Erzsébet

Liszt Faust-szimfóniája, ahogyan még sohasem hallotta

2014.05.20. 11:52

Programkereső

Lajkó István zongoraművész a Faust-szimfónia Carl Tausig-féle szólózongora-átiratát mutatja be május 31-i koncertjén.

Carl Tausig (1841-1871) lengyel származású zongorista csodagyerekként kezdte pályáját, Liszt Ferenc egyik legkedvesebb növendékeként tartották számon. Weimari tanulóévei alatt szólózongora-átiratot készített Liszt számos szimfonikus költeményéből és két szimfóniájából, az átdolgozások nagy része azonban mai napig kiadatlan. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont őrzi a Faust-szimfónia Tausig-féle átdolgozásának kéziratát, amelyet Liszt is látott és számos bejegyzéssel gazdagította az autográfot. A Tausig-átirat a Faust-szimfónia keletkezéstörténetének fontos dokumentuma, előadása hatalmas próbatétel minden művész számára. A 2011-ben megrendezett Liszt Születésnapi Fesztiválon már elhangzott a műből két tétel Lajkó István előadásában, további kutatások és kiegészítések eredményeképpen a közönség most hallgathatja meg először teljes terjedelmében az átiratot.

Lajkó István
Lajkó István

Lajkó István zenei tanulmányait Lakatos Ágnesnél kezdte, majd a Károlyi Mihály Spanyol Kéttannyelvű Gimnázium mellett Belák Erzsébet növendéke volt a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában. 2007-ben szerzett kitüntetéses diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakán, tanárai Falvai Sándor és Szokolay Balázs voltak. Ugyanebben az évben nyert felvételt a Zeneakadémia Doktori Iskolájába, ahol zenei konzulense Wagner Rita volt. Számos hazai és nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő helyezést: a Földes Andor Zongoraverseny első díjasa, a Yamaha Hangszeres Verseny győztese, a Hungaroton Fődíjasa. A pécsi Nemzetközi Liszt-versenyen III. díjat és Különdíjat, a Carl Filtsch Nemzetközi Zongoraversenyen I. díjat és Zeneszerzői Különdíjat nyert. A 2006-os Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraverseny III. díjasa, a Weiner Leó Kamarazenei Verseny I. helyezettje, valamint a prágai Európai Uniós Zongoraverseny különdíjasa.

Legutóbb a Szófiában megrendezett Nemzetközi Liszt-Bartók-Ligeti Zongoraversenyen nyert Nagydíjat, I. díjat és két különdíjat. 2008-ban az International Holland Music Sessions a New Masters on Tour koncertsorozat szólistájává választotta, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki Magyar Zeneművészet kategóriában. Vendégszerepelt Európa több országában, valamint Kínában és az Egyesült Államokban, fellépett a pozsonyi Hummel Fesztiválon, az ostravai Janáček Fesztiválon, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a pristinai Chopin Fesztiválon. Szólóestet adott a Prágai Rudolfinumban, az Amszterdami Concertgebouw-ban, a velencei La Fenice Színházban, a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium Rahmanyinov Termében. 2011-ben az EUfónia Közép-Európai Ifjúsági Zenekar szólistájaként Kocsis Zoltán vezényletével adta elő Dohnányi Változatok egy gyermekdalra című művét. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorjelöltje, egyetemi tanársegédje, valamint a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola koncertdiploma szakos hallgatója.

A május 31-én a Régi Zeneakadémia Kamaratermében - Liszt egykori, ma Liszt Ferenc Emlékmúzeumként látogatható zeneakadémiai lakosztálya szomszédságában - megrendezendő koncertre ezen a linken lehet jegyet vásárolni. Mivel a terem befogadóképessége véges, érdemes a foglalással sietni, hiszen a Tausig-féle Faust szimfónia-átirat ősbemutatója igazi különlegesség, melyre minden bizonnyal sokan lesznek kíváncsiak.