Olivér

A vokális zene gyöngyszemei a Zeneakadémián

2014.07.08. 13:04

Programkereső

Mozarttól Schuberten és Bartókon át Eötvös Péterig a dal-, kórus- és operairodalom legkiválóbb szerzőinek művei szerepelnek az őszi kínálatban.

Amint a Zeneakadémia Koncertközpont 2013/14-es évadában, úgy az újranyitás utáni második, immár teljes koncert kalendáriumában is hangsúlyos helyet kapott az énekhang. A Zeneakadémia Nagytermében és Solti Termében a kodályi értékek szellemében olyan, a mai budapesti hangversenykínálatban kuriózumnak számító műfajokat is reflektorfénybe kerülnek, mint a dalest, vagy az a capella kóruskoncert.

A Nemzeti Énekkar Bartóktól Eötvösig című, október 26-ai hangversenyén Antal Mátyás vezényletével a 20. századi magyar kóruskultúra csúcsára vezeti el a közönséget. A koncert műsora Bartók férfi- és vegyeskari művei mellett a II. világháborút követő időszak Bartókhoz más és más módon kötődő szerzőjét is felvonultatja. Jeney Zoltán Absolve Domine című, tizenhat szólamú, megrázó intenzitású 1990-es darabja mellett Kurtág György 1978-as Pilinszky-megzenésítése fog megszólalni, valamint magyarországi bemutatóként Eötvös Péter két évvel ezelőtt komponált női karra írott Rilke-feldolgozása.

Baráth Emőke
Baráth Emőke

Alig néhány hete a brüsszeli Erzsébet királynő verseny döntőjébe jutott be, 2011-ben pedig a Linzben megrendezett Pietro Antonio Cesti barokk énekversenyről elhozta a fődíjat és a közönségdíjat - Baráth Emőke azóta a legjelentősebb karmesterek partnere. Egykori alma materében november 6-án, Összefűzve örökre alcímmel adandó dalestjén Csalog Gábor lesz a partnere, műsoruk első felében Schubert- és Schumann-dalok közül, második felében pedig a rendkívül gazdag francia dalirodalomból válogattak.

Három nappal később, november 9-én újra egy kórusé: a már tavaly is emlékezetes koncertet adó Új Liszt Ferenc Kamarakórusé, és karnagyuké, Erdei Péteré lesz a főszerep. Koncertjüket Franz Lachner, a Beethoven utáni nemzedék egyik jelentős zeneszerzőjének szólistákra és kórusra írott Stabat Matere indítja, ezt követően pedig napjaink flamand kóruskultúrájának egyik meghatározó alakjától, a tavaly elhunyt Vic Neestől hangzik el a Passio Super Galli Cantu alig négy évvel az ősbemutatója után, először Magyarországon. A műsoron egy ősbemutató is szerepel: a kórusirodalmat már eddig is számos nagyszerű darabbal gazdagító Vajda János Hajt az időcímű kompozíciójával a Zeneakadémián hallhatja először a nagyérdemű.

Aligha sejtette Gráf Zsuzsanna 1988-ban, amikor a Városmajori Gimnáziumban létrehozta a zenei tagozatot és megalapította az Angelica Leánykart, hogy egy káprázatos sikertörténet kezdetén áll. Az egykori és jelenlegi „városmajorosokból" álló kórus repertoárjának keresztmetszetét nyújtja: mások mellett Bartók, Kodály, Liszt, Rahmanyinov és Britten méltán népszerű remekműveiből válogat a december 5-ei adventi hangversenyen, amelyen Megyesi Schwartz Lúcia és Bogányi Gergely mellett a Zeneakadémia rektora, Vigh Andrea is közreműködik.

Ian Bostridge
Ian Bostridge

December 7-én napjaink egyik legjelentősebb tenorja, Ian Bostridge lesz a Zeneakadémia vendége. Az idén ötvenéves angol művész későn érő típus: énekesi karrierje 27 éves korában indult, de persze előtte se vesztegette az időt: Oxfordban, illetve Cambridge-ben tanult történelmet és tudományfilozófiát. Hosszan lehetne sorolni lemezeit, díjait, muzsikus partnereit, és a nagy koncerttermeket, ahol fellépett, de felesleges, hiszen Ian Bostridge a mélyen intellektuális énekesek kihalófélben lévő fajának képviselője, akit egyszerűen muszáj meghallgatni. Különösen, ha Schubert utolsó dalciklusát, a Winterreisét énekli, az ezredforduló legjelentősebb brit zeneszerzője, Thomas Adès zongorakíséretével.

A Liszt Ferenc téri műemlék épület rekonstrukciója keretében Solti György Kamaraterem néven kamaraopera-játszóhelyként újjászületett egykori kisterem W. A. Mozart A varázsfuvola című operájával debütált 2013 decemberében. Az előadás művészeti vezetője, Marton Éva és rendezője, a tanszék színpadi játék tanára, Almási-Tóth András magát a Zeneakadémiát, egészen pontosan a szecessziós zenepalotát állította a színpad középpontjába. Hisz mi más volna képes a sötétség és a fény, az értelem és az érzelmek, az emelkedett eszmék és a természeti ösztönök, Sarastro és az Éj királynője ellentétpárjait összhangba rendezni, ha nem a zene. Az Opernwelt kritikusa által "Art Nouveau szatírjáték"-ként jellemzett előadás Varró Dániel új magyar fordítására épül, és 2014. decemberében két alkalommal: 18-án és 22-én lesz újra látható.

A Zeneakadémia opera-kínálatát gazdagítja a szezon egyik nagyszabású nyitányaként az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny, melynek döntőjét 2014. szeptember 20-án izgulhatjuk végig a Nagyteremben. Az őszi befogadott produkciók sorában pedig az Operaházzal közös Britten-produkció, a Lukrécia meggyalázása, az Armel operafesztivál két előadása, és a MÁV Szimfonikus Zenekar vendégekéntérkező Helen Donath fellépése is igazi különlegességnek ígérkezik.

Az egyes előadásokra szóló jegyek mellett a készlet erejéig továbbra is elérhetők a Zeneakadémia Koncertközpont 2014 őszi bérletei, melyek három-három koncertet foglalnak magukba, mintegy 20%-os kedvezményt kínálva. A jegyek és bérletek megválthatók a Zeneakadémia honlapján, illetve a nyári nyitva tartás szerint a Liszt Ferenc téri jegypénztárában.