Erzsébet

Pezsgő fúvósélet Debrecenben

2014.07.15. 10:06

Programkereső

A nagy szakmai érdeklődés mellett megrendezett nemzetközi konferencia számos hazai és külföldi fúvószenekari karnagy részvételével zajlott.

A huszonnégy előadás és workshop keretében megtartott programban helyet kapott a magyar zeneoktatásról és fúvószenekari kultúráról szóló előadások sora éppúgy, mint a külföldi vendégek beszámolói az egyes országok fúvószenekari életéről, a kortárs zeneszerzésről, a finanszírozási kérdésekről és a zenekari repertoárról.

Duffek Mihály
Duffek Mihály

A fesztivál programja két helyszínen zajlott: a Cívis korzó helyszínén, a Kossuth téren minden esőmentes délutánon felléptek a hazai és a külföldi koncert-fúvószenekarok, s ugyanígy, minden este a patinás, sok nemzetközi versenynek helyet adó Bartók teremben hallhatta-láthatta a közönség a meghívott együttesek hangversenyeit. A résztvevő huszonhét együttesből tizenöt zenekar érkezett Magyarország városaiból, míg tizenkét fúvószenekar a WASBE meghívására vett részt a programban. A koncertsorozat sokak figyelmét ráirányította a fúvószenei kultúra igen magas minőségére. Július 6-án, a Kölcsey Központban megtartott nyitóhangversenyen nagysikerű és magas színvonalú koncertet adott a Magyar Honvédség Központi Zenekara és Tánckara.

Koncert-fúvószenekarok Nemzetközi Fesztiválja Debrecen
Koncert-fúvószenekarok Nemzetközi Fesztiválja Debrecen

A többek között Svájcból, Hollandiából, Németországból, a Cseh Köztársaságból, Észtországból, Romániából érkező zenekarok, fúvós kamaraegyüttesek mellett a magyar fúvósélet rangos képviselőinek hangversenyeiben is gyönyörködhetett a közönség. A Budapest Szaxofon Kvartett, a Zeneművészeti Kar Sonus Ütőhangszeres Együttese, vagy éppen az úgynevezett projektzenekarok (alap-, közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató diák együttesek), a győri, szegedi, debreceni zenei felsőoktatás fúvószenekarai ékesen bizonyították, hogy Magyarországnak fontos helye van a világ fúvószenekari életében. Igazi fesztivál hangulat uralta a rendezvény egészét, amely a szervezők gondos munkájának, és természetesen a kiemelkedő zenei-szakmai színvonalnak volt köszönhető.

A gördülékeny program valóban elérte eredeti célját: pezsgő életet varázsolt mind a Kossuth térre, Debrecen főterére, mind a Bartók terembe, mind pedig a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, amely helyet adott az Editio Musica kottakiállításának is. A program július 14-én, ugyancsak a Bartók teremben megrendezett lelkesült és sikeres záróhangversennyel ért véget. Bert Aalders, a WASBE holland elnöke elismerését és örömét fejezte ki a sikeres esemény kapcsán, jelezve a világszervezet későbbi, debreceni terveit is.