Sámuel, Hajna

Brahmsra hangolva

2014.10.06. 13:00

Programkereső

A Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i évadnyitó koncertje, mely már évek óta hagyományos módon Bartók halálának évfordulója köré szerveződik, sem az előadást, sem a műsort tekintve nem volt meglepetésektől mentes. KRITIKA

Brahms hegedűversenyét, melyet eredetileg az 1879-es esztendő első napján Joachim József, a 19. század világhírű, magyar származású hegedűművésze mutatott be, ezúttal a francia Laurent Korcia játszotta. A mű fogadtatása a korabeli szakmai közönség számára nem volt egyértelmű, az előadóművészek egészen a századfordulóig idegenkedtek a versenymű megszólaltatásától mivel úgy érezték, a kíséret valósággal ellenfele a szólóhangszernek. A korához képest valóban jócskán előremutató műhöz az est szólistája, feltehetően a darab múltja és a ténylegesen kivételes nehézségei okán, minden szakmai tudással, hangszerismerettel és eltökéltséggel felvértezve, mint egy legyőzendő akadályhoz fordult. A már az első tétel elején jelentkező tömör és monumentális zenekari hangzás nagy reményeket keltett a hallgatóban, s attól sem kellett tartani, hogy a szólistának szentelt figyelem, a partitúra lapozása közben lankadni fog. Kocsis Zoltán fejből vezényelt, ami azért sem volt meglepő, hiszen a koncertet megelőző napokban a zenekar felvételt is készített a versenyműből a francia hegedűművésszel. Minden ideálisnak látszott ahhoz, hogy egy különösen kiemelkedő koncertet halljunk.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

A súlypont mind terjedelem, mind mondanivaló tekintetében az első tételre helyeződik, melyben a hegedű rögtönzésszerű belépése a főtéma fantáziaszerű megszólaltatásával lendíti a darabot a helyes kerékvágásába. Korcia játéka az első hangoktól kezdve magabiztos, ám olykor szemtelen karakterformálás jellemezte, mely az első pillanatokban különösen imponált a közönségnek és a zenekarnak is. A tétel elején még azt is egyfajta szükséges és egészséges kontrollnak tudtuk be, hogy néha bizony ellenőrizni kell a hegedű hangolását, amely egyébként egy 1719-ből származó Zahn Stradivarius hangszer, a Louis Vuitton-Moët-Hennessy cég jóvoltából. A zenei folyamat előrehaladtával ezek az apró ellenőrzések azonban egyre gyakoribbak lettek. A tiszta hangokról szerzett időnkénti bizonyosság egyfajta görcsös, kényszeres kézmozdulattá vált, melynek csúcspontja egy egészen zavaró finomhangolás és két, egészen egyértelműen kipengetett hang megszólalása volt az első tétel kadenciájának közepén.

Laurent Korcia
Laurent Korcia

Bár a Bartók művek csak a koncert második felében szerepeltek, Korcia játéka okvetlenül egy Bartók darabot jutatott az eszembe. Úgy éreztem, mintha Korcia és hegedűje ugyanazon a végzetesen hosszú, lassú, szenvedélyekben és szenvedésekben egyaránt gazdag úton haladna, amelyen Bartók mandarinja és a csábító indiánlány egykor héjanászát járta. A hegedű hangzása érdes és érces, mintha minden hang megszületése egy kisebb csata megnyerése lett volna. Kizárólag a Kocsis Zoltán vezette zenekar rutinján, profizmusán és kellő empátiáján múlott, hogy Korcia minden egyes szükséges, vagy szükségtelen rezdülését lereagálják és harmóniába hozzák Brahms alkotásával. A félelem tehát, hogy a kíséret ellensége a szólószólamnak megvalósult, (mindez persze a közönség javára) abban az értelemben is, hogy a lassú tételben a zeneirodalom méltán egyik leghíresebb oboaszólója pontos, tökéletes és érzelemdús hangon szólalt meg, mely ezen az estén a versenymű legszebb pillanata volt. 

Nemzeti Filharmonikusok, vez. Kocsis Zoltán - Bartók Maraton - 2013. február 3.
Nemzeti Filharmonikusok, vez. Kocsis Zoltán - Bartók Maraton - 2013. február 3.

A szünet után elhangzó 1910-ben komponált, majd 1926-ban revideált négyszólamú a cappella férfikarra íródott Négy régi magyar népdal tömött és zömök hangzása tökéletes átvezetője volt a koncertnek a Nemzeti Énekkar tolmácsolásában. Külön öröm a hallgató számára, ha előkerülnek ezek a darabok, hiszen habár a szerző kevés férfikari művet komponált, azok annál súlyosabbak és jelentőségteljesebbek. A fináléban a Húsz magyar népdal összes darabját meghallgathattuk, köztük tizenötöt Kocsis Zoltán hangszerelésében. Az 1929-ben keletkezett kompozíciók négy sorozata eredetileg zongorára íródott, Bartók ötöt írt át belőle zenekarra (1. A tömlöcben, 2. Régi keserves, 11. Párosító 1., 14. Panasz, 12. Párosító 2.) méghozzá a Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 80 éves jubileumára. Wiedemann Bernadett mellett az új hangszerelés bemutatójában közreműködött Szakács Ildikó és Haja Zsolt az Armel Operaverseny két felfedezettje, illetve Brickner Szabolcs a belgiumi Erzsébet Királyné Verseny győztese.

A sorozatok előadásával és hangszerelésével Kocsis Zoltán nemcsak elkötelezettségéről és kompetenciájáról tett újabb tanúbizonyságot, de ismét nagyszerű lehetőséget teremtett a fiatal, már nemzetközi porondon is sikereket elért énekesek számára, hogy a kortárs szellemiséget mélyen magukban hordozó kompozíciókban mutathassák meg tehetségüket.