Friderika

Kék madárként szárnyal a Fesztiválzenekar

2014.04.04. 17:50

Programkereső

Meghirdette a 2014/15-ös évad programját a Budapesti Fesztiválzenekar. Több hazai koncert, a német zenekultúra gyöngyszemei és a pedagógiai programok bővítése szerepelnek a tervek között.

Az együttes április 4-i sajtótájékoztatóján - melyet Fischer Iván Andrássy úti lakásszínházában tartottak - a karmester, zeneigazgató elmondta: úgy érzi, hogy zenekara szárnyal, zeneileg a csúcson van, éppen ezért ez az időszak a legalkalmasabb arra, hogy a számtalan turné ellenére a következő szezonban is a legfontosabb, a hazai koncertsorozat és az itthoni törzsközönség igényeinek kiszolgálása legyen.

Fischer Iván
Fischer Iván

Az új évad egyik kiemelkedő produkciója a Nemzeti Hangversenyteremben Fischer Iván rendezésében és vezényletével Mozart talán legnépszerűbb és legrejtélyesebb operájának, a Varázsfuvolának a bemutatója lesz. A zenekar együttműködése a Művészetek Palotájával változatlan, így a szezon, a tavaly már sikeresen elindított Európai hidak elnevezésű fesztivállal nyit, aminek keretében idén a Berlini fal lebontásának negyedszázados évfordulója alkalmából a német zenekultúrára kap hangsúlyos szerepet. Johannes Brahms művei ezen kívül is előtérbe kerülnek, az évad során mind a négy szimfóniáját műsorra tűzik. Decemberben a zenekar előadja Messiaen nagyszabású, csaknem másfél órás, Turangalila című szimfóniáját, karácsonykor pedig - közkívánatra - ismét Titokkoncertjén várja az érdeklődőket. A 2015-ös év elején a hagyományos egész napos zenei maratonon ezúttal Stravinsky műveiből válogatnak.

A BFZ hazai fellépései mellett az új évadban is vendége lesz a világ vezető hangversenytermeinek: fellépnek Londonban, Párizsban, New Yorkban, San Franciscóban, de koncerteznek Uruguayban, Brazíliában, Argentínában, valamint most első alkalommal Abu-Dhabiba is ellátogatnak.

Stefan Englert
Stefan Englert

Stefan Englert, a BFZ igazgatója elmondta: a zenekar bázisát elsősorban Budapest jelenti, mint ahogy ezt a több mint hetven tervezett koncert jelzi, melyek helyszíne elsősorban a Művészetek Palotája és a Liszt Ferenc Zeneakadémia. A zenekar igazgatója stabilnak nevezte az együttes anyagi helyzetét. A kormány hasonló összeggel támogatja az együttes tevékenységét, mint ezt megelőzően, és a főváros is fenntartotta az előző évi támogatást. Ugyancsak jelentős bevételük származik szponzor cégektől és támogatói klubjuktól - tette hozzá. Erdődy Orsolya, a BFZ igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy a zenekar a következő szezonban is kiemelten kezeli és folytatja zenei nevelési programjait. A legkisebbeknek szóló kakaókoncertektől kezdve a 18-35 éves korosztályt megcélzó éjszakai koncertekig számos programuk lesz ezen a téren. Hangsúlyozta továbbá, hogy a zenekar szeretne minél inkább kiszakadni a hagyományos koncerttermi közegből, és elmenni oda, ahol a fiatalok, illetve a nehéz körülmények között élők vannak. Ennek keretében iskolákba látogatnak el, és folytatják A BFZ bekopog! című koncertjeiket és mesterkurzusaikat is. Felidézte, hogy a zenekar nemrég a pécsi fiatalkorúak börtönében lépett fel.

Újságírói kérdésre Stefan Englert beszámolt arról, hogy a Mezzo tévécsatorna és a BFZ között hamarosan - a Concertgebouw zenekara és a Londoni Szimfonikus Zenekar után - stratégiai együttműködés jöhet létre. Ugyancsak kérdésre válaszolva Fischer Iván elmondta: Vörös tehén című operáját a hazai közönség legközelebb a Vígszínházban láthatja júniusban két alkalommal. A mű közvetlenül ezután Berlinbe utazik, ahol négy előadást terveznek. A BFZ 2014/15-ös koncertprogramja péntektől elérhető a zenekar honlapján. A bérletek április 10-től vásárolhatók meg.