Hedvig

Fassang a Conservatoire-on

2014.02.22. 13:00

Programkereső

Ősztől a párizsi Conservatoire-on tanít billentyűs improvizációt Fassang László orgonaművész.

A neves párizsi intézmény azután hirdette meg honlapján a pozíciót, hogy jelenlegi betöltője, a Notre Dame orgonistájaként is ismert Philippe Lefebvre nyugdíja vonult - magyarázta Fassang László, aki azt is elmondta, hogy nagy megbecsülést, motivációt és örömet jelent számára a kinevezés. Két menetben zajlott a kiválasztás: egy bizottság előválogatást hajtott végre a beérkezett anyagok alapján, majd január közepén értesítették azokat, akiket behívnak próbatanításra és interjúra. Ezután született meg a végső döntés, amelyről hivatalosan az intézmény igazgatója értesítette levélben a magyar muzsikust.

Fassang László
Fassang László

Ez az első alkalom, hogy a Conservatoire National Supérieur de Musique orgona tanszakán külföldi tanárt neveznek ki. „César Franck ugyan belga volt, de többek között pont azért kellett felvennie a francia állampolgárságot, hogy itt taníthasson. Nekem ezt természetesen nem kell megtennem; a döntés szimbolikusan egy új korszak kezdetét jelzi az intézményben" - fogalmazott a negyvenéves művész, aki felidézte azt is, hogy a neves zeneiskola a 14 éves Lisztet sem vette fel diáknak a zongora tanszakra, mert nem volt francia. „Ez persze később elég 'ciki' volt, sajnálják is" - tette hozzá.

A párizsi konzervatóriumban más magyar muzsikusok is tanítanak, Hadady László oboaművész például már 1995 óta az intézmény kamarazene- és pedagógia-tanára. Fassang László az improvizáció billentyűs hangszeren nevű tantárgyat fogja oktatni szeptembertől, a BA-képzésen csak orgonistáknak, MA-szinten orgonistáknak és zongoristáknak is. A francia nyelvű oktatás nem jelent számára gondot, hiszen maga is ebben az intézményben végzett. Kinevezése határozatlan időre szól. „Hivatalosan heti négy órát kell majd tanítanom, de valószínűleg csak átlagosan két, esetleg három hetente fogok kijárni, és akkor egyszerre több órát adok le". Fassang reméli, hogy személye összekötő kapocs lehet a budapesti Zeneakadémia és a párizsi konzervatórium között - e két intézményben tanít -, és így a jövőben a két felsőoktatási intézmény számos közös projektje valósulhat meg.

Fassang László 1973-ban született Budapesten. Miután 1998-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakán, a párizsi Conservatoire-on folytatta tanulmányait, ahol 2003-ban orgona szakon, 2004-ben improvizáció szakon végzett. 2004-től a San Sebastian-i Zeneművészeti Főiskola improvizáció tanára, 2008-tól pedig a budapesti Zeneakadémián tanít orgonát, improvizációt és kamarazenét. Oktatási tevékenysége mellett 2006-tól a Művészetek Palotája orgonakoncertjeinek művészeti vezetőjeként is tevékenykedik. Nemzetközi elismerései mellett 2006-ban Liszt-díjjal és Prima-díjjal, 2012-ben Gramofon-díjjal tüntették ki.