Cecília

Beethoven Budán

2014.04.14. 14:16

Programkereső

Idén május 7-11 között ismét Beethoven Budán komolyzenei koncertsorozat várja az érdeklődőket. Mások mellett fellép a holland Van Swieten Society kamarazenekar, az Orfeo Zenekar, Balog józsef és Medgyesi Zsolt zongoraművészek. Balázs János és Lajkó Félix pedig jazz improvizációkat mutat be Beethoven művekre.

Beethoven 1800. május 7-én József nádor felesége, Alekszandra Pavlovna névnapi ünnepségén adott koncertet a Várszínházban. Az ünnepelt zeneszerző ekkor szerepelt Budán először és utoljára. A koncert után csupán egyetlen alakommal járt Beethoven Budán: 1809 nyarán néhány hetet a budai Brunszvik-palotában töltött. Itt írta az Op. 77. számot viselő zongora-fantáziát, amelyet Brunszvik Ferenc grófnak ajánlott és az Op. 78. zongora-szonátát, amelynek ajánlásával Brunszvik Teréz grófnőt örvendeztette meg.

Bart van Oort és Somlai Petra
Bart van Oort és Somlai Petra

A május 7-i koncertnek állít emléket a Budavári Önkormányzat, immár 15. alkalommal. A kezdetben még csak egy-egy hangversenyből álló esemény mára igazi komolyzenei fesztivállá nőtte ki magát, ahol neves hazai és nemzetközi előadók mutatják be Beethoven művészetének mélységét és kiterjedtségét.

Kérdésünk: Melyik zeneszerző rendelkezett úgy, hogy holttestét Beethoven síremléke mellett hantolják el?

A helyesen válaszolók közül hárman partnerükkel ellátogathatnak a május 8-i Négy híres kéz c. koncertre.