Móric

Jandó Jenő Martonvásáron

2014.07.24. 10:10

Programkereső

A zongoraművész mellett a Nemzeti Énekkar is közreműködik a Nemzeti Filharmonikusok Beethoven-sorozatának következő koncertjén július 26-án.

A beethoveni életmű annyira változatos, mégis koherens egész, hogy szinte mindegy, mely művek szólalnak meg együtt. Izgalmas azonban úgy társítani őket, hogy szorosabb kapcsolat körvonalai is kirajzolódjanak - a koncert ilyen felfedezésre hív. A VI. szimfóniát és a Karfantáziát például egyazon műsorban mutatták be 1808-ban, maratoni, négyórás szerzői est keretében. A szimfónia a romantika programzenéjének egyik előfutára, a zeneszerző panteisztikus szemléletének gyönyörű foglalata. A Karfantázia - amelynek közreműködője napjaink egyik legjelesebb zongoraművésze, Jandó Jenő is -a zenetörténet műfajilag egyik legkülönlegesebb alkotása, a Goethe drámájához készült Egmont-nyitány pedig a németalföldi szabadságharcos életének főbb mozgatóelemeit, küzdelmeit sűríti magába, magával ragadó módon, láttató erővel.

Jandó Jenő
Jandó Jenő

1928-ban Beethoven halálának 100. évfordulójára hatalmas koncertsorozatot terveztek, amelynek záró koncertjére Martonvásáron került volna sor. A jubileumi hangverseny sorozat azonban elmaradt, és több alkalommal is meghiúsultak az ünnepi koncertek. Először 1958-ban, a Beethoven-múzeum felavatásával és Pásztor János Beethoven mellszobrának leleplezésével egy időben sikerült megvalósítani a tervet. Rendszeresen 1960 óta vannak koncertek a kastély parkjában.