Péter, Pál

Lázadni bölcs dolog

2014.04.19. 09:21

Programkereső

A sikerrel zárult Mozart-sorozat után az Óbudai Danubia Zenekar újabb háromrészes koncertsorozatot indított, mely ezúttal a Beethoven személyiségéhez kapcsolható karakteres jellemvonásokat járja körül Eckhardt Gábor zenetörténész vezetésével. KRITIKA

A tematikus sorozat első része "Beethovent, a lázadót" helyezte a középpontba, s a műsorfüzet gondos áttanulmányozása után is adott a kérdés: kinek szól az előadás, lehet-e Beethovenről és különösen a lázadó Beethovenről klisék nélkül beszélni? Ilyen esetben, ha az apróságokra helyezzük a hangsúlyt, kivételesen biztató, hogy Joseph Karl Stieler elhíresült Beethoven-portréja, amely a zeneszerzőt a romantika esztétikájának megfelelően a semmiből világot teremtő őrült zseninek ábrázolta - némileg egy irányba terelve a beethoveni életmű interpretációit -, sem képileg, sem pedig a szavak szintjén nem került elő. Már a Prométheusz-nyitány felvezetőjében érezhető, hogy a művészeti teljességre, egyfajta Gesamtkunstwerkre törekszik az ismertető, amely különösen komplex képet ad az életművet és elsősorban a műveket befolyásoló tényezőkről.

Beethoven szobra, Bonn
Beethoven szobra, Bonn

A zene nyelvén megjelenő lázadás első képviselője az este folyamán Prométheusz, akinek történetéhez élénk érdeklődéssel fordult a szerző, hiszen a félisten, aki elhozta a tüzet az Olimposzról az emberiség számára, bizonyos értelemben minden nagy művész eszményképe. A nyitányban a lassú bevezetés ünnepélyes hangjai vezetnek a mozgalmas, szinte lélegzetvétel nélkül tovaszáguldó főtémához. A drámai ünnepélyességet a kürtállások magas művészi színvonalon tolmácsolták. Ellenpontként az este második tragikus hőse a Coriolan-nyitányból rajzolódott ki. Az inkább szimfonikus, mintsem színpadi zenében a dinamikailag pontos zenekari játék során a rezek Coriolanus konfliktusát kevésbé érezték át, mint Prométheuszét. A fafúvók a nyitányban remekeltek, a timpani azonban mintha siettette volna a végkifejletet, melyet intenzív pianók jellemeztek. Az első rész utolsó darabja Beethoven egyetlen operájához, a Fidelióhoz készült, melynek sorsa önmagában hordozza a drámaiságot, hiszen az opera első változatához komponált I. Leonóra-nyitányt a zeneszerző a későbbiekben végleg elvetette.

Hámori Máté
Hámori Máté

A koncert második felében felcsendülő III. szimfónia nagyszerűen illeszkedik a lázadás és a hős megformálásának programjába, nem utolsó sorban pedig szintézise az elhangzottaknak. A koncert felütésének két nyitánya időben és zenei gondolatvilágában is közrefogja a szimfóniát. A Prométheusz-nyitány hatását felismerhetjük a zárótételben, a Coriolan-nyitány pedig egyfajta ellenpontja a szimfónia monumentális indításának. A vonós szólamokat az apró pontatlanságok mellett a sűrítettség és a kiváló dinamika jellemezte. A fafúvók, különösen az oboa, gyönyörűen nyitották ki a dallamíveket. A mélyvonók komor hangvétele nagyszerű alap volt a tételek drámaiságához és a finálé hatásos sikeréhez. Hámori Máté nagy mozdulatokkal és fiatalos lendülettel dirigálta együttesét, akik kiválóan reagáltak az instrukciókra, és a választott tematikával is tökéletesen azonosulni tudtak. Kifejezésre juttatták a leglényegesebbet, hogy lázadni nem csak valami ellen, de valami mellett is lehet, sőt érdemes.