogyan a hozzájuk hasonló képességű zongoristák vagy hegedűsök. Görögországban azonban ez lehetséges: az Európai Koncerttermek Szövetségének „feltörekvő csillagokat" bemutató sorozatában 2014. január 18-án Budapestre érkező klarinétművész, Dionysis Grammenos alig huszonhárom esztendősen afféle nemzeti hősnek számít hazájában: amellett, hogy 2010 óta a Korfui Művészeti Fesztivál művészeti vezetője, elnyerte Athén városának aranymedálját, sőt arcképét a görög posta bélyegen szerepeltette.

Dionysis Grammenos
Dionysis Grammenos

Az utóbbi néhány évben Grammenos csillaga immár külföldön emelkedett egyre magasabbra. Első jelentős sikerét 2008-ban Bécsben aratta, amikor az Eurovízió 18 évesnél fiatalabb muzsikusok számára meghirdetett versenyén első díjat nyert - ami annál is nagyobb szó, mivel az 1982 óta megrendezett sorozat történetében ez volt az első alkalom, hogy a nemzetközi zsűri fúvósjátékosnak ítélte oda e megtisztelő címet. Grammenos ennek ellenére az athéni konzervatóriumban diplomázott, ezt követően viszont az Onassis Alapítvány támogatásának köszönhetően már Weimarban, Martin Spangenbergnél folytathatta tanulmányait. Az ifjú virtuóznak e néhány év alatt sikerült fokozatosan kitágítania működése határait: egyre többet - és saját bevallása szerint szenvedélyesen - kamarazenél főleg vonós kollégáival, de alig huszonegy évesen a Bécsi Kamarazenekar élén módja nyílt a vezénylés kipróbálására is, és azóta időről időre visszatér a karmesteri pódiumra.

A Rising Stars sorozat résztvevői számára feltett egyik sablonkérdésre, hogy melyik három történelmi személyt hívnák meg magukhoz vacsorára, Grammenos igen eredeti válasszal szolgált: Szókratészt, Leonardo da Vincit és Gerhard Richtert. A görög filozófus meghívása mögött sejthetünk némi hazafiúi megfontolást, s a Leonardo da Vinci-díj kitüntetettjétől talán a reneszánsz polihisztor nevének említése is udvarias gesztusnak tekinthető, a 20. század egyik legfontosabb vizuális művészeként számon tartott Richter bevonásának köszönhetően azonban kétségtelenül különlegesen izgalmas beszélgetésre volna kilátás. Mint az ifjú klarinétművész rögvest hozzá is tette, ő ebben a társaságban csupán hallgathatna - de meggyőződése szerint muzsikusként mégis többet okulna az elhangzottakból, mint ha három elsőrangú zenészt invitált volna a terített asztal mellé.

Tévedés volna azonban, ha e szavak nyomán Grammenost afféle aszkétának vélnénk, aki a puszta intellektust tekinti döntőbírónak a művészet kérdéseiben: „Ha gondolkodsz, miközben játszol, elvesztél. Fúvósjátékosként levegőt kell juttatnom a hangszerbe, létre kell hoznom a rezonanciámat, át kell vezetnem a hangot a testemen, majd a hangszeren. Azt hiszem, ha ilyenkor gondolkodsz, elveszíted a kapcsolatot a testeddel, önmagaddal - szóval mindez inkább érzés számomra, mint gondolkodás."