Olivér

Prunyi Ilona: "Amíg élek, zongorázom!"

2014.11.11. 11:14

Programkereső

A Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas zongoraművész idén ötvenedik éve tanít és koncertezik. A Dohnányi-életmű avatott ismerőjét, a Zeneakadémia tanárát és a magát mindig új és új kihívások elé állító művésznőt a november 22-én, a Solti Teremben tartandó jubileumi koncertjéről és öt évtizede tartó pályájáról kérdeztük. INTERJÚ

- A jubileumi koncert első felében - meglepő módon - Chopin és Liszt művei szólalnak meg. Miért éppen e szerzőkre esett a választása?

- Legtöbben arról ismernek engem, hogy különleges, ritkán játszott szerzők, így az ismeretlen magyar komponisták vagy a manapság már egyre inkább reneszánszát élő Dohnányi műveit adom elő. Most azonban visszanyúltam a pályám első harminc évéhez, amelyet a klasszikus repertoár határozott meg, többek közt Chopin, Liszt, Schumann és az oroszok. Úgy gondoltam, legyen valami "hagyományos" ezen a koncerten, mivel régen játszottam ezeket a műveket. Dohnányit viszont nem tudtam kihagyni. Szólódarabjait sokszor játszottam az elmúlt években, de a Szextettet mindösszesen csak kétszer, pedig ezt a művet mindenkinek nagy öröm játszani, a legkisebb szólamot is bárki szívesen elvállalja. Egy humoros és szép kompozíció, amely megkoronázza a koncert műsorát, egy igazi királyi darab.

Prunyi Ilona (Fotó: Mudra László, Zeneakadémia)
Prunyi Ilona (Fotó: Mudra László, Zeneakadémia)

- Dohnányi C-dúr szextettjében kamarapartnerei közt van már több évtizede pályán lévő művész, de akad olyan is, például Banda Ádám, aki pár éve még a Zeneakadémia hallgatója volt. Hogyan állt össze ez az ensemble? És ha már ensemble: hogyan alakult a kamarazenész-pályája?

- Kevesen tudják, hogy a szólista pályám valójában igen későn indult. Harminc évesen adtam az első szólókoncertemet, majd harminchat éves koromban volt az első zenekari estem. Nem voltam filharmóniai szólista, így később is nehezen jutottam koncertlehetőséghez, viszont az évek során sokan fedeztek fel mint kamarapartnert, kezdve a "nagy öregekkel", mint Tátrai Vilmos, folytatva a sort velem egyidős művészekkel, mint például Hamari Júlia énekművész. Egyre több kamaraestet adtam, az egyes kamarapartnerek, így Perényi Eszter, Perényi Miklós, Kiss András és az Operaház énekesei korszakokat határoztak meg. Sokan közülük már nem élnek vagy külföldre mentek, de azóta is mindig akad egy-egy fiatal művész, aki szívesen kamarázik velem. Évekig játszottam együtt Fenyő Lászlóval, annyira szerettünk együtt zenélni, hogy megesett, hogy külföldről hazaérkezve betoppant egy koncertemre, és próba nélkül eljátszottunk a Brahms-szonátát. Banda Ádámnak már régóta hallottam a nevét, de nem érdeklődtem iránta, ugyanis a "csodafiatalokban" nem, csak a csodafelnőttekben hiszek. Ádámot egyszer mégiscsak meghallgattam és rögtön tudtam, hogy Dohnányi neki való. Együtt tanultuk a Dohnányi-szonátát, azóta is újabb és újabb darabot tanulunk együtt. Ezt nagyon élvezem, mert folyton tanulásban vagyok, rengeteg tervem van - hívnak a darabok. Mostanában számvetést végeztem: 720 darabot tanultam és játszottam el eddig. Nem sokat koncerteztem életemben (ötven év alatt 480 koncertet adtam), éppen ezért megpróbáltam mindig más műsorral kiállni, eljátszani a legnagyobb repertoárdarabokat és minél több ismeretlen művet is. A Marco Polo, a Naxos és a Hungaroton lemezkiadóknak köszönhetően negyvenkilenc lemez vehettem fel. Egyébként nem vagyok szerencsés alkat, hiszen már háromszor törtem el a kezemet, ez elmúlt másfél évben vassal a kezemben játszottam.

Prunyi Ilona (Fotó: Mudra László, Zeneakadémia)
Prunyi Ilona (Fotó: Mudra László, Zeneakadémia)

- Hogyan lehet regenerálódni egy-egy ilyen súlyos sérülés után?

- Majdnem lehetetlen, az orvosaim azt mondják, biológiai csoda vagyok, mert amíg más egy műtét után még meg sem tudja mozdítani a kezét, addig én már zongorázom a levegőben. Ilyenkor mindent elölről kell kezdeni, a saját gyógytornám mellett a zeneiskolás anyaggal trenírozom a kezem, a zeneszeretetemet pedig Mozart szonátáival gyógyítom. Csak zongorista izmokkal, eszközökkel lehetetlen visszahozni a kezet az eredeti állapotába, csakis egy ideális zongorakezelésen alapuló lelki és szellemi síkon való kitartás segíthet ezekben az helyzetekben. Egyébként általánosságban nem gyakorlok sokat, inkább próbálok olyan minőségben dolgozni, hogy ha belépne Dohnányi vagy bármelyik szerző, akinek a darabját éppen gyakorlom, akkor sem röstellném el magam.

- Nemcsak ötven éve koncertezik, hanem éppen ennyi ideje tanít is a Zeneakadémián...

- Így van. Eleinte tizenkét évig zongorakísérőként működtem, majd a zongorakötelező tárgy tanítása következett mind a mai napig. Ez jó ideig "meghasonlásos" érzés volt számomra az egyre sikeresebb zongoraművészi minősítésem mellett, mivel nem kerültem a zongora főtárgyat tanítók közé. Jó ideje annak, hogy ebbe belenyugodtam és minden ösztönös és tudatos képességemmel igyekszem közelebb hozni a zongorához azokat a más tanszakos zenészeket, akik valamikor esetleg még zongoristának készültek, de megakadtak a fejlődésükben. Növendékeim többsége a Zeneakadémia elvégzése után is folytatja a zongorázást, és korrepetítorként helyezkedik el. Meg tudtam szerettetni a zongorázást sok mindenkivel, orgonisták is gyakran mondják, hogy nem hagyják abba a zongorázást az orgona mellett, annyira megszeretik. Kifejezetten örülök, hogy segíthetek.

Prunyi Ilona (Fotó: Mudra László, Zeneakadémia)
Prunyi Ilona (Fotó: Mudra László, Zeneakadémia)

- Sokan a Dohnányi-reneszánsz egyik kezdeményezőjeként tartják számon. Hogyan indult a Dohnányi zenéje iránti érdeklődése?

- Az elmúlt ötven évben voltak különböző időszakok, melyeket egy-egy szerzőnek szenteltem. Az 1970-es években Dohnányi nevét sem ismertük, de már nem is tudom kitől, megkaptam a Kincs-keringő kottáját, aztán jött a Coppelia, a Hat zongoradarab és a többi. Akkoriban évi egy koncertem volt, azon az egyen is műsorra tűztem Dohnányit. Többen kérdezték, hogy átgondoltam-e ezt, hiszen a háború után szinte tilos volt Dohnányit játszani. Én azért eljátszottam, a rádió felvett és játszott is néhány darabot. 1992 környékén Fischer Annie, aki saját bevallása szerint nem játszott elég Dohnányit, azt mondta, hogy Dohnányi maga is nagyon örülne nekem, egész biztosan tanítványává fogadna, annyira nekem való a zenéje. 2010-ben aztán Dohnányi halálának ötvenedik évfordulóján jöttek a szólókoncertek és lemez is lett a Dohnányi-művekből. Mostanság már a kamaradarabjait rendszeresen játsszák, a szólózongora műveit viszont még nem, úgyhogy ha fiatal szólistákat hallok, mindig ösztönzöm őket, hogy tanulják ezeket a műveket is. De nem csak Dohnányi esetében tettem nagy felfedezéseket: nyolcvanegy szerzőtől játszottam darabokat, köztük sok a nagyközönség előtt ismeretlen, de értékes komponista (például az angol Bennett, a dán Kuhlau és a német Korngold). Ők nem másodosztályú szerzők. Szerintem azért szorulnak háttérbe, mert a zongoristák nem alakítanak ki igazán nagy repertoárt - aki turnézik, az akár harmincszor is eljátssza ugyanazt a műsort. Én keveset koncerteztem, nem turnéztam, viszont rengeteget blattoltam, így ismertem meg ezeket a szerzőket és rengeteget tanultam a zenéjükből: a lemezfelvételeim jelentős része világpremier. De továbbra sem ülök a babérjaimon. Minden nehézségen átsegít, hogy tele vagyok tervekkel, vágyakkal és legfőképpen energiával. Amíg élek, zongorázom!