Kelemen, Klementina

Fidelio Klasszik: Juronics, Németh, Nyári

2014.11.07. 11:16

Programkereső

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának november 8-i adásában megszólal még Nemes Attila, és egy hangfelvétellel emlékezünk Margitai Ági színésznőre is.

„A József-legenda előadása ritka alkalom, valódi ünnep" - nyilatkozta Kocsis Zoltán karmester Richard Strauss egyfelvonásos balettjének november 12-i és 13-i ősbemutatójáról, amelyen a Szegedi Kortárs Balett társulata Juronics Tamás új koreográfiájában értelmezi át a darabot a Művészetek Palotájában. A Nemzeti Filharmonikusok Strauss-sorozata már 2011 óta tart, és a szegedi balett-együttessel is több produkcióban dolgoztak már együtt. A legújabb közös munkáról Juronics Tamás táncos-koreogárfussal, rendezővel, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Juronics Tamás
Juronics Tamás

Németh Pál fuvolaművész-karmester a magyarországi régi zenei irányzat egyik úttörőjeként több régi zene együttest is alapított, köztük a Savaria Barokk Zenekart. Az együttes november 15-én a Nádor teremben mutatja be Zenélő városok című sorozatának második állomását, Hamburgot Telemann, Bach és Scheibe művein keresztül, korhű hangszereken. Néhány nappal később, november 18-án egy veszprémi iskolában mutatják be Haydn A patikus című ifjúsági kisoperát a Budapesti Kamaraopera produkciójában. A két sorozatról Németh Pált, az előadások karmesterét, a Savaria Barokk Zenekar művészeti vezetőjét kérdeztük.

Németh Pál
Németh Pál

Ha megismerjük egymást, kevésbé félünk a másiktól. Igaz ez bárkire és bármely népcsoportra - így romákra és nem romákra is egyaránt. Ez az alapgondolata a Karaván Színház Egerek című előadásának, amit a Nemzeti Színház tűzött műsorára, és az évad során a  békéscsabai, a debreceni és a tatabányai színházban is játszani fognak. Az előadás producerével, egyik szereplőjével, a Karaván Művészeti Alapítvány vezetőjével, Nyári Oszkárral beszélgettünk.

A Kaszás Attila-díj idei jelöltjei: Nyári Oszkár, a kitüntetett Borovics Tamás és Vass György - 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó - 1. nap
A Kaszás Attila-díj idei jelöltjei: Nyári Oszkár, a kitüntetett Borovics Tamás és Vass György - 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó - 1. nap

Hetvenhét éves korában elhunyt Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész; a kiváló és érdemes művészt rövid, súlyos betegség után november 4-én, kedden otthonában, szerettei körében érte a halál. Nyáron a Happy ending című darab hazai ősbemutatójának szereplői között láthattuk őt. A premiert július 25-én tartották a Szentendrei Teátrumban. Az izraeli kortárs dráma 2011-ben elhunyt képviselője, Anat Gov darabja zajos sikert aratott a világ több országában. A történet főhőse egy rajongott színésznő, akit hirtelen próbatétel elé állít az élet. Olyan döntést kell hoznia, amely egészen más természetű, mint hogy melyik szerepet mikor és kivel vállaljon el. Ez a szerep a saját életéről, önérzetéről, bátorságáról szól, és pusztán egy dolog múlik őrajta: hogy milyen legyen a finálé. Arról, hogyan lesz egy ilyen komoly témát feldolgozó előadás mégis szórakoztató, Várhegyi András a darab egyik szereplőjével, Margitai Ági színésznővel beszélgetett július közepén. E felvétellel emlékezünk rá.

Margitai Ági
Margitai Ági

Kép és képtelenség címmel nyílik november 17-én a Kitchen Budapest és a Capa Központ közös kiállítása a Nagymező utcai kiállítóhelyen. A projekt arra a jelenségre reflektál, hogy a megfigyeléshez használt eszközök újabb generációja jelent meg a piacon. A kiállítás célja, hogy feltérképezze, rendszerezze és bemutassa az ezen eszközökhöz kapcsolódó felhasználási módokat. A tárlaton játékos és szórakoztató formában mutatják be, milyen meghatározó, a látást és megfigyelést segítő eszközök fogják meghatározni az elkövetkező évtizedet. A részletekről a Capa Központ kiállításának kurátorát, Nemes Attilát kérdeztük.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 9-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.