István, Vajk

Két Mozart

2014.03.21. 12:11

Programkereső

A "svéd Mozartnak" nevezett Joseph Martin Kraus műveit és a Capella Savaria kamarazenekart vezényli Nicholas McGegan március 26-án a BMC-ben. A koncertmester Kálló Zsolt, akit idén Liszt-díjjal tüntettek ki. .

Az összevetés tulajdonképpen megállja a helyét. A két zeneszerzőt nem csak az életkor, de az a tény is összekapcsolja, hogy Haydn a kortársak közül kettejüket tartotta zseniális, eredeti alkotónak. Kraus Miltenberg am Mainban született, iskoláit pedig Mannheimben végezte. 1778-ban Svédországba utazott, hogy muzsikus-állásért folyamodjon a király udvarában. Három évvel később elnyerte a helyettes udvari karmester címet. Kraus stílusát alapvetően a fiatalkorában megismert Sturm und Drang szellemisége határozza meg. Darabjainak drámaisága, szenvedélyessége ebből az ihlető forrásból származik. Bár életművének középpontjában színpadi művei állnak, a szimfónia műfaja is végigkísérte életét.  

Capella Savaria
Capella Savaria

Műveit az est folyamán Magyarország első korhű hangszereken játszó kamarazenekara, a Capella Savaria előadásában hallhatjuk. Az együttes a barokk és klasszikus zene eredeti dokumentumokon alapuló megszólaltatását tűzte ki célul korabeli hangszereken. A koncerten elhangzó két szimfónia a kisebb apparátusra, akár szólamonként csak egy-két játékosra komponált zenekari művek közé tartozik. A három tételes C-dúr a különleges hangnemi és harmóniai megoldások mellett kifejezetten modern hangszerelést kapott. A különálló cselló és nagybőgő szólam használata ugyanis csak a későbbi évtizedekben terjedt el.

Az idén Liszt-díjjal elismert Kalló Zsolt 1992-től koncertmestere, 1999-től pedig művészeti vezetője is a kamaraformációnak. Az együttes rendszeres résztvevője a vidéki és fővárosi fesztiváloknak, de koncerteztek Brugge, Innsbruck, Regensburg, Göttingen, Halle és Utrecht városában is. Több mint hetven felvételük készült, melyek közül öt elnyerte az "Év hanglemeze" díjat. Opera- és passiósorozatuk világhírű karmestere Nicholas McGegan 15 lemezt készített a Capella Savariával. Az együttest 1991-ben tüntették ki Liszt-díjjal. Tavaly szeptemberében Kalló Zsolt szólójával és Nicholas McGegan vezényletével készült felvétel Kraus, a koncerten elhangzó két szimfóniájából is.

A hanglemez a helyszínen megvásárolható.