Gellért, Mercédesz

Hommage à‎ Ligeti - Requiem

2014.04.28. 14:57

Programkereső

Záróestjéhez érkezik május 7-én a Művészetek Palotája egyik legjelentősebb, 2006-ban indított koncertciklusa, amely az elmúlt évek során Ligeti György, a 20. század világszerte elismert magyar zeneszerzőjének életművét mutatta be.

Az Amadinda ütőegyüttes és Károlyi Katalin a szerző nekik dedikált, Síppal, dobbal, nádihegedűvel című kései dalciklusát adják elő, az est fénypontja pedig a várva várt, 1965-ös keltezésű, döbbenetes hatású Requiem lesz, amely születése pillanatától kezdve önálló életre kelt a koncerttermeken kívül is: a szférák zenéjét idéző, modern kori gyászmise részleteit többek között Stanley Kubrick is felhasználta 2001: Űrodüsszeia című filmjében.

A hiánypótló sorozatot még a szerző életében indította útjára a Művészetek Palotája és a komponista életművének méltó előadója, Rácz Zoltán, valamint az általa vezetett UMZE Kamaraegyüttes. A feladat számtalan kihívást rejtett, hiszen a Ligeti-alkotások jelentős része nagyzenekari mű, mégpedig olyan, amely különleges összeállítású apparátust igényel, ilyesmire pedig csak kevés együttes vállalkozik. A 2006 óta megvalósult nyolc koncerten többek között olyan kiemelkedő teljesítménynek lehettünk fültanúi a Bartók Béla Hangversenyteremben, mint a Grand macabre, Ligeti abszurd operájának a Neue Oper Wiennel közös rendezésben megvalósult, félig szcenírozott előadása.

Ligeti György
Ligeti György

Idén, a kilencedik - és egyben sorozatzáró - alkalom nemcsak azért különleges, mert ez az utolsó, hanem azért is, mert a végtelenül színes Ligeti-oeuvre igen széles spektrumát próbálja egy koncertbe sűríteni: lesz kürtverseny, dalciklus, szóló zongorára írott etűdök, és a rendhagyó zenekari összeállítást, a kórustól pedig rendkívül alapos felkészülést igénylő Requiem. Az 1965-ben Stockholmban nagy sikerrel bemutatott gyászmise szokatlanul próbaigényes mű, emiatt ritkán hallható koncerteken, sőt, egyes vélekedések szerint ez az egyik legnehezebb feladat, amellyel előadóegyüttes találkozhat. A Kyrie tétel kórusának helyenként húsz szólamra bomló imája, a Dies irae Bosch-festményeket megelevenítő pokolvíziója ma is drámai hatásúvá teszi az egy híján fél évszázada, a Svéd Rádió felkérésére komponált gyászmisét.

A Requiem ősbemutatójára elkészített forgatókönyv nem nyerte el Ligeti tetszését, így ő maga írt a zenéhez szcenáriót; ebben leginkább Eugène Ionesco drámaíró abszurd színházi művészete tükröződött vissza - hasonlóan a Grand macabre című operájához. (A forgatókönyvről később lemondott, így az eredetileg zenés színpadi alkotást manapság tisztán koncertdarabként adják elő.) A mű összetettségét jól jellemzi, hogy Ligetit az ősbemutató próbái során kétségbeesett levélben kérte a karvezető, hogy tisztelje meg jelenlétével a próbákat, mert a kórus képtelen betanulni a rendkívül komplex művet. Az alkotást végül óriási sikerrel mutatták be: elnyerte a Nemzetközi Kortárs Zenei Társaság (ISCM) első díját, Ligeti pedig megszilárdította nemzetközi hírnevét. Britten és Stravinsky gyászmiséi mellett Ligeti Requiemje a 20. század legdöbbenetesebb hatású művei közé tartozik, azonban a darab természetfeletti hangzása mögött - sok más Ligeti-műhöz hasonlóan - a humánum áll. A szerző Várnai Péter interjúkötetében így vallott erről: „Ott van benne saját félelmem, reális élményeim, egy csomó gyerekkori félelemfantázia, de ugyanakkor mindennek feloldása is. Hogy tényleg ne kelljen félni."

Rácz Zoltán és az UMZE
Rácz Zoltán és az UMZE

A Hamburgi koncert néven ismert kürtverseny Ligeti utolsó műveinek egyike 1996-ból; különlegessége, hogy a szólista mellett a zenekarban négy - billentyű nélküli, a barokk korszakban elterjedt - natúrkürt foglal helyet, és soha nem hallott hangzásokat hoz létre. A Zongoraetűdök harmadik, szintén az életmű utolsó szakaszában keletkezett kötete négy tételt foglal magába. Ligetire jellemzően ezek a kompozíciók is precízen megszerkesztettek, belső szerkezetük tökéletesen kimunkált - a szerző ezáltal ma is „kontroll alatt tartja" darabjai előadását.

A Síppal, dobbal, nádihegedűvel dalciklus a Ligeti-életmű legkésőbbi publikált kompozíciója, és különleges módon az érett Ligeti-stílus azon ritka műveinek egyike, amelybe az erdélyi származású zeneszerző szülőföldjének népzenéjét is belekomponálta. Ligeti György és az Amadinda ütőegyüttes barátsága a kilencvenes évek elején mélyült el. Az idős szerző érdeklődéssel fordult a zenekar felé, és ez a figyelem a számukra és Károlyi Katalin énekesnő számára írt műben öltött testet. „Ligeti szinte álruhában járt Budapesten, amikor készültünk a Síppal, dobbal... bemutatójára. Az együtt töltött négy nap alatt nagyon sok minden alakult a darabban. Elfogadta a javaslatainkat, és ma már ezek szerepelnek a partitúrában" - emlékezett vissza egy interjúban a mű első előadására Rácz Zoltán, az együttes vezetője.

A koncerten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara és Kamaraegyüttese játszanak, a zongoraetűdöket a kiugróan tehetséges fiatal művész, a 2010-es Manchesteri Nemzetközi Zongoraverseny második helyezettje, Fejérvári Zoltán szólaltatja meg, karmesterként pedig a 20. századi és a kortárs zene elhivatott előadójaként ismert Rácz Zoltán áll pódiumra.