Eufrozina, Kende

Egy hét a Danubiával

2014.10.08. 17:21

Programkereső

Egyedülálló zenei beavató programot indított idén ősszel az Óbudai Danubia Zenekar. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik osztálya egy héten át követte a zenekar munkáját, az első próbától a koncertig. A különleges műhelymunka során a diákok bepillantást nyertek a zeneművek sokszor elsőre idegennek tűnő, különleges világába, sőt belekóstolhattak egy profi előadóművész életének rendhagyó mindennapjaiba.

A gimnáziumi program első állomása Vásáry Tamás szezonnyitó Liszt-estje volt, így a próbafolyamat során a diákok egy világhírű művészt is megismerhettek testközelből.

A program célja - amellyel nem titkoltan hagyományt szeretne teremteni a zenekar a zenei utódnevelés terén -, hogy személyes élményt nyújtsanak annak a korosztálynak, amelynek életéből szinte teljesen hiányzik a klasszikus zene, ezáltal megmutatva nekik, hogy ez a művészet nem valami elvont és távoli jelenség, hanem sokak számára a mindennapok része, és hogy a zenével való találkozás élő és fiatalos élményt is képes nyújtani.

Az Óbudai Danubia Zenekar beavató programja
Az Óbudai Danubia Zenekar beavató programja

És ahogy a diákok látták a projektet:

Rögtön első feladatnak azt kaptuk, hogy a mentorunkkal vegyük fel a kapcsolatot, majd egy találkozót szervezzünk vele. Másnapra meg is beszéltük, hogy az Operaházban találkozunk. A Bohócok c. próba végére ültünk be a zenekari árokba, majd ez után beszélgettünk egy bő órát. Volt szó a feladatról, a zenekarról, Máté mesélt kicsit magáról és egy nagyon jó kis ismerkedés volt.

Vasárnap az egész osztály találkozott a mentorokkal, majd egy kis kalácsevéssel egybekötött bemutatkozás után, a Pokol és Menny c. előadás Mefisto tétel próbáját nézhettük, hallgathattuk meg.

A következő találkozónk kedden volt, amikor a Zeneakadémián vezettek minket körbe a „színfalak" mögött. Ez után szintén a próbát nézhettük meg, ahol már a kórus is együtt gyakorolt a zenekarral.

A finálé este volt, amikor először egy ötven perces „tájékoztatót" tekinthettünk meg Eckhardt Gábor előadásában. Maga a koncert fél nyolckor kezdődött, Liszt h-moll szonátájával. Utána a Faust-szimfóniát következett, amiben a Mefisto tételben már az ismerős hangok adtak élvezetet."

„A koncert csodálatos pillanatai közé tartozik, amikor a közönség teljes összhangban szinte egyszerre mozdul, vesz levegőt - vagy hagy fel azzal. Egy-egy drámai pillanatban minden szem egyenesen a színpadra szegeződik. Visszafojtott lélegzettel, feszült csendben várják a folytatást."

Voltak olyan pillanatok, amikor tényleg magával ragadott a zene."

Összefoglalva sokkal jobban tetszett a koncert, mint az vártam volna, mert a háttérmunkákat láthattuk, ezáltal jobban megismerhettük a darabot."

A „rohanó" világban a tinik túl lassúnak, hosszúnak, és monotonnak találják a komolyzenét, mert a pörgéshez, az állandó sietséghez szoktak hozzá. A probléma megoldása az lehet, hogy még fiatal (5-10 éves) korban rá kellene szánni az óvodában, iskolában néhány órát, és hallgatni koruknak megfelelő, emészthető darabokat."

Nagyon örülök, hogy ebbe a projektbe belevágtunk, mert sok érdekes dolgot tanultam, és élveztem a zenekarral való munkát! Továbbra sem lesz a kedvenc műfajom a komolyzene, de így, hogy beláthattunk a kulisszák mögé, megmutatták, mennyi munkával jár az egész, és egy többször hallott tételt már élvezni is tudtam, számomra előrelépés!"

A terveink szerint a program decemberben folytatódik, zenekar várja a középiskolás osztályok jelentkezését!