Orsolya

Az élet sírással kezdődik

2014.06.12. 13:28

Programkereső

Harminc éve 1984. június 12-én hunyt el Ferencsik János karmester. A Nemzeti Zenedében tanult zeneszerzést Lajthánál, vezénylést pedig Fleischernél, emellett orgona és hegedű szakra is járt.

"Ma 30 éve halt meg mindaz, amit gyűjtőszóval Ferencsik János karmesterként tudunk beírni azokba a zenetörténeti könyvekbe, amelyek örökre őrzik a legnagyobb művészek emlékét" - fogalmazott beszédében Kovács Géza a kétszeres Kossuth-díjas karmesterről, az Operaház és a Magyar Állami Hangversenyzenekar egykori főzeneigazgatójáról. "Amíg zene lesz a földön addig Ferencsik Jánosra emlékezni fognak mindazok, akik tudják, hogy milyen a valódi muzsikálás" - mondta Kovács Géza a megemlékezésen résztvevő egykori zenésztársak, tanítványok és barátok előtt. Közvetítette Kocsis Zoltán az NFZ főzeneigazgatója sajnálatát, amiért csak lélekben tudott jelen lenni az eseményen. A vezénylete alatt zenélő muzsikusok részéről Friedrich Ádám emlékezett meg Ferencsik Jánosról. "A próbákra teljes tudással érkezett. Nem a próbán tanulta meg rajtunk a műveket, hanem ott már bennünket tanított meg azokra. Tökéletes, tiszta mozdulatokkal vezényelt, mindent megmutatott a kezeivel, nem kellett sokat beszélnie" - idézte fel a kürtművész.

 

Friedrich Ádám szerint Ferencsik alappillérei Haydn, Mozart és Beethoven voltak, akárcsak Brahms, Richard Strauss, sőt Johann Strauss is. "Büszkén emlegette, hogy Bécsben megírták róla: egyformán jól érzi a bécsi walzert és a magyar muzsikát". Ferencsik művészetéről Friedrich Ádám szerint összességében "bátran mondhatjuk, hogy egyenrangú volt Bartókéval, Kodályéval és Lajtháéval. Velük egy szinten állt, ha egyáltalán léteznek szintek a zenében".

"Koncerteken szinte soha nem hibázott, de próbákon is alig. Ilyenkor leintette a zenekart és annyit mondott: bocsánat, én hibáztam. Mások hibáit is elnézte, ha tudta, hogy az illető szívvel-lélekkel dolgozik, nem csak úgy ímmel-ámmal. Egyszer egy zenész hatalmasat húzott bele egy szünetbe. Erre leállt, leintett bennünket és azt mondta: látják, aranyoskáim, így kell behúzni" - mesélte. Friedrich Ádám felidézte a karmester "elképesztő általános műveltségét", nyelvtudását, filozófiában, képzőművészetben való jártasságát is. "Olyan volt, mint egy akadémikus" - mondta. A Borsos Miklós szobrával díszített nyughely melletti megemlékezés a Nemzeti Énekkar előadásával zárult, Antal Mátyás karigazgató vezényletével.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola professzorát munkássága elismeréseként Kossuth-díjjal (1951, 1961), Érdemes művész (1952), Kiváló művész (1954), Bartók-Pásztory-díjjjal (1986), és posztumusz Magyar Örökség díjjal (2000) jutalmazták.