Nándor

Várdai és Hindemith

2014.10.26. 10:21

Programkereső

A Nemzeti Filharmonikusok Gilbert Varga vezényletével első pillantásra meghökkentő műsor-összeállítással készült a CAFé Budapest Fesztiválra. Az október 8-i koncerten a közönség helyett, Hindemith Csellóversenye igyekezett betölteni a hangversenytermet Várdai István tolmácsolásában. KRITIKA

Az esten megszólaló művek különlegessége nem csak önmagukban, de zenetörténeti kapcsolatrendszerük tekintetében is megmutatkozott. A magyarországi bemutatóként elhangzott John Adams The Chairman Dances című önálló darabja nem más, mint a szerző első, három felvonásos operájának (Nixon in China) forradalmi balettzenéje. Hindemith Csellóversenyének II. tétele William Waltont ihlette meg, de természetesen fiatalkori önidézeteket is találunk a versenyműben. Brahms Magyar táncok sorozatának pedig nem titkolt módon olyan nagyszerű művek köszönhetők, mint a koncert második felében megszólaló Szláv táncok. A darabpárosítás a különleges kapcsolódási pontok ellenére némi disszonanciát hordozott magában. A két kortárs mű még össze is illett volna, hiszen a The Chairman Dances-t értelmezhettük a hagyományos nyitányoknak megfelelő ráhangolásnak, a szünet utáni nyolc Dvořák-tánc viszont semmilyen módon nem kapcsolódott az előzményekhez, ezek a tételek nem azért íródtak, hogy egy nagy, veretes szimfónia, vagy hosszabb mű helyét átvegyék. Egy koncert elején néhány tánc még izgalmas, ráadásdarabnak egy-egy tétel kifejezetten üdítő, mégis egy egész sorozatot leginkább egy Dvořák-est keretében tudnék elképzelni.  

Gilbert Varga
Gilbert Varga

John Adams foxtrott zenekarra jelölésű darabjának első szakasza a hangszíneket sorakoztatja, dúsítja, kezdetben az "A" hangot kiemelve. A nagyzenekari műben a ritmikai elemek a mű fontos részét képezik, az ütőhangszerek és a zongora pedig sajátos színt kölcsönöznek. A foxtrott-elemek át-átszövik a művet, van, ahol egészen nyilvánvaló a tánckarakter, másutt viszont álomszerű jelleget kap a zenei anyag. A helyenként repetitív mozgásra emlékeztető zenei szövet izgalmas, de sok esetben a monomániába hajló monotónia ellaposodik, nem tartja fent megfelelően a figyelmet. A zárlat ugyanakkor kiválóan előkészített és frappáns.

Várdai István
Várdai István

Hindemith gordonkakoncertje nem a legkedveltebb versenyművek közé tartozik. A szerző megtartja a hagyományos formát, a tétel indítása után nem sokkal azonban sodró erejű kadenciát hallunk. A lassú tétel lenyűgöző, mintha egy szerenádot hallanánk a 9/8-os nyitó részben. A III. tétel sokszínűségébe belefér az indulójelleg, de a néha álom- és tündérzeneszerű zenei megoldás is. A mű szólóját a nemrég újabb rangos versenygyőzelmet arató Várdai István játszotta. Várdai rendkívül gazdag színekkel keltette életre a művet, tökéletes technikai tudással. Virtuozitása az első részben ezúttal sem volt öncélú. A lassú tétel lágy, szinte kitárulkozó dallama csodálatosan szólalt meg, nagyszerű karakterekkel, zenei megoldásokkal, amelyhez a zenekar méltó partnernek bizonyult. A koncerten ezen a pontján lemez minőségű zenei játékot hallhatott a közönség. A ráadás Piatti III., B-dúr capricciója volt nagyszerű élményt okozva ezzel a nagyérdeműnek.

Szünet után Dvořák első nyolc Szláv táncát hallhattuk rendkívül színesen, erőteljes és lágy karakterek váltakozásával. Talán a harmadikból a fuvola gyönyörű, telt piano magas hangját, illetve a negyedik tánc fergeteges zárlatát emelném ki. Gilbert Varga az Adams-műben pontosan intett, plasztikusan rajzolta ki az ütemváltásokat, a nehezebb belépésekre pedig egyenként fordított figyelmet. A Hindemith-darabban kitűnő szimbiózisba került a szólistával, mégis úgy éreztem, hogy maradtak még kiaknázatlan zenei finomságok a versenyműben. Varga a koncert második részében a közönségre is átragadó örömmel dirigált, s maga is szívesen festette alá mozgásával a tételeket, nagyszerű finálét biztosítva ezzel a legapróbb mozdulatait is tökéletesen követő Nemzeti Filharmonikusok élén.