Hortenzia, Gergő

A valóság korrekcióra szorul

2014.11.12. 06:58

Programkereső

Folytatódik a Nemzeti Filharmonikusok sorozata, amelyben Richard Strauss ritkán játszott, vagy Magyarországon még be nem mutatott művei kerülnek színpadra. Kocsis Zoltán november 12-13-án először vezényli majd a József-legendát a Művészetek Palotájában. A balett-produkció kapcsán a karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

- A német zeneszerző életművének kevéssé ismert darabjait felvonultató sorozat 2011-ben vette kezdetét. Mi volt a célja a kezdeményezésnek?

- Az ötletgazda Bátor Tamás, a Miskolci Operafesztivál akkori elnöke volt, aki érdemesnek tartotta, hogy a Nemzeti Filharmonikusok is operaprodukciókkal jelenjen meg a fesztiválon. Az iniciatíva tehát nem a miénk, az azonban, hogy a kezdeményezésnek folytatása lett, már a mi érdemünk. Itt nem feltétlenül csak Strauss műveiről van szó, de adott esetben Schönberg alkotásairól is. Elsősorban a miskolci műhelynek köszönhető többek között a Mózes és Áron című opera 2010-es bemutatója is a Művészetek Palotájában. A Strauss-operákat tekintve a tendencia az, hogy a három klasszikuson (Salome, A rózsalovag, Elektra) kívül nemigen játszanak mást az operaházak. Budapesten időnként még műsorra tűzik az Ariadné Naxosban-t de más már szinte elképzelhetetlen. Ennek persze több, érthető oka is van: a Strauss-operák többségében különös nehézségű szerepek vannak, nem ritka a két egyenrangú tenor alkalmazása és a bariton főszerep sem, mint például az Arabellában vagy a Feuersnotban.  Az igazság az, hogy vannak szerzők, akiket véleményem szerint könnyen beskatulyáznak, mert az életművüket végtelenül egyszerűen mutatják be. Azt gondolom, hogy egy igazán nagy egyéniség bármit is csinál, a kéznyomát mindig otthagyja az adott művön. Ezért fordulhat elő az, hogy például Beethoven leggyengébb művei is érdekesebbek, mint mondjuk Dittersdorf vagy Hummel bármelyik alkotása. A helyzet Strauss esetében is ugyanaz. Tévhit, hogy A rózsalovag megírása után hanyatlani kezdett és már csak önmagát ismételte. Fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak a már említett három operája és az ismert öt szimfonikus költeménye létezik. Strauss lényegesen sokoldalúbb zeneszerző ennél. Ezt pedig kitűnően mutatja a most elhangzó József-legenda.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

- A József-legendát, - ami ezúttal a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével kerül színre - éppen száz éve mutatták be.

- A művet, melyet a századforduló orosz balettjének emblematikus figurája, Szergej Gyagilev rendelt meg, valóban az I. világháború kitörése előtt néhány hónappal játszották először. Hozzá kell tennem, hogy a századelő német zenekultúrájának ez az egyetlen kapcsolódási pontja a balett megújítására törekvő orosz Nyizsinszkij-Gyagilev pároshoz. Nos, bár már itt is a mozgáskultúra reformjáról van szó, Juronics Tamással hosszas egyeztetés után arra jutottunk, hogy semmiképpen nem egy archaizáló és klasszikus díszletekkel operáló produkciót szeretnénk megvalósítani. Valójában az foglalkoztatott minket, hogyan szólhat a darab mai nyelven. Azt hiszem, az adott korban Strauss is ezt tűzte ki célul, a történeti és vallási háttér a köztudottan ateista szerző számára tökéletesen érdektelen volt. Ráadásul a történelmi hitelességgel megjelenő Ószövetségi történetet (József alakja a Koránban is előfordul) a szövegíró Hofmannsthal teljességgel átdolgozta és József alakját, már-már krisztusi magasságokba helyezte. Az a kérdés volt tehát előtérben, hogy mitől lehet a mű igazán straussi, mi pedig arra törekedtünk, hogy az individuum erkölcsös tántoríthatatlanságának problémakörét állítsuk szembe a világ antagonisztikus ellentéteivel.

József-legenda
József-legenda

- A straussi elképzelések hogyan jelennek meg a darabban?

- Strauss egészen egyszerűen a tánc megújításáról beszél, és valamilyen formában igaza is van, hiszen itt nem egy klasszikus értelemben vett balettről van szó, hanem egyfajta pantomimról, ami alapjaiban jobban megfelel a modern gondolkodásnak. Az 1910-es évek szerzőinek művészete bár a romantikában gyökerezik, mégis újítóvá vált a századfordulón. Talán pont a József-legenda az, amiben Strauss görcsösen lépést próbált tartani a stiláris irányzatokkal. Egyértelműen tetten érhető, hogy a mű a szerzőnek még egy utolsó, az európai zenére minden ízében reflektáló modernista alkotása, amelyben megbújik Stravinsky, Debussy, de Mahler és Ravel hatása is. Strauss Berlinben találkozott az orosz balettel és Stravinskyvel, akinek meg is jegyzi, hogy a Tűzmadár piano kezdése elhibázott, hiszen így nem vonja magára azonnal a közönség figyelmét. Ez a fajta hatáskeltés végeredményben a József-legendára sem jellemző.

- Bátran mondhatjuk, hogy Strauss a hangszerelés egyedülálló mestere. Milyen nehézségek elé állítja ez a zenekart és a karmestert?

- A Capricco előszavában Strauss idéz egy öreg hárfást, aki szóvá tette Wagnernek, hogy az Istenek alkonyának fináléját nem lehet lejátszani. Wagner erre azt felelte: "Nem tudom, nem vagyok hárfás, de látja, hogy mi az elképzelésem, próbálja megoldani!" Ez valahogy Straussnál is így működik. Strausst a hangszeresség problémái nem érdekelték, neki hangzás-ideáljai voltak, így a valós hangzásélmény sokszor korrekcióra szorul. Szinte szuggerálja a művészt, hogy olyat valósítson meg, amire a hangszere valójában már nem is képes. Ezt csak individuálisan lehet megvalósítani, némi fantáziával. Ezen persze egyáltalán nem segít az, hogy a mostani előadáson szokatlanul mély árokban kell majd játszanunk.

- Milyen művek bemutatását tervezi még a jövőben?

- Strauss álma az volt, hogy két egyfelvonásosa, a Friedenstag és a Daphné egy estén szólaljon meg, amire eddig egyetlen egyszer került sor Drezdában. A jövő évadban erre szeretnénk kísérletet tenni. Mindkét opera speciális nehézségeket támaszt. A Friedenstag-ban túlságosan sok a férfi szereplő, ez tulajdonképpen Strauss Meistersingere, azzal a különbséggel, hogy a Harmincéves háború alatt játszódik a történet egy, a svédek által körülzárt várban. A Daphnét már többször előadtuk, de ebben a felállásban még nem. Ez egy jelentős erőpróba nemcsak az énekeseknek, de a zenekarnak és a karmesternek is. Az énekesek kiválasztása sem egyszerű feladat, annyit azonban elárulhatok, hogy Daphnét illetően Pasztircsák Polinában találtuk meg azt a személyt, aki ezt a feladatot maradéktalanul meg tudja oldani.