Olivér

Elmarad a puding próbája

2014.05.11. 13:20

Programkereső

A korábban nyilvánosságra hozott tervek ellenére Hamar Zsolt mégsem lesz a Miskolci Zenekar vezető karmestere. Sőt, mint a zenekart fenntartó Miskolci Önkormányzat az Észak.hu helyi internetes portál kérdésére írásban megerősítette, a héten megszüntették Horváth Ádám zenekari igazgató munkaviszonyát is, és Gál Tamással kezdtek tárgyalásokat. A Fideliónak Hamar Zsoltot sikerült megszólaltatni. INTERJÚ

- Május 10-én Önnnek kellett volna vezényelnie a Miskolci Szimfonikusok koncertjét a Müpában, de ez a koncert elmarad, sőt, az Önnel legalább fél éve tervezett szerződés, hogy legyen a zenekar vezető karmestere, szintén lekerült a napirendről. Miért?

- Valóban kaptam erre vonatkozóan egy felkérést az intézmény igazgatójától, de ami nekem talán még ennél is többet jelentett, egy megerősítő szimpátiaszavazás alkalmával januárban a zenekari tagság 88 százaléka biztatott e feladat elvállalására. Ezt óriási megtiszteltetésként értékeltem és örömmel kezdtem el a tárgyalásokat Horváth Ádám igazgató úrral. Egy adott ponton azonban ezek a tárgyalások, amelyek egyébként optimizmusra adtak okot, megtorpantak. Azok a kérdések, amelyekben nem volt teljes összhang, egyre feszítőbbé váltak, az álláspontok egyre távolodtak egymástól, azután a tárgyalás intenzitása is lecsökkent, majd abbamaradt. Így tehát én csak a kialakult helyzetet tudtam egyrészt konstatálni, másrészt levonni belőle a megfelelő következtetéseket és elbúcsúzni a zenekartól.

Hamar Zsolt
Hamar Zsolt

- Csak nem az volt az akadály, hogy mivel Ön évek óta főzeneigazgató a hesseni tartományi színházban Wiesbadenben, emiatt egyeztetési problémák merülhettek volna fel?

- Semmiképpen sem! Bár Wiesbadenben nagyon szigorúan kötött programom van több évre előre betáblázott munkarenddel, de a miskolci feladatokat össze tudtam volna ezekkel egyeztetni. Nem, egészen más állt a háttérben. Hazai és nemzetközi példák egyértelműen bizonyítják, hogy minden zenekari sikertörténet hátterében egyrészt egy fantasztikus muzsikusokból álló zenekar, másrészt egy alkalmas karmester, harmadrészt pedig egy profi menedzsment áll. Nem titkolom, hogy voltak olyan pillanatok, amikor azt gondoltam, Miskolcon most megvalósulhat ez a szerencsés csillagállás, de sajnos csalódnom kellett. Sajnálom, mert a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazán megérdemelne már végre egy sikertörténetet.

- Viszont így tovább ritkultak az esélyek, hogy a magyar közönség láthassa Önt dirigálni.

- A helyzet azért nem olyan rossz, hiszen a Nemzeti Filharmonikusokkal több fellépésem is lesz a közeljövőben. Legelőször is most, augusztusban Martonvásáron, de jövő év januárjában is az NFZ vendégeként lépek fel a Müpában. Nagy örömömre szolgál e kiváló együttessel ismét együtt muzsikálni!