Nándor

Enescu-verseny szeptemberben

2014.02.11. 00:05

Programkereső

Szeptemberben rendezik meg a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei versenyt Bukarestben, amelyre július 1-jéig jelentkezhetnek a 34 évnél fiatalabb művészek.

A szervezők hétfői közlése szerint a szeptember 8. és 27. között sorra kerülő versenyen cselló, zeneszerzés, zongora és hegedű kategóriában mérhetik össze tudásukat a résztvevők.

George Enescu 1930-ban
George Enescu 1930-ban

A nagy hagyományú rendezvény eredetileg az 1958-ban alapított George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében zajlik, amelyet kétévente tartanak meg a román fővárosban világhírű zenészek részvételével. Az idén először fordul elő, hogy csak a megmérettetést szervezik meg, miután tavaly a szervezők úgy döntöttek, megtakarítási célból szétválasztják a fesztivált a versenytől. Így tavaly szeptemberben csak a fesztivált rendezték meg, és az idénre halasztották a versenyt.

A szervezők közlése szerint az 1980. augusztus 1-je után született művészek jelentkezhetnek a megmérettetésre. Az előadóművészeknek száz euróba kerül a részvételi díj, a zeneszerzők művenként 50 euró fejében vehetnek részt a versenyen. Az előadóművész kategóriában három díjat hirdettek meg, mindhárom szekcióban az első helyért 15 ezer euró (4,6 millió forint), a másodikért 10 ezer euró, a harmadik helyért 5 ezer euró jár. A zeneszerzés kategóriában egy 10 ezer euró értékű (3,1 millió forint) szimfonikus zene díjat, valamint egy másik, 7 ezer euró értékű kamarazenei díjat ajánlottak fel.