Cecília

Fidelio Klasszik: Fischer, Sebő, Sebestyén

2014.05.10. 06:39

Programkereső

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának következő adásában megszólal Ács Péter és Szirtes Edina Mókus is.

Meghirdette a 2014/15-ös évad programját a Budapesti Fesztiválzenekar. Több hazai koncert, a német zenekultúra gyöngyszemei és a pedagógiai programok bővítése szerepelnek a tervek között. A BFZ számára a következő szezon a Müpával közösen rendezett Európai Hidak elnevezésű fesztivállal nyit, ami idén Németországra, a német kultúrára fókuszál. A 2015-ös év egyik sokakat megmozgató programja a szokásos maraton - ezúttal Sztravinszkij műveiből. Fischer Iván Andrássy úti lakásszínházában beszélgetett a karmester-zeneigazgatóval, aki elmondta: úgy érzi, hogy zenekara szárnyal, zeneileg a csúcson van, de elárulta azt is, szerinte mit jelent harminc év egy nagyzenekar életében.

Fischer Iván
Fischer Iván

Kacsó Hanga Borbála, a Tokos Zenekar, a Cirkalom Táncegyüttes, Kaszai Lili és Fundák Kristóf lett kategóriájának győztese a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató versenyben április 19-én. Sebő Ferencet a műsor döntőjén kaptuk mikrofonvégre, aki örömét fejezte ki, hogy a műsor kapcsán az egész ország megtudta, milyen kiváló fiatal hagyományőrzők élnek és dolgoznak az országban. A népzenész, a zsűri elnöke reményét fejezte ki, hogy az érdeklődés fennmarad a műsor következő szériájáig. A tervek szerint a Fölszállott a páva harmadik évadát gyerekek számára hirdetik majd meg.

Sebő Ferenc
Sebő Ferenc

A Fölszállott a páva egyetlen női zsűritagját is mikrofonvégre kaptuk. Sebestyén Mártával mint a talán legismertebb hazai népdalénekes elmondta: néptáncosnak lenni azt is jelenti, hogy egy egymásra odafigyelő és segítő közösség tagjává válik az ember. Azt is elárulta, miért érdemes a fiataloknak népi kultúrával foglalkozniuk.

Az Óbudai Danubia Zenekart 1993-ban Héja Domonkos alapította muzsikus barátaival. Ekkor még többségük - ideértve a karmestert is - a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt. A tudatos és aprólékos szakmai műhelymunka, valamint a rendszeres koncertezés eredményeképpen az együttes néhány év alatt a magyar zenei élet elismert szereplőjévé vált - az együttes 2001-ben elnyerte és három évig viselhette a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet is. Az elmúlt időszakban rendhagyó produkciók megvalósítására is lehetőség nyílt, s a zenekar nem állt meg a klasszikus zene határainál; rendszeresen tesz „kirándulást" más zenei műfajok területére, szívesen játszik filmzenéket, illetve gyakorta vesz részt jazz-, pop-, rock-, illetve világzenei produkciókban. A zenekar hagyományos koncertjeinek az újra megnyílt Zeneakadémia lett ismét a helyszíne, de a következő évtizedek fiatal közönségét az új sorozatok célozzák meg, amelyeket a Budapest Music Center lát vendégül. Mindezekről Ács Péterrel, az együttes ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Szirtes Edina Mókus
Szirtes Edina Mókus

Sz.E.M. elnevezésű saját zenekarával és új dalokkal először mutatkozik be nyilvánosság előtt Szirtes Edina Mókus május 15-én este a Fogasházban. Az ingyenes koncert a Werk Akadémia végzős zenei menedzsereinek vizsgakoncertje is egyben. Az esemény napján 19 órától Takarásban címmel a Werk végzős képzőművészeti menedzserei által rendezett pop-up vizsgakiállítást nyitják meg a Fogasház Galériájában, majd a filmesek vizsgadarabjait is levetítik. A előadóművésszel ez alkalommal legfrissebb zenekaráról és zenei stílusáról beszélgettünk.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére május 11-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.