Móric

Bécs három arca

2014.04.02. 21:40

Programkereső

Három mű, mely együtt Bécs három arcát, a bécsi zenetörténet három periódusát villantja fel, a város zenéjének változásairól tudósítva: Alekszej Ljubimov és a Keller Quartet közös estje a Budapest Music Centerben, a Tavaszi Fesztiválon. KRITIKA

Közismert, hogy a progresszió szellemét képviselő zenei előadóművészek sokszor egyszerre érdeklődnek a régi és az új zene iránt. Érthető: mindkét terület kívül esik a koncertipar szokványos repertoárjának „konszolidált zenetörténeti középsávján". Természetesen a régi koroknak is vannak sűrűn játszott nagyjai (Bach, Händel, Vivaldi), és a XX. század termésében is akad olyan örömteli rendszerességgel terítékre kerülő életmű, mint a Stravinskyé vagy a Bartóké, általánosságban mégis igaz, hogy a régi és az új zene több felfedeznivalót kínál, mint mondjuk a romantika agyonjátszott szimfonikus repertoárja. A kettős alternatív elkötelezettséget világszerte sok előadó példázza Philippe Herreweghétől Bali Jánosig: közülük való az idén hetvenesztendős Alekszej Ljubimov, akit a nagyközönség egyfelől kiváló csembaló- és fortepiano-játékosként, s ilyen minőségében a barokk és a bécsi klasszika nagy- és kismestereinek megszólaltatójaként ismer, másfelől az orosz muzsikus Ives, Schönberg, Stockhausen, Boulez, Ligeti, Gubajdulina, Pärt zenéjét is „életvitelszerűen" játssza. Nagy iskola neveltje: ugyanattól a Heinrich Neuhaustól tanult, akinek osztályából korábban Szvjatoszlav Richter is kikerült. A Keller Quartettel való művészi kapcsolata nem új keletű, ezt bizonyítja többek közt az a 2003-as CD is, amelyet Largo címmel az ECM kiadó jelentetett meg, s amelyen Sosztakovics 15. vonósnégyese mellett Alfred Schnittke Zongoraötöse is hallható, természetesen a kvartett és Ljubimov tolmácsolásában.

Alekszej Ljubimov
Alekszej Ljubimov

A zongoraművész most a Tavaszi Fesztiválon lépett fel, Keller András hegedűművész és muzsikustársai (Környei Zsófia - hegedű, Gál Zoltán - mélyhegedű, Szabó Judit - gordonka, Búza Vilmos - nagybőgő) társaságában. Rendkívül igényes és koncepciózus műsorukon három alkotás szerepelt: egy kvartett, egy szextett és egy kvintett, Gustav Mahler, Alban Berg és Franz Schubert egy-egy kompozíciója. A három mű Bécs három arcát, a bécsi zenetörténet három periódusát villantotta fel, a város zenéjének változásairól tudósítva.

Mahler a-moll zongoranégyesével kezdődött a koncert. A ritkán hallható, egytételes töredéket (1876-78) a zeneszerző még 16-18 évesen, konzervatóriumi növendékként írta, s a zene egyelőre semmivel sem jósolja a későbbi nagy szimfonikus művek stílusát-hangvételét. Ljubimov és a Keller Quartet három tagjának ihletett előadása híven feltárta, amit e helyett nyújt a zongoranégyes: szelíd melankóliát Schubert, Schumann és Brahms stílusának sajátos bájú keverékében elbeszélve. A második műsorszám képviselte a programon a XX. század zenéjét. Alekszej Grotz fiatal orosz zeneszerző 2010-ben Ljubimov felkérésére írta meg Wozzeck-töredékek című, háromtételes szextettjét zongorára, vonósnégyesre és nagybőgőre. A mű egy zenetörténeti „mi lett volna, ha" játék szellemében fogant: mi lett volna, ha a Schönberg által vezetett Verein für Musikalische Privataufführungen (Zenei Magánelőadások Társasága), ez a válogatott szakmai elit, amely 1918 és 1921 között rendszeresen szólaltatott meg nagyobb apparátust foglalkoztató műveket kamarazenei átiratban, műsorra tűzte volna Alban Berg Wozzeckjét? (A kérdés persze merőben teoretikus, hiszen a Wozzecket a zeneszerző olyankor fejezte be, amikor a zenei magánelőadások már nem üzemeltek: 1922-ben.) Grotz kamaradarabja az opera zenéjét dolgozza fel és adaptálja: minden tételben egy-egy felvonásból merít, és a vokális-szimfonikus partitúrát vibráló, villódzó, indulat- és hangulatgazdag kamarazenévé dolgozza át úgy, hogy Marie szólamát a brácsának, a címszereplőét a csellónak juttatja. Izgalmas metamorfózis: operából szextett, énekelt szólamokból hangszeres letét, zenedrámából szavakat nem ismerő kamarazene. A régi-új opus tökéletesen működik: egy sosemvolt kamaradarab jött létre a második bécsi iskola szellemében, s ezt az összhatást erősítette Ljubimov és a Keller Quartet hiperérzékeny, minden részletre odafigyelő, színekben és gesztusokban bővelkedő előadása. A koncerten megjelent az átdolgozó, s a tapsokat fogadva ő is meghajolt a közönség előtt.

Keller Quartet
Keller Quartet

A második részben aztán jött a boldogság, a lubickolás a gyönyörűségben, a jutalomjáték: Schubert Pisztrángötöse (D. 667). Dinamizmus, a hangzás fénye, a ritmika feszítőereje és a hangsúlyok élénksége jellemezte a nyitó Allegro vivacét - és megvolt az előadásban a legfontosabb is: kristályosan csengtek a zongora diszkant-dallamai, szinte a vizualitás erejével idézve fel a csermely mélyén úszó pisztráng pikkelyeinek csillogását. A hangzás tágassága, lágy tónus, trillák gyöngyözése és szelíd béke uralkodott az F-dúr Andante hangjaiban, remek indulatok fűtötték a nagy lendülettel előadott, lobbanékony scherzót (Presto). Elegancia és választékosság, a variációsor karaktergazdagságának méltó megjelenítése tette hitelessé a híres dalt feldolgozó, névadó tételt. Végül a magyarosan bokázó finálé egyszerre hatott a főtéma finom-elegáns visszafogottságával és a téma ritmikai tartásának délcegségével. Dinamikus, ihletett, hangulatos, szellemes, sőt virtuóz előadás született - a kamarazene régi nagyjainak szellemében.