Ilona

Nem kötünk olcsó kompromisszumokat

2014.03.25. 06:58

Programkereső

Idén Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója kapta a Nemzetközi Előadó-művészeti Társaság (ISPA) 1980-ban alapított Patrick Hayes-díját. A díj indoklásában a következőket olvashatni: hosszú időn átívelő, folyamatos szakmai elkötelezettségét, a művészeti menedzsmentben elért kimagasló és rendkívül eredményeit díjazták. INTERJÚ

- Tudható Önről, hogy a minőségi borok rajongója - erről, a Balaton-felvidéki borkultúráról már lapunknak is nyilatkozott korábban. Milyen borral ünnepelte ezt a fontos kitüntetést?

- New Yorkban, az ünnepségen fehérből nagyon finom kaliforniai Sauvignon Blanc volt, Napa-völgyi Merlot és Cabernet Sauvignon, meg volt Chardonnay is, de hazatérvén természetesen saját termésű, szentbékállai rajnai rizlinggel koccintottunk. Jó volt a tavalyi termés, minden tekintetben, mennyiségben és minőségben is. Engem elkápráztat a természet, mert vannak évek, amikor bár úgy tűnik, mindent megadtunk a szőlőnek, kevésbé sikerül a termés, és van, hogy nem törődünk vele annyit, különböző okok miatt, mégis busásan megjutalmaz bennünket. Ez számomra nem csak nagy talány, de rá is mutat a természet titkaira.

Kovács Géza
Kovács Géza

- A díjjal Önt tüntették ki, de ez a díj nemcsak Önnek, de a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak és a Nemzeti Énekkarnak is szól.

- Kibővíteném: abban a laudációban, amit még most is pironkodva tudok csak olvasni, megemlítették, hogy kaput nyitottam Magyarországra és Európára. Első megindultságomon túllépve én is hangsúlyoztam, ennek a díjnak a fényét szeretném magyar és közép-európai kollégáimmal megosztani, azokkal, akik nehezebb körülmények között dolgoztak és dolgoznak ma is, mint néhány, a mieinknél szerencsésebb országban működők. Most - még egy ideig - meglepően előzékenyen kényeztet a sajtó, és én hunyorgok is ebben a fényben, hiszen mi azért vagyunk, hogy a művészeket toljuk magunk elé. Végül is az ő szemük megszokta a reflektorfényt, míg a mi dolgunk, hogy a háttérben szerényen meghúzódva végezzük munkánkat. Így viszont igyekszem felhasználni a díj adta hirtelen népszerűség minden lehetőségét - így most is azon vagyok -, hogy sikerüljön a hivatásunkat, a művészeti menedzseri hivatást itthon is minél jobban elfogadtatni.

- Miben is áll a menedzser munkája: kapcsolatépítés, repertoár kiválasztás, mi adja a munka savát-borsát?

- Gyakran emancipációs küzdelmet folytatnunk más, sokkal nagyobb becsben tartott szellemi tevékenység űzőivel szemben. Egy agysebész munkája már onnantól kezdve, hogy az általános iskolában kiváló eredményei voltak biológiából, fizikából, egészen addig, hogy nagyon komoly tanulás és munka árán belenyúlhat egy koponyába, nyomon követhető, ám a mi hivatásunkat nem ilyen egyszerű megragadni. Leírni is szinte lehetetlen, tanítani is. A tapasztalatok átadása nehézkesen megy, maguk az eredmények biztosítják az embert arról, hogy jól vagy kevésbé jól végzi a dolgát. Roppant komplex hivatás a miénk, és olyan személyiséget követel, melybe oltottak pszichológust, pedagógust, üzletembert, közgazdászt, emellett nem árt, ha mindez a sokféle képesség és ismeret egy jól megalapozott általános műveltségbe ágyazódik. Egy jámbor barát türelmével kell viselni a  művészek  indulatkitöréseit, örömeit és kétségbeeséseit, mindazt, ami a művészeti alkotás és interpretáció során szinte szükségszerűen kíséri a lelküket naponta pódiumon kitáró előadóművészeket.

Sokfajta ága van annak, amit mi művelünk. Más attitűdöt igényel egy olyan művészeti menedzser pálya, ahol önálló művészek, szólisták, kamaraegyüttesek útját egyengetik, azok „termékeit" értékesítik. Esetünkben közel kétszáz zenekari és énekkari tag mindennapi gondját vesszük a vállunkra, ugyanakkor a mindenkori minisztériumokkal, támogatókkal, szponzorokkal történő kapcsolatteremtésen át a munkaügyi és bérvitákig sok feladat vár az emberre napról napra. Mindezt nem valami heroikus küzdelemként és főleg nem valamiféle rejtett önsajnálattal mondom. Ez a mi munkánk, melyet ráadásul még szeretek is. És talán el is érkeztünk oda, amit a legfontosabb tartok: legyen hitünk abban, amit csinálunk. Esetünkben a művészetben, abban, hogy a művészet adta élmény - esetleg katarzis - jobbá, elviselhetőbbé, élhetőbbé, igazabbá teheti az életet.

Kovács Géza
Kovács Géza

- Hogyan tudja személyessé tenni ezt a munkát?

- A személyesség ott kezdődik, hogy az ember ezt a pályát választja. Volt olyan - egyébként nagyon sikeres és szeretett - kolléga, aki az államigazgatásból érkezett, és egy C-dúr tercakkordot nem tudott volna a zongorán megszólaltatni. Egyre többen vannak ugyanakkor olyanok a pályán, akik maguk is képzett muzsikusok. Én úgy érzem, hallatlanul szerencsésnek mondhatom magam. Korábban is kitűnő művészkollégákkal dolgozhattam együtt, ám közel húsz éve Kocsis Zoltánnal egy olyan munkába kezdtünk, melynek világra szóló eredményeit senki nem vitathatja. Ez pedig élmény. Minden napra.

Annál is inkább, mert ő rendkívüli személyiség, nagyon kevesen vannak a világban, akik ilyen komplexen és ekkora tudásbázissal közelednek a zenéhez. Olykor együtt álmodozunk, és az álmokat zenetörténeti jelentőségű megvalósulás követi. Így kezdtük az együttműködést Schönberg Gurre-dalok című művének magyarországi ősbemutatójával, és talán most elég, ha R.Strauss nemrég a Müpában bemutatott A hallgatag asszony című operájára utalok. Ugyanakkor az is megesik, hogy én állom útját álmai megvalósulásának - ha mondjuk egy konkrét tervre nem jut elég pénz. Kocsis Zoltánnak természetesen nem az a dolga, hogy a pénzre gondoljon, amikor megtervez egy produkciót, az én agyam viszont, mint egy kalkulátor, azonnal jelzi, ha nyújtózkodás közben elértük a takaró szélét.

Nincs budapesti székhellyel rendelkező olyan művészeti intézmény, mint a Nemzeti Filharmonikusok, mely ennyit járná a magyar vidéket, sőt a határon túli, többségében magyarlakta területeket, ahol ráadásul mi rendszerint térítésmentesen lépünk föl. És nem kötünk olcsó kompromisszumokat. Ha a kórus elmegy gimnáziumi tornatermekbe vagy Szatmárnémetibe, ugyanazt a színvonalat produkálja, mint mondjuk a Kanári-szigeteken.

Van egy szervezeti egységünk, amelyről méltatlanul kevés szó esik: ez a kottatárunk, mely nélkül nem lenne Magyarországon az a koncertélet, amelynek élvezője vagyok magam is. A Székesfővárosi Zenekar 1923-as alapítása óta gyarapodik ez a gyűjtemény, s most már tizennyolc ezres tételszámmal rendelkezik. Társzenekarok, hivatásosok, amatőr kórusok az esetek nagy részében hozzánk fordulnak. E tekintetben is nyugodt lélekkel állok minden vizsgálat és a történelem ítélőszéke elé. Mi teljesítjük azt, amiért vagyunk.