Bertalan

Mága Zoltán jótékonysági koncertje

2014.03.01. 12:00

Programkereső

A Savaria Szimfonikus Zenekar eddig még soha nem koncertezett a háromezer ember befogadására képes szombathelyi Aréna Savaria sportcsarnokban, ám ez is megtörténik, a zenekar Mága Zoltán hegedűművészt kíséri majd március 28-i jótékonysági hangversenyén.

 Igazi showműsorra készülhet a közönség, fényekkel és táncosokkal, az este folyamán pedig több sztárvendég is fellép majd, akiknek kilétét egyelőre nem árulják el a szervezők, ám a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának megfogalmazása szerint „önmagukban is vonzóak” lehetnek.

Mága Zoltán
Mága Zoltán

Mérei Tamás a sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy hamarosan 12 új taggal bővülhet a jelenleg 66 zenészből álló Savaria Szimfonikus Zenekar, a bővítést már jóváhagyta Szombathely város közgyűlése. A létszámbővülés nem jelent többlet költséget a fenntartónak, hiszen annak költségeit a zenekar a kapott állami támogatásból és saját bevételeiből biztosítani tudja. Még így is a legkisebb létszámú vidéki szimfonikus zenekar maradnak. Eddig vendégművészekkel oldották meg a nagyobb apparátust igénylő feladatokat, ám ez évente 17-18 millió forintos költséget okozott, amelynek több mint a felét ezután meg tudják majd takarítani. Hozzáfűzte: az előadó-művészeti törvény alapján járó állami támogatás létszámfüggő, így a bővülés miatti többlet támogatás és a megtakarítások együttesen éppen fedezik a belépő művészek bérköltségét.