Erzsébet

Háborús gépezet

2014.11.28. 08:00

Programkereső

Michael Nyman korunk egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb angol komponistája. Zenéjével leginkább olyankor találkozunk - a rádió mellett ülve, a televízió előtt vagy egy mozi sötétjében -, amikor nem is sejtjük, hogy ki a szerző. Aki pedig CD-ről szeretne egy-egy darabjával megismerkedni, nyolcvannál is több felvétel közül válogathat. Ki gondolná, hogy a 2005-től már saját kiadót is üzemeltető Nyman karrierjét pályaelhagyóként kezdte?

Amikor az 1960-as évek uralkodó trendjeit követni képtelen Nyman egy időre felhagyott a zeneszerzéssel, zenetudománnyal és népzenekutatással kezdett foglalkozni. Saját bevallása szerint Steve Reich egyik műve (Come Out) csábította vissza eredeti szakmájához, 1968-tól újra kedvet érzett a komponáláshoz. Gyakorta kapott megbízást színházi és filmes munkákra, legnagyobb sikereit filmzenéinek köszönhette. Peter Greenaway (A rajzoló szerződése; A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője; Prospero könyvei) és Jane Campion (Zongoralecke) alkotótársaként - túlzás nélkül állítható - új filmzenei stílust teremtett. Ám legtöbb pályatársával ellentétben az alkalmazott zene Nyman számára soha nem számított esztétikai értelemben másodlagos jelentőségűnek. Filmes munkái gyakran koncerttermi darabok vagy zenés színházi művek kiindulópontjaivá váltak. A Zongoralecke zenéjét például egy zongoraverseny formájában gondolta tovább és bővítette ki, a Prospero könyveiből pedig kompozíciók egész sora ágazott le, a dalciklustól az opera-balettig (The Princess of Milan). De ami ennél is fontosabb: stiláris értelemben Nyman koncertzenéje és filmzenéje között nincs lényeges különbség.

Michael Nyman
Michael Nyman

A 38-as gépkocsi-alakulat sofőrje

A világháború első időszakát minden oldalon a nemzeti érzelmű lelkesedés hatotta át, s ez alól a zeneszerzők többsége sem vonhatta ki magát. Nyilatkozatokat, kiáltványokat fogalmaztak francia és német oldalon egyaránt, és igyekeztek a legelismertebb, legnagyobb nemzetközi tekintélynek örvendő kollégákat soraik között tudni. Érdekes azonban, hogy e kísérletek még a nacionalista elfogultságukat nem titkoló zeneszerzők között sem mindig találtak visszhangra. A háború "igazságossága" és kimenetele szempontjából egy cseppnyi kétséget sem érző Richard Strauss például kitért az ilyen irányú megkeresések elől, s a nemzeti öntudattól motivált és gépkocsivezetőként frontszolgálatot teljesítő Ravel sem csatlakozott semmilyen kirekesztő tendenciájú manifesztumhoz. "Veszélyes lenne a francia zeneszerzőkre nézve, ha következetesen figyelmen kívül hagynák külföldi kollégáik alkotásait. Számomra keveset jelent, hogy például Schönberg úr osztrák [azaz ellenség], és el vagyok ragadtatva attól, hogy Bartók és Kodály, valamint tanítványaik magyarok, és ezt műveikben oly ízesen fejezik ki".

Miben is áll ez a stílus? Nyman szívesen emel ki a régmúlt zenéjéből - Monteverditől, Vivalditól vagy épp egy skót népdalból - elemi egységeket, egyszerű akkordkapcsolatokat, ismétlődő dallamfordulatokat. Ezekből alakít ki végtelennek tűnő, legtöbbször csak a hangszín, a hangszerelés vagy a hangerő tekintetében változó, fejlődő hangszőnyegeket. Az elemek összekapcsolásakor a klasszikus cizelláltsággal mit sem törődve, leginkább a rockzenéből ismert fogásokkal él, és szívesen erősíti meg az alapokat basszusgitárral. Vonzódik a nyersebb, zamatosabb ízekhez, előszeretettel dolgozik nem operai képzettségű énekesekkel vagy olyan hangszeresekkel, mint Alexander Balanescu. A zenei kölcsönanyagok - részben a sajátos hangzás, részben az ismétlődések miatt - Nyman darabjaiban az eredeti környezetüktől teljes mértékben elidegenítetté válnak, s olyan hatást keltenek, mint Andy Warhol pop-art képsorozatai. Egyik legszebb munkájában, a Paul Celan verseire írt dalciklusában (Hat Celan-dal) például egy Chopin-mazurka nyitótaktusai kerültek ily módon különös fénytörésbe.

A Nyman-zene elemi hatásával kapcsolatban alighanem az idén hetven éves komponista egyik kedvenc énekesnője, a walesi Hilary Summers megjegyzése a legtalálóbb: „kizárólag a fürdőszobámban és Michael Nyman műveiben érezhetem magam rocksztárnak. Húsz éve a rajongója vagyok, s ha egyetlen CD-t vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, akkor a Musique à Grand Vitesse (MGV) című zenekari darabjának felvételét csomagolnám be". Az I. világháború kitörésének centenáriumi évében francia, német és magyar intézmények koprodukciójában mutatják be Nyman legújabb, műfaját tekintve mozi-koncertnek nevezhető alkotását, a War Worköt. Az összművészeti produkció háborús helyszíneken, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban készített archív felvételek és a hipnotikus zene révén igyekszik rést ütni a feledés burkán. A személyazonosság nélküli, elesett katonákat ábrázoló képek; az eltűntek puszta adatai és a háborús irodalom - különösen a fronton meghalt August Stramm szívbemarkoló szövegei - révén a zeneszerző egy rendkívül kifejező, expresszív, elsősorban az érzékekre, érzelmekre ható alkotást hozott létre. A Budapesten kívül Kölnben, valamint francia helyszíneken: Párizsban, Metzben és Châlons-en-Champagne városában látható produkcióban Nyman előadóként is részt vesz.

Költészet és Vaskereszt

August Stramm (1874-1915) a modern német irodalom egyik legizgalmasabb figurája volt. A költő és drámaíró az operatörténetbe is beírta nevét, Sancta Susanna című színművéből a fiatal Hindemith komponált operát. A német hadseregben szolgált, kapitányi rangban. A világháború első hónapjaiban a francia frontra vezényelték. A Vaskereszttel kitüntetett katona később a keleti fronton, Fehéroroszországban harcolt, ütközet közben, kézitusában esett el. Radikálisan leegyszerűsített nyelvezetű, a szövegkohéziót fenntartó elemeket (ragokat, névmásokat) és gyakran még az igéket is nélkülöző verseit az expresszionista líra legértékesebb vonulatához sorolja az irodalomtudomány. A létezés tragikumát, a modern ember sorsélményét katalógusszerűen felsorolt, "súlyos" szavak fejezik ki, grammatika nélküli nyelve különösen jól illeszkedik Michael Nyman zenei stílusához, kompozíciós technikájához.