Lukács

Fidelio Klasszik: Jakobi László és Szente Vajk

2014.03.07. 08:09

Programkereső

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának március 8-i adásában megszólal még Ács Zoltán és Kucsera Tamás Gergely is.

Elismert hazai művészek és nemzetközi sztárelőadók, zongora-, hegedű- és hárfavirtuózok adnak összesen 33 koncertet idén az MVM Koncertek komolyzenei hangversenysorozat keretében. A tavaszi és az őszi évad egyik legjelentősebbnek számító, A Zongora elnevezésű sorozatát, valamint az idén újra meghirdetett, A Hegedű című sorozatot a Zeneakadémia nagytermében, a Művészetek Palotájában és a Festetics Palota tükörtermében rendezik. A koncertsorozat keretében kerül sor a 16. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválra, míg az ugyancsak az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. által támogatott Junior Prima-díjat elnyert fiatal tehetségek a Bartók Emlékházban adnak önálló zongorakoncerteket. Az MVM Koncertek keretében külön sorozat szól majd a gyermekekhez: a Hangszerek Világa programjai ingyenesen lesznek látogathatók. Mindezekről Jakobi Lászlóval, az MVM Koncertek rendezőjével beszélgettünk.

Jakobi László
Jakobi László

A Madách Színházban április 19-én egy musical comedy bemutatójának lehetünk szem- és fültanúi. A Tanulmány a nőkről című előadást Szente Vajk rendezi, a szereplők között találjuk mások mellett Magyar Attilát, Polyák Lillát, Puskás Pétert, Simon Kornélt, Szerednyey Bélát és Szulák Andreát. Sznete Vajkot arról is kérdeztük, mit takar a musical comedy kifejezés, milyen a darab zenei anyaga - és mit gondol ő maga a nőkről.

Szente Vajk
Szente Vajk

Negyedik alkalommal hirdeti meg a magyar kreatívipar fejlesztéséért felelős Design Terminál a Gombold újra! Közép-Európa öltözéktervezési pályázatot, amelyen idén először külföldiek, vagyis a visegrádi országok tervezői is indulhatnak. A pályázat célja - amellett, hogy rávilágít a régió közös kulturális és történelmi hagyományaira - az, hogy a kreatív iparágak területén erősítse a regionális együttműködést, és hogy a feltörekvő közép-európai tervezők a nemzetközi divatipar látóterébe is bekerüljenek. Két kategóriában lehet indulni, öltözék- illetve kiegészítő-kollekcióval, melynek elbírálásáról egy ötfős nemzetközi zsűri dönt. Az idei évben nem csak a kreativitás, hanem a vállalkozói kompetenciák is előtérbe kerülnek: a korábbi gyakorlattól eltérően a pályázók személyisége, tervezett márkájuk és szakmai életrajzuk is mérvadó lesz a pályázat során. Ács Zoltánnal, a Design Terminál üzletfejlesztési vezetőjével a pályázat idei újdonságairól beszélgettünk.

Ács Zoltán
Ács Zoltán

Hamarosan nyit a felújított Pesti Vigadó. A március 14-i ünnepélyes megnyitót követően az épület többek között egy Makovecz Imre- és egy Schrammel Imre-kiállítással várja a közönséget, de a Vigadó bekerült a Budapesti Tavaszi Fesztivál helyszínei közé is. A felújításról, a megnyitóról és a tervekről Kucsera Tamás Gergelyt, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárát kérdeztük.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére március 9-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.