Cecília

Remekműként előadott szalonzene

2014.11.30. 06:58

Programkereső

A Fesztiválzenekar november 21-ei koncertjén bizonyította, a középszerű műveket is olyan élményszerűen, olyan meggyőző erővel tudja előadni, hogy ha be nem is csapja, de megtéveszti kissé a hallgatókat. Azt az illúziót kelti, hogy a megszólaltatott művek: remekművek. KRITIKA

Azért volt felvillanyozó, az egyébként karmesterként sem túl meggyőző Mihail Pletnyov vezette koncert, mert most, eme nem túl eredeti műveket előadva lehetett igazán látni, hogy a Fesztiválzenekar az a magyar zenekar, amely a zenélés öröméért zenél. Nem azért, mert kielégítő, nagyszerű élmény nagy műveket játszani, mert oly jó nagyszerű karmesterek intéseit figyelni, hanem azért, mert a tagok szeretnek zenélni.

Pletnyov_BFZ
Pletnyov_BFZ

Eszembe jutott a Bécsi Filharmonikusok primáriusának cinkos kifakadása: "és ezért még fizetnek is nekünk" (ez könyvének címe is). Nem elég, hogy a legnagyobbakkal játszhatunk, a legjobb műveket, még pénzt is kapunk érte. Lám: akkor is látható a zenekar nagysága, ha nem korszakos művészek vezetik, és nem megkérdőjelezhetetlenül nagy műveket kell játszaniuk, hanem a kor zenei frázisain túl nem lépő, ügyes kézzel odavetett mesterdarabokat. Ilyen Chopin másodiknak mondott (valójában első) zongoraversenye, vagy a keveset játszott szerzők közé (elég alapos okkal) besüllyedt Glazunov Négy évszak (Évszakok) című balettje.  

Pletnyov_BFZ
Pletnyov_BFZ

Nem a szünet után megszólaló szerzemény volt egyébként az, amit alapos revízió alá vett a karmester, látván annak hibáit, hanem a nevesebb szerző, Chopin, főleg a hangszerelését tekintve közhelyes műve. A darabban a zenekar kifejezési lehetőségeit nem használta ki Chopin annyira, mint a zongoráét. Ennek következménye, hogy már az első tétel hallgatása közben is türelmetlenül várja a hallgató a szólóhangszer belépését. Seong-Jin Cho, a fiatal zongorista kétségkívül az egyik legnagyobb ígéret, és ezt, még ezen a koncerten is, bizonytani tudta, de a belépés, az a várva várt akkord, kissé bizonytalanra sikeredett. Az eléggé férfias, karakán dallam szépsége elsikkadt, vagyis nem emelkedett fel a zenekar fölé. A lassú, Románc címre keresztelt, gyöngédebb téma már kifogástalanul, bár ez sem eléggé áradóan, szólalt meg. Ehhez a tételhez kapcsolta (ehhez illeszkedett a leginkább), a ráadásként megszólaló Noktürn is. Az ügyesnek mondható koreai pianista mintha a lágyabb, szerelmesebb témáknál talált volna magára. Az impulzív harmadik tételben sem alakított emlékezeteset: mondhatni csak korrektül eljátszotta azt. A hangszerelést Pletnyov elképzelései gazdagították: helyenként klarinét színezte a vonós témát, helyenként fuvola.

Pletnyov_BFZ
Pletnyov_BFZ

Az est második részében nem is a zenekar játéka, hanem maga a mű okozta a legnagyobb meglepetést: Glazunov Évszakokja ugyanis nagyon hatásos, mondhatni hatásvadász alkotás, csupa tűz, kitörés, lázas szenvedély. A tételek többsége gazdagon hangszerelt - ez pont az előtte megszólaló mű, tehát a kontraszt miatt, még fényesebben látszott -, időjárási jelenségeket, az évszakok szépségeit megjelenítő zsánerdarab (hó, jég, fagy, virágok, pitypangok). Ami nálunk Hubay, Vecsey Ferenc, az az oroszoknál Glazunov. Nem feltétlenül a koncerttermekben van a helye a műveinek, inkább az operaházakban, lévén az Évszakok is balett, a báltermekben (kiváló muzsika a tél tétel szalagavatóra), a szalonokban.

 

A neves könyvkiadó családból származó Alekszandr Glazunov mentora Rimszkij-Korszakov. Tizenhat évesen írt szimfóniájával berobbant a köztudatba. Kevesen tudják, de neki köszönhető - bőkezű támogatásának, illetve annak, hogy kijárta a zsidó származásúak letelepedési engedélyét Péterváron -, hogy Auer Lipótnál tanulhattak az olyan rendkívüli hegedűs talentumok, mint Milstein, Heifetz, Mischa Elman.

Az allegorikus balett koreográfusa, 1900-ban, Marius Petipa volt (koreográfiája még nem is kopott ki a mű alól), a zenekart Riccardo Drigo vezette, a Fagy szerepét Anna Pavlovára osztották. A crescendokat a Fesztiválzenekar mindig teljes átéléssel, teljes lelkesedéssel játszotta, és szinte minden tétel egy crescendora fut ki. E crescendokat rendre a rézfúvósok támogatják meg - e darab előadásakor ők tündökölhettek. És tündököltek is. A tavasz könnyű zafírjai, a lebegő virágok megjelenítése után (e finom, kissé melankolikus tétel igen szépen szólalt meg), az ősz Bacchanáliájában tomboltak a kürtök, a trombiták, a tubák. A műsor végi lelkesültség, az ujjongó taps, talán nem is csak az előadóknak, de a felfedezett műnek is szólt. Az Évszakok, mely remekműnek nem mondható, eszményi, minden értékét felmutató előadásban szólalt meg.