Erzsébet

Saint-Saëns: Haláltánc

2014.11.16. 17:50

Programkereső

A haláltánc (danse macabre) késő középkori eredetű allegorikus műfaj, mely a költészetben, a képzőművészetben, a zenében és a színjátszásban egyaránt előfordul.

A korábbi hagyományokból a 14. század második felében született meg a haláltánc, mely az élőket képben és versben figyelmeztette a halál közelségére. Költeményekben, fametszeten, templomfali ábrázoláson a halál rendszerint csontváz formájában táncba viszi, majd sírba kényszeríti a legkülönbözőbb társadalmi típusokat képviselő embereket. A táncmotívum kereszténység előtti hiedelmekre utal, melyek szerint a temetőben éjjel táncra kelnek a halottak, de hajnalhasadásig vissza kell feküdniük a sírba. Forrását a középkori keresztény világkép megrendülésében, a társadalmi ellentétek felszínre törésében s a pestisjárványok pusztításaiban kell keresnünk. A haláltánc-ábrázolások allegorikusan arra utalnak, hogy a halál előtt minden ember egyenlő. Képzőművészetben kiemelkedő A Halál diadalát ábrázoló pisai freskó, Buonamico Buffalmacco alkotása és ifjabb Hans Holbein negyven fametszete a 16. század első feléből.

Camille Saint-Saens
Camille Saint-Saens

A zenében a Dies irae gregorián dallamban jelenik meg motívuma, amit több zeneműben is feldolgoztak (például Hector Berlioz Fantasztikus szimfóniája, Liszt Ferenc Haláltánca). Az irodalomban igazi vándortémává vált, számos nemzet költészetében felbukkan. Egyes motívumai megjelennek Villon költészetében és napjainkig több műalkotásban is. A zenetörténet egyik leghíresebb Haláltánca a francia zeneszerzőé: