Emma

Véget ért az I. Budapesti Nemzetközi Gitárverseny

2014.11.11. 09:12

Programkereső

Olasz gitárművész, a jogi végzettséggel is rendelkező Andrea de Vitis nyerte az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyt, amely november 4-8. között zajlott a Zeneakadémián. A szervezők hamarosan döntenek a következő verseny időpontjáról.

Telt házzal, óriási szakmai és sajtóérdeklődés mellett zajlott az I. Budapesti Nemzetközi Gitárverseny a Zeneakadémián - számolt be Eötvös József Liszt-díjas művész, a rendezvény főszervezője. Az első és második fordulóban délután a hoszteszek már nem tudtak több érdeklődőt beengedni, mert az összes ülő- és állóhely foglalt volt. Ezekre a programokra ingyenes volt a belépés, a döntőre és a gálakoncertre pedig elfogytak a jegyek.

Andrea De Vitis, az első helyezett (Fotó: Tuba Zoltán)
Andrea De Vitis, az első helyezett (Fotó: Tuba Zoltán)

A versenyen az olasz Andrea de Vitis diadalmaskodott, akit Itália legtehetségesebb feltörekvő gitárosának tartanak. Az utóbbi három évben több mint 20 díjat nyert nemzetközi versenyeken, szerte Európában. Tavaly az Alessandriai Nemzetközi Gitárversenyen mint a legjobb feltörekvő gitártehetség az Arany Gitár díjat is megkapta. Jogi diplomával is rendelkezik, amit a római Tor Vergata egyetemen szerzett. A verseny 1. helyezettje 5000 eurót, egy Sakurai Concert J. mesterhangszert, 12 nemzetközi koncertmeghívást és egy ingyenes nevezési lehetőséget nyert a következő Alessandriai Nemzetközi Gitárversenyre. A 2. helyezett Marko Topchii 2000, a 3. helyezett Hedvika Svendova pedig 1000 euró pénzdíjat kapott. A döntés a 12 tagú, nemzetközi művészekből, professzorokból, tanárokból álló zsűri feladata volt. A magyar ítészek mellett német, kanadai, lengyel, görög, olasz, ukrán, szlovák tagokon múlt a helyezések sorsa.

A színvonalat az is mutatja, hogy a második fordulóba szinte csak többszörös versenygyőztesek jutottak be, közülük került ki a három döntős. A zsűritagokat egyöntetűen lenyűgözte a színvonal, a szervezés és a Zeneakadémia csodálatos épülete. Többen azt mondják, hogy ez a verseny már most Európa egyik legnagyobb versenye, és ha sorozatosan meg tudják szervezni, akkor a legnagyobb verseny lesz Európában. A szervezők mindenképpen szeretnék, ha a rendezvény folytatódna, a következő hetekben várható döntés arról, mikor rendezik a következő budapesti gitárversenyt - tette hozzá Eötvös József.