Máté, Mirella

Egymilliárd forint komolyzenei célokra

2014.04.02. 08:10

Programkereső

Összesen egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelt kategóriájú koncertjeinek szervezésére, a Concerto Akadémia Nonprofit Kft. programjaira és a magyar komolyzenei koncepció elkészítésére.

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az egyetem első félévi, kiemelt kategóriájú koncertprogramjainak támogatásához 350 millió forint, míg a második félévben ugyanerre a célra 300 millió forint támogatást csoportosít át az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezeti kezelésű előirányzatából. A Concerto Akadémia Nonprofit Kft. - mint az egyetem leendő rezidens zenekara - programjainak megvalósításához 250 millió forint támogatásban részesül.

Batta András
Batta András

A kormányhatározat felhívja továbbá  az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztost, Batta Andrást egy hosszú távú komolyzenei koncepció elkészítésére, amely feltérképezi az oktatás valamennyi szintjén és formájában az ének- és zeneoktatás, a zenei tehetséggondozás, a zeneművészeti képzés, a hagyományosan élő zenei mozgalmak, a főváros és a vidék zenei élete, valamint a magyar zeneművészet és zenepedagógia nemzetközi helyzetét, és javaslatot tesz e területek összehangolásának, fejlesztésének lehetséges irányaira. A feladat ellátásához a határozat 100 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el.