Eufrozina, Kende

"Minden feladat egyformán fontos"

2014.04.28. 08:38

Programkereső

A friss Kossuth- és Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas Baráti Kristóffal itthon is egyre gyakrabban találkozhatunk a koncerttermekben és a médiában. Egy telefonos interjú erejéig sikerült elérnünk a hegedűművészt, hogy megemelkedett számú koncertjeiről, hangfelvételeiről, valamint vezénylésről és tanításról kérdezzük. INTERJÚ

- Eddig még nem akadt arra példa, hogy egy muzsikus egyszerre kapja meg a Kossuth-díjat és a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat. Hogyan élted meg a kettős elismerést?

- Az ember azért dolgozik, hogy a teljesítményét, a szakmai minőségét érzékeljék, de azt hiszem, tényleg különleges helyzet, hogy a két legrangosabb díjat egy évben kaphattam meg. A Kossuth-díj az, amit mindenki kivétel nélkül - a szakmán belül és kívül egyaránt - a legnagyobb elismerésként értékel, de a Bartók-Pásztory-díj is legalább akkora súllyal bír, csak talán a laikusok körében kevésbé ismert. Minden elismerés mindig óriási öröm, de az élet megy tovább.

- Meglehetősen mozgalmasak mostanában a napjaid, ráadásul egyre többször hallhatunk Magyarországon is. Esetleg a díjak kapcsán megszaporodtak a felkérések, fellépések?

- Ennél jobban már nem tudnak megszaporodni. Már egy ideje úgy alakul az életem - nagy részben Körner Tamás menedzser barátom jóvoltából -, hogy a szelektálás időszaka is bekövetkezett, hiszen nemcsak az idei szezonban, de a jövő éviben is problémát jelentene időpontot találni egy esetleges újabb fellépéshez. Szóval nem érzékelem, hogy a díjak miatt ez egyáltalán változhatna. 

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf

- Márciusban szólóestet adtál a Zeneakadémián, ahol Bach, Bartók és Ysaÿe-műveket hallhatott a publikum. Nem mondható gyakorinak, hogy egy hegedűs egyedül álljon ki a pódiumra egy teljes hangverseny erejéig. Mik voltak a tapasztalataid és hogy látod ennek a műfajnak a helyzetét?

- Eleve a repertoár meglehetősen behatárolt, tehát nem lehet nagyon változatos egy ilyen műsor, ellenben a műfaj jellegzetessége, hogy technikailag és zeneileg is igénybe veszi a szólistát, tehát ezért sem lehet gyakran találkozni ilyen típusú koncertekkel. De véleményem szerint ez a pozitívuma is: egy művész számára erős pluszt jelent, ha olyasmivel állhat ki, ami az ő technikai és zenei tudását maximálisan megjeleníti. Hozzáteszem, hogy 2015 elején az amerikai turnémra is - melynek egyik jelentős állomása a Carnegie Hall lesz - ezt a műsort viszem, úgyhogy ez is meglehetősen izgalmas részét fogja képezni a szezonjaimnak.

- Tavaly jelent meg Ysaÿe szólószonátáit tartalmazó lemezed és nemrég egy újabb album, amelyen Brahms hegedű-zongora szonátáit játszod Würtz Klárával. Az előbbi szerző szólószonátái a hegedűsök törzsanyagát képezik, ám maga a komponista nem igazán része a zenetörténeti kánonnak. A lemezek kapcsán mik a visszajelzések?

- Ysaÿe-ról azt mondanám, hogy méltatlanul nem tartozik bele a kánonba, mivel a szakmán belül pont ezzel kapcsolatosan kaptam a legtöbb visszajelzést, hiszen amellett, hogy természetesen méltatták a hangzást és a hangszeres, illetve zenei megjelenítést, minden alkalommal hozzátették, hogy a ciklus felfedezése is micsoda revelációként hat. Ebből a sorozatból a Balladát szokták leginkább játszani, de zenetörténeti szempontból a többi szólószonáta is magas minőséget képvisel. Úgyhogy nagyon pozitívnak érzem a visszajelzéseket, és hogy a szaklapokat is említsem, a The Strad magazin ajánlott kiadványai közé is bekerült ez az album. A Brahms még túl friss ahhoz, hogy visszajelzésekről beszélhessünk, hiszen még egy hónapja sincs, hogy egyáltalán létezik. De vélhetően nemsokára erről is be tudok majd számolni. Korngold hegedűversenyét és egyik szonátáját is lemezre vettük az idén Farkas Gáborral, ez valamikor ősszel várható, a nyár folyamán pedig egy frankofon lemezt is rögzítünk Würtz Klárával, amelyen Franck, Debussy és Ravel szonátáit játsszuk. Ez a lemez körülbelül egy év múlva fog megjelenni a Brilliant Classics gondozásában. Szerencse, hogy felvételek terén is van ennyi lehetőség, hiszen ez már régóta nem az eladhatóságról szól, hanem arról, hogy a művész mit tud előteremteni egy kiadó számára. Talán nekünk, művészeknek a legfontosabb, hogy ezek a felvételek elkészüljenek, mivel már nem az a helyzet, mint 15-20 évvel ezelőtt volt, hogy még lehetett mérni az eladásokból ennek a piacnak a létezését. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy a zenei élet szempontjából nagyon fontos, hogy létezzenek ezek a lenyomatok.  

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf

- Gyakran hallhatunk a Bánfalvi Béla vezette Új Magyar Kamarazenekar vendégművész szólistájaként is. Honnan eredeztethető ez a gyümölcsöző kapcsolat és mik a távlati közös tervek?

- Bánfalvi Bélával már néhány éve jó barátságban vagyok és a fiát, Zoltánt is előkészítősként ismertem. Béla a Budapesti Vonósokból eleve úgy vált ki, hogy egy saját zenekart szeretett volna alapítani, amelyet szakmailag és minden szempontból egy friss társaságnak képzelt el. Már amikor elkezdődött ez a folyamat, érzékelhető volt, hogy ebben nagyon sokat fogok tudni nekik segíteni. Most májusban lesz egy közös turnénk Németországban, amelyet szinte hamarabb sikerült lefixálni, mint ahogyan a zenekar megalakult. Ez az én szempontomból is óriási lehetőség. 

- Ha már a zenekari munkáról beszélünk: néhány éve vezényelsz is. Hogy jött az ötlet és milyen gyakran láthatunk-hallhatunk karmesterként?

- A gyakoriságát majd az élet hozza, de nem szeretném túlságosan áttenni erre a hangsúlyt, a szólista pályámat nem fogja beárnyékolni, viszont évi néhány projektben mindenképpen szeretnék részt venni. Elsősorban magyar zenekarokkal gyakorlom ezt az egyébként nagyon tanulságos és építő műfajt. Egy szólistának különösen fontos, hogy tudjon egy zenekart kezelni, egy próbafolyamatot szó szerint is levezényelni. Az ötletet egyébként még Várdai István barátommal találtuk ki - akit szintén nagyon érdekel a vezénylés: egy olyan koncertben gondolkodtunk, amelyen egymást vezényeljük, ez szerintem igazán rendhagyó és a közönség szempontjából is izgalmas.

- Van esetleg preferencia a repertoár tekintetében? Milyen partitúrákat tanulmányozol mostanában karmesteri szemmel?

- Igyekszem valamiféle lépcsőzetességet betartani, tehát nem feltétlenül Stravinsky-jal kezdek, másfelől azt is figyelembe kell venni, hogy a munkafolyamat során talán a vonós hangzás az, amit leginkább át tudok adni. Próbálok olyan művekkel előrukkolni, amelyekben ez különleges szerepet kap. Nem olyan rég például a Zuglói Filharmóniával Dvořák VIII. szimfóniáját adtuk elő, amiben a csellószólam erőteljesen dominál és eleve nagyon fontos a vonós hangzás. A Mozart- és Beethoven-szimfóniák is ebbe a kategóriába tartoznak, de persze ez nem jelenti azt, hogy a zenekar többi részét hanyagolnám. Viszont vonósként mégiscsak a munkának ez a része az, amiben a legtöbbet tudom nyújtani. Amúgy nincs különösebb preferencia, de nyilván olyan művekkel érdemes kiállnom, amelyeket jobban ismerek, és amelyekről van már egy kialakult koncepcióm. 

- Mindezek mellett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán is tanítasz.

- Óraadóként van három növendékem, akiket Bánfalvi Bélával közösen tanítok. Nehéz összeegyeztetni, de azért próbálom felelősen csinálni. Sajnos messze nem arról van szó, hogy sztenderd módon kapnának órát a hallgatók, de ha itthon vagyok, akkor vagy én megyek Pécsre vagy ők jönnek fel Pestre. Ez az első olyan évem, amelyben egyáltalán szabad napokat találni is nehéz, úgyhogy az év végén levonjuk a tanulságokat és kiderül, hogy hogyan tud majd hatékonyan működni. Ebből a szempontból a növendékek véleménye és érzése is nagyon sokat fog számítani.

- Egyébként vonz a tanári pálya? Folytatnád a tanítást?

- Mindenképpen, és azért is csinálom, mert vonz. Sok olyan hangszeres, gyakorlással kapcsolatos módszert tanultam, amelyeknek az átadása nagyon fontos lenne. Nyilvánvalóan számomra is hasznos tanítani, csak kérdés, hogy ilyen időbeosztás mellett ez mennyire működőképes.

- Milyen kihívásokat emelnél ki, amik a közeljövőben vagy akár a távolabbiban várnak rád?

- A legnagyobb kihívás talán mindez együtt. Külön kiemelni azért nehéz, mert minden feladat egyformán fontos. Talán ha egyet mondhatnék, akkor kiemelném, hogy a hónap végén [az interjú április 12-én készült - a szerző] Enrico Pacéval lesz egy olyan szólóestünk a Müpában, amelyre elég ambiciózus műsort alakítottam ki. A szonátairodalom legnehezebb darabjait sikerült egymás mellé helyeznem. A Schubert Fantázia és a Strauss Szonáta is versenymű-szerű zenei anyag, mindként hangszer szólama virtuóz és zeneileg is összetett. Ez a műsor ilyen szempontból mindenképpen nagy kihívás, és Enrico Pace olyan nagyszerű kamarazenész-társ, aki mellett mindenképpen a maximumot kell nyújtanom.