Lukács

Eszterházi Vigasságok - kétszer

2014.06.04. 11:51

Programkereső

A nyár leghosszabb fesztiváljának titulált Eszterházi Vigasságok koncertsorozatából két alkalommal is az Óbudai Danubia Zenekar lesz a közönség házigazdája – világhírű szólisták kíséretében.

A sikert sikerre halmozó gordonkaművész Várdai István június 7-én lép fel a fertődi kastély patinás Marionettszínházában. Várdai az egyik legtehetségesebb fiatal magyar muzsikus, aki párhuzamosan volt a budapesti és a bécsi Zeneakadémia növendéke. Pályafutása során több versenyen indult és számos díjat nyert. 2007-ben harmadik lett a moszkvai Csajkovszkij-versenyen, majd 23 évesen első díjat kapott a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, ahol a közönség is őt tartotta a legjobbnak. Páratlan sikersorozat az övé: háromszor nyerte meg a Popper Dávid Nemzetközi Zenei Versenyt, 2012-ben pedig neki ítélték oda a 10 ezer euróval járó Montblanc-díjat.

A mostani fertődi fesztivál-hangversenyt Várdai sikeres amerikai debütálása előzte meg: a New York-i közönség május 21-22-én mutatkozott be a tengerentúlon, és a fellépést a New York Times kritikusa is méltató kritikával örökítette meg.

Várdai István
Várdai István

Az Eszterházi Vigasságok műsorán a többi között Joseph Haydn, Brahms és Csajkovszkij csellóra írt kompozíciói csendülnek föl - köztük a csodás Variációk egy rokokó témára, amelynek szuggesztív tolmácsolásával Várdai több versenygyőzelmet is aratott már. A koncerten a Danubia Zenekart Rácz Márton vezényli majd.

Augusztus 2-án a habkönnyű áriaestek kedvelői lelik majd örömüket a zenekar koncertjében: a Felhőtlenül - klasszikus című hangverseny különlegessége, hogy az opera- és operettrészletek ugyanazon a helyszínen hangzanak el, ahol maga Haydn is évtizedekig operaelőadásokat állított színpadra. Az este során részletek hangzanak majd el Haydn, Mozart, Donizetti, Bellini, Johann Strauss és Lehár műveiből. A szólisták között Miklósa Erikát, Láng Dorottyát, Nyári Zoltánt és Haja Zsoltot köszöntheti a közönség. Az Óbudai Danubia Zenekart ismét Rácz Márton vezényli.

Változatok Várdaival

2014. június 7., szombat 19:00

Fertőd-Eszterháza, Marionettszínház

Felhőtlenül - klasszikus

2014. augusztus 2., szombat 20:00

Fertőd-Eszterháza, Szabadtéri színpad