Nándor

Pekka - Csak így egyszerűen

2014.06.16. 07:09

Programkereső

Vajon kinek jutna eszébe párhuzamot vonni Bach és Steve Reich zenéje közt? Pekka Kuusisto és a Mahler Chamber Orchestra éppen erre tettek kísérletet zeneakadémiai koncertjükön, amelyen bebizonyosodott: az először hajmeresztőnek tűnő ötlet valójában zseniális. KRITIKA

Ritka az olyan műsorpolitika, amely a kortárs zenét keveri a barokkal. Ennek nyilván esztétikai okai is vannak, illetve a koncertszervező számol azzal is, hogy a hangverseny-látogatók csupán kis része mindenevő. Ha azonban tisztában vagyunk a finn hegedűművész művészi ars poeticájával, nem lepődünk meg a Steve Reich, Johann Sebastian Bach és John Adams műveiből összeválogatott programon. Pekka Kuusistóról szerzett első emlékem a 2012-es Kaposfestről való, amikor Vivaldi Négy évszakja után (amit mezítláb adott elő) hegedűjét pengetve kísért egy fütyülve előadott argentin tangót. Ezután - mivel vezetéknevének kiejtése elsőre amúgy is felvetett néhány kérdést - egyszerűen csak Pekkaként emlegettük lazasága, közvetlensége miatt. A történet jól illusztrálja azt a fajta nyitottságot, ami jellemzi a hegedűművész zenei érdeklődését. Nem kedveli a "crossover" kifejezést, mivel szerinte nem elmosódnak, hanem egyszerűen nem léteznek az egyes műfajok közti határok.

A koncert első felében Steve Reich Duet for two solo violins and string orchestra című műve és Bach E-dúr hegedűversenye állt párban egymással. Reich a repetitív, minimalista zene egyik legelső képviselője, nevének hallatán ütős, meditatív zenéi ugranak be először. A Duet azonban az amerikai zeneszerező dallamosabb művei közül való: az egyszerű akkordokat tartó vonóskar szolgálja az alaphangzást, amely felett echoszerűen játssza ugyanazt a dallamot a két hegedű. Amikor már éppen lankadna figyelmünk, a hirtelen harmóniaváltások új színt hoznak a hangzásba: fülünk szinte oldásként érzékeli a sok konszonancia közt itt-ott felbukkanó disszonáns akkordokat. Ahhoz, hogy mindez működjön, rendkívül egyenletes, kisimult és egységes játékmódra van szükség. A két szólista - Pekka és Johannes Lörstad - egymásra folyamatosan reagálva szervesen illeszkedtek a hömpölygő kamarazenekari textúrába.

Pekka Kuusisto és a Mahler Chamber Orchestra
Pekka Kuusisto és a Mahler Chamber Orchestra

Az ötperces darab ráhangolta a közönséget az utána következő Bach hegedűversenyre azzal kontrasztot alkotva, színeit felerősítve. Pekka hegedűjátékával, testbeszédével és mimikájával irányította a zenekart, ami hűen tükrözte a darabról alkotott elképzelését. A harmadik tétel különösen szellemesre sikerült: szinte attaca, fokozatosan felgyorsulva indult a tétel, melyet a váratlan hangsúlyok, apró, stílusos díszítések tettek igazán gazdaggá. A színes előadást egyébként tükrözte a zenészek öltözéke is - a szokásos fekete mellett feltűnt a zöld, türkiz, ciklámen és rózsaszín is, de Pekka is rendhagyó öltözéket választott - a szokásos elegáns fellépőruha helyett kardigánban játszott, ami növelte a spontaneitás érzetét. A ráadás sem a megszokott helyen szerepelt: a finn hegedűművész a szünet előtt egy rövidke darabot rögtönzött Bach stílusában végig pianissimo játszva hangszerén.

A második részben elhangzott Steve Reich darab előtt (Violin Phase for four violins) Pekka egy rövid felvezetőben azt tanácsolta, ne keressük az amerikai komponista zenéjében a motívumok fejlődését, a zene szépségét, tekintsünk inkább arra úgy, mintha fénysugár, folyó vagy tapéta lenne. A rendkívüli koncentrációt igénylő kánonszerű műnek a lényege valóban az egyes fázisok szimultán megszólalásából adódó hangszínváltozások, spontán módon kialakuló különleges ritmusképletek által létrejövő akusztikai élmény. A legnagyobb tapsot Bach 3. Brandenburgi versenye kapta ismét átgondolt és szellemes előadása miatt. A tizenhét éve alakult Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarból kivált kamarazenekar együttzenélésében van valami különleges bensőségesség; ritkán látni olyat, hogy egy-egy ütem után két zenész összemosolyog koncert közben, vagy lelkesen vitatnak meg a taps alatt egy különösen jól sikerült részletet.

Pekka Kuusisto és a Mahler Chamber Orchestra
Pekka Kuusisto és a Mahler Chamber Orchestra

Az utolsó Shaker Loops című John Adams műben szükség is volt az extrém egymásra figyelésre. A kompozíció őse egy Wavemaker című darabtöredék, amelyben a zeneszerző a víz fodrozódását jeleníti meg. A négy tételes vonószenekarra írott mű kisebb és nagyobb rezgések összekapcsolódásából áll össze. Az utolsó tételben - Final Shaking - a rendkívül gyors, egymáshoz képest eltolódott tremolók a koncentrálóképesség határainak feszegetése mellett meglehetős fizikai megpróbáltatások elé is állították a zenészeket, akik jól vették az akadályt. A lassú, hetes lüktetésű tétel során Pekka letette hangszerét, és vonójával, majd később anélkül vezényelte a zenekart meglehetős precizitással. Az öncélú virtuózkodástól mentes hegedűművész játéka makulátlan, szellemes és kiegyensúlyozott. A koncert végén egyedül a ráadást hiányoltam - szívesen hallgattam volna még Pekkát.